Boreal Buffin P2

Boreal Buffin P2

Gyártó: Boréal Design

Modell: Buffin P2

Weboldal: http://www.borealdesign.com/

Méretadatok a hajóról:

fedélzet: 79 x 41 cm

első és hátsó rekeszek űrtartalma összesen: 375 L

első rekeszfedél mérete: n/a

hátsó rekeszfedél mérete: n/a

hossz: 518 cm

magasság: n/a

szélesség: 56.5 cm

súly: 29 kg

maximális terhelhetőség (utas + csomagok): 125 kg

Tesztelő személy paraméterei:

Magasság: 176 cm

súly: 70 kg

 

Egy újabb kanadai cég hajóját sikerült górcső alá vennem, még pedig a Boréal cég egyik közkedvelt hajóját a Buffint. Ebből is a “P2”-es jelzésűt. Van még továbbá P1-es és P3-as jelzésű hajó is a Buffinból. Ezek között csak méretbeli különbségek vannak, a forma arányaiban ugyan az mindháromnál. Ezért is fordulhat elő az – ismeretségi körből is tapasztaltam -, hogy vannak, akiknek pont bevált a Buffin méretre és vannak, akik meg azt mondták, hogy óriási ladik volt számukra, amikor benne ültek. Ez azért van, mert pl. a P1 és a P3 között, ha csak a hosszát nézzük, van közöttük 28 cm különbség. Ami nagyon sok. Ezért érdemes odafigyelni, hogy melyik jelzésű hajóba sikerül beleülnünk valahol, nehogy ezért legyen rossz véleményünk a hajóról, miközben könnyen lehet, hogy van a saját méretünkre is Buffin, csak nem tudtunk róla. Szerencsére a Boréal ezt kezelte, így azt kell mondjam, szinte majdnem minden testalkatú és méretű evezősnek sikerült azzal kedveskedniük, hogy sem egyik, sem másik rovására sem készített úgy hajót, hogy megfosszák őket attól, hogy komfortosan evezhessenek egy Buffinban. Ráadásul nem is egyedül a Buffin típusú hajó az egyetlen olyan a Boréal palettáján, amelyik három méretben is kapható, mert ott van még tőlük az Epsilon elnevezésű hajó is, ami szintén három méretben kapható. Ráadásul megszólalásig hasonlít a Buffinra, de ettől még nem összekeverendő a két típus. Az Epsilon amolyan ránc felvarrott utódja lett a Buffinnak.

Minden esetre már ez önmagában is dicséretre méltó egy hajógyártótól, hogy ennyire odafigyel a különböző testalkatú evezősökre. Hiába, a kanadai hajógyártó cégek nagyon odafigyelnek ezekre az aprónak tűnő, de nem jelentéktelen kérdésekre is.

Ezen pozitív előjelek miatt már nagyon régóta szerettem volna hosszabb távon is kipróbálni egy olyan Buffint, ami méretben passzol rám. Hát, most sikerült.

Íme!

Boréal Buffin P2

Első benyomások a parton:

Már korábban is volt alkalmam egyszer-egyszer beleülni egy Buffinba, de csak nagyon rövid időre, de már akkor is a formája nagyon lenyűgözött. Első ránézésre egy rendkívül kecses grönlandi hajót vélhetünk felismerni benne, köszönhető ez a hosszú, kecsesen felhúzott orr résznek és az enyhén felhúzott farnak. Ami egyből szemet szúrhat még a formáját tekintve, hogy a hátsó deck rendkívül alacsony és egy nagyon jól eltalált ívben a fedélzetnél emelték meg az első decket.

Buffin fedélzet

Ez a magasság különbség nagyon látványos formát kölcsönöz a hajónak. Nem utolsó sorban azoknak pedig, akik technikai szempontból is megfigyelik a hajót, egyből rá fognak jönni, hogy ezzel a hajóval bizony nagyon élvezetes lesz végezni a technikai manővereket.

