… olyankor mindenki a hegyekbe szalad kirándulni. Hát páran inkább a vízre terveztünk menni.

Már az előző este lehetett látni a windguru előrejelzésében, hogy ma délelőtt komoly havazás várható. Legalábbis kiadós csapadékot jelzett előre délelőttre és mellé 0-1 Celsius fokot jósolt. Elég erősen arra lehetett számítani, hogy ebből bizony hó lesz. Már, ha sikerül a windgurunak eltalálnia a csapadék előrejelzést, mert ez bizony nem mindig sikerül neki. Szél, hőmérséklet előrejelzésben nagyon profik, csapadék előrejelzésben viszont sokszor nagyon mellé lőnek. Most nem így történt. Már hajnalban beindult az erős havazás. Reggel 8-kor már több centi hótakaró volt és továbbra is intenzíven esett. Szervezkedés és egyeztetések után végül egyedül maradtam, aki ebben az időben vízre akart szállni. Végül is engem nem zavart a hóesés, mert amúgy is jobb, mintha az eső esne. De végül is mindegy, mert a szárazruhában semmit sem érez meg az ember ezekből a csapadékokból. így délelőtt 11-kor már a Római vízpart közelébe sikerült jutnom. Még mindig intenzív volt a havazás, bár már a fákról kezdett potyogni a hó. Érezhető volt, hogy kezdett enyhülni az idő, és olvadásnak indult a hó.

Gyors lepakolás után irány a víz! Meglehetősen magas volt a vízállás. A hydroinfo szerint Budapestnél kb. 360 cm-es volt ekkor a vízállás. Ez azt jelenti, hogy a Római-parton a kavicsos föveny már víz alatt van. A beton sója, ahol terveztem lemenni a vízhez, pont a víznél ért véget. Pechemre, amikor ráléptem a havas, lejtős beton sójára, majdnem sikerült perecelnem egy hatalmasat, vállamon a hajóval. Megcsúszott az egyik lábam. Ekkor azon nyomban úgy döntöttem, hogy innen nem viszem én tovább a hajót, majd inkább a havon lehúzom. Visszamentem az autóhoz pár cuccért, bezártam azt, és mikor visszaértem a hajóhoz, hát láttam, hogy vagy 4 méterrel lejjebb csúszott magától a hóban. Még jó, hogy nem csúszott bele a vízbe és vitte el a víz, mert akkor úszhattam volna utána 🙂 Természetesen jött is az ötlet, hogy akkor én így “beszánkózva” fogok most itt vízre szállni 🙂 Visszahúztam a hajót jó pár métert, bepakoltam mindent, magamat is, spricó fel és elég volt 2x meglöknöm magamat, már szánkáztam is lefele a víz felé 🙂 Szerencsére elértem egy olyan sebességet amivel már az ilyen vízre szállásos amatőr borulásos eseteket el lehet kerülni. Ez ugyanis az, amikor a hajó eleje már a vízbe kerül, de a vége még felül a szilárd partra, közben a hajó közepe, a fedélzeti rész a levegőben van, nincs alatta víz. Ebben az állapotban gyönyörűen fel lehet borulni. Maximum csak az evezővel lehet letámasztani, de azzal is vagy a pár centis vízbe, vagy még a száraz partra. Vicces eséseket lehet így összehozni 🙂 Szóval kell a sebesség, hogy ezen a kritikus ponton gyorsan át tudjon siklani a hajó és utasa. Akkor probléma nélkül vízre tud így jutni a hajó. Nekem sem volt ezzel problémám.

Ez a mostani vízállás számomra nagyon kedvező, mert nagyon közel lehet úgy közlekedni a part mentén, hogy nem akad el semmiben az ember evezője a fenéken. Alacsony vízállásnál ez nagyon nem így van és akkor még zátonyokat is kerülgetni kell.

Úti célom most is, mint mindig – ha nincs annyi időm, hogy egész nap a vízen legyek -, most is a Tündérsziget volt. Ekkora vízállásnál ez a terület remekül bejárható. Hogy hol is van ez és, hogy mi a története, arról itt, a Dunai szigetek blogon remekül össze van szedve. Amúgy is ajánlani tudom a weboldalt, mert remek írások vannak rajta.

Az út a szigethez eseménytelenül telt. A hó szépen esett. Pechemre szemből volt egy kis szél, emiatt minden a szemembe jutott, de szerencsére a szárazruhának van kapucnija, amit kibontva és felhúzva nagyon jól véd a szembe verő csapadéktól is. Találkoztam egy hóddal is a Szentendrei-sziget oldalában. Alapvetően ők éjszaka aktívak, ritkán találkozik az ember napközben velük. Ilyenkor inkább a váraikban húzzák meg magukat és ott pihennek. Néha-néha lehet összefutni velük napközben. Olyankor biztos csak azok jönnek elő, akiknek komoly tatarozási feladatuk támadt a váraikon. Legalábbis ez a példány is ezt csinálhatta, mert lelkesen cipelt a vízben egy ágat. Mindenütt ott voltak a nyomaik, a lerágott, lecsupaszított ágak. Most a magas vízállásnak köszönhetően eltudják érni azokat a vékonyabb ágakat is, amiket máskor nem, mert nagyon kint vannak a fák lombkoronáinak a szélén. Amúgy igen, a hódok tudnak fára mászni… 🙂

A tündérsziget mint mindig, most is nagyon vadregényes volt. Megint más arcát mutatta így télen. Síri csend, szinte érezni lehetett, hogy téli álmát alussza a táj. Van egy-két szakasz, amit majd tavasszal kicsit ki kell tisztítani egy kézi fűrésszel, mert az elmúlt év folyamán megint bedölt egy nagyobb fa a vízbe, ami sajnos eléggé megnehezíti a közlekedést az amúgy is keskeny csatorában. Most, hogy volt megfelelő vízállás, volt hely és lehetőség ezt kikerülni, de majd amikor alacsonyabb lesz a vízszint, akkor komoly problémát fog okozni az átjutás ezen a szakaszon.

Szerettem volna drónos felvételeket is készíteni a havas tájról, de sajnos nem volt rá lehetőségem a szűnni nem akaró havazás miatt. Pedig a Luppa-sziget behavazva nagyon szép felülről. De talán majd legközelebb. Így maradt a sima GoPro felvétel több kameraállásból.

Kalandozás a Tündérszigetnél