Anyagminősége hűen tükrözi a kanadai színvonalat. PE anyaga olyan sima, hogy már-már egy kompozit hajóéval vetekszik, ellenben annál sokkal masszívabb.

A fedélzet már első ránézésre is elég tágasnak tűnik annak ellenére, hogy egy inkább a keskeny hajók kategóriájába tartozó hajót szemlélünk. Ez köszönhető annak, hogy viszonylag hosszú, tágas beülő nyílást kapott a hajó, ráadásul még optikailag is tovább javít a helyzeten az, hogy pont a beülőnél kezdték megemelni az első decket, így ez is további tágas érzetet ad.

gumikötélzet az első decken

Rekesznyílásai is jól elrendezettek, a hátsó rekesz nyílása elég közel is került a fedélzethez. Kötélzettel bőségesen el van látva a hajó, főleg az első decken a fedélzet előtt. Itt jó sűrűre fűzték a gumikötélzetet.

Ha vetünk egy pillantást a hajó aljára, akkor azt láthatjuk, hogy igazából egyedül az orr rész kapott némi rocker ívet, a hátsó rész viszont nem, emiatt jó hosszú vízvonalra számíthatunk. Ebből kifolyólag elvárhatjuk, hogy jó legyen a hajó egyenes futása. Ez mindenképp pozitívum egy grönlandi hajóhoz, mivel azokra jellemző, hogy nem az egyenes futásukról a leghíresebbek. Az enyhén íves, szinte már lapos hajófenéken alig-alig észrevehető a “V” alak, aminek köszönhetően igen stabil tartásra számíthatunk. Az alacsony oldalmagasság pedig még tovább fokozza ezt az érzetet. Másrészt pedig pofon egyszerű lesz rá visszamászni.

kiengedett szkeg
alacsony oldalfal
lapos hajófenék

És ha már a hajó aljánál tartunk, akkor nem mehetünk el szó nélkül az impozáns szkeg mellett sem. Teljesen kiengedett állapotban a mérete már-már vetekszik egy korabeli, ökrökkel húzatott eke méretével.

 

 

Tesztelés után

Szerelvények:

– Kötélzet

Kötélzet a hajón pont annyi van, amennyinek lennie kell. Nem vitték se túlzásba a mennyiségét és nem is spóroltak vele. A hajón körbefutó kötélzet jó minőségű, erős anyagból készült. A gyártó szőtt bele fényvisszaverő szálat is. Rögzítése jó, a kötélzet nem túl feszes, de nem is túl laza. Vészhelyzetben könnyen meg lehet fogni. Rögzítő szemei jól be vannak süllyesztve a fedélzet síkjába, nem állnak ki / el sehol sem, így nem karcoljuk össze magunkat visszamászáskor.

 

 

 

 

 

– Fogantyúk

Fogantyúk elég egyszerűek, de jól megmarkolhatóak. A fogantyú rögzítését a Boréal úgy oldotta meg, hogy a hajóorra és vége alatt helyezett el egy-egy rögzítési pontot, ezen keresztül vannak befűzve a fogantyúk kötélzetei. Felemeléskor pedig a kötélzet átöleli az orrot illetve a hajó végét, így jobban eloszlik a fogantyú kötélzetére nehezedő súly.

hátsó fogantyú

 

Deckháló, gumikötélzet

Deckháló a hajón nincs, ellenben elől a decken jó sűrűre fűzött gumikötélzetet kapunk cserébe. Ez a gumikötélzet jó vastag, lehet alá bátran pakolni.

hátsó gumikötélzet paddle float visszamászáshoz
gumikötélzet az első decken

 

 

 

 

 

 

 

– Lapáttartó

Fixálható lapáttartó elől a beülő keret előtt nincs. Egy mélyedés a beülő keret pereme előtt van, de nincs hozzá rögzítő szem, így az ide betett lapátot semmivel nem tudjuk fixálni. Hullámzás közben ne bízzunk abban, hogy itt megmarad a lapát akár egy pillanatra is.

lapáttartó elől a hajó orrán
gumikötélzet az első decken

Elől a hajóorrban van háromszög alakú gumikötélzet, ami még lapáttoll beszúrásra alkalmas lehet, de mivel nincs ráfűzve semmilyen műanyag bogyó, így ide igen nehéz befűzni bármilyen lapát tollát.

 

 

– Rekeszfedelek

Rekeszfedelek elfogadhatóan jól záródnak. Anyaguk meglehetősen lágy gumiból készült. Ennek előnye, hogy télen a fagyos időben sem fog olyan kő keményre dermedni, hogy ne tudjuk feltenni a helyére. Ellenben nyáron, a tűző napon előfordulhat, hogy túlságosan meglágyul, így számolnunk kell azzal, hogy ilyenkor már nem zárnak olyan megbízhatóan. Óvatosságból azért tartsunk mindent vízhatlan zsákokban.

puha rekeszfedél
hátsó rekeszfedél

 

 

 

 

 

– Vízhatlan rekeszek

A hajóban három rekesz található. Egy elől a hajó orrában, kettő pedig hátul a beülő mögött. Egy napi tároló és egy nagy hátsó rekesz.

első rakodó rekesz nyílása

Az Első rekesz nyílása átlagos, elfogadható méretű, de azért hatalmas vízhatlan zsákokat nem tudunk rajta keresztül betenni.

A napi tároló rekesz nyílása pár centiméterrel kisebb, mint az első rekeszé. Ide tényleg csak a legszükségesebb dolgokat tudjuk betenni. egy megpakolt 5L-es vízhatlan zsák azért még kényelmesen befér.

A hátsó tároló rekesz nyílása megfelelően nagy, jól pakolható. Mivel viszont a hajó hátsó deckje meglehetősen alacsony, ebből következően a hátsó raktér belmagassága sem túl magas. Óriási zsákokat ne nagyon próbáljunk beleerőltetni, mert úgysem fog. Inkább sok kisebbel próbálkozzunk. Ha így teszünk, akkor azért 4-5 napi motyó bepakolható a hajóba. A szkegház meglehetősen hátul van a hátsó raktérben, így az nem hátráltat minket a pakolásban.

napi tároló rekesz nyílása

Egyedüli probléma, ami felmerülhet, a vízhatlan rekeszeknél az lehet, hogy a rekesznyílások peremei, ahova a gumifedelek kapaszkodnak, azok nem anyagába vannak öntve az egész hajótesttel, hanem utólag, külön vannak felcsavarozva. Itt óhatatlanul is be tud ázni a raktér, ezért utólagos szigetelés szükséges lehet. Mint ahogy ez a teszthajón is megtörtént.

 

 

hátsó rakodó rekesz magassága
hátsó rakodó rekesz nyílása
nem anyagában öntött perem és annak utólagos szigetelése

 

hátsó raktér és mélyen hátul a szkegház

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfalak

A rekeszfalak szépen, esztétikusan vannak beragasztva, amik a jól megszokott puha, habszivacs szerű anyagból vannak.

első rekeszfal

 

– Fedélzet

Fedélzet a hajóban meglehetősen tágas. Ami első pillantásra szemet szúrhat nekünk az a rendkívül kényelmes és párnázott ülés, és az alacsony deréktámasz. Az ülés puha, gyorsan száradó anyaggal van borítva, ami tisztítás céljából kivehető. Maga az ülés nem állítható, egy ponton fixen van rögzítve.

fedélzet és az ülés

A deréktámasz elég jó vastag, puha borítás kapott. Ez vékony gumikötéllel van feszesen tartva, a deréktámaszt pedig hevederrel lehet feszíteni vagy lazítani, plusz még a vékony gumiköteleken is lehet feszíteni, lazítani. A deréktámasz elég rugalmasan tudja követni a derekunkat, hanyatt dőlésnél is remekül le tudja követni a mozdulatot, egyáltalán nem akadályoz minket a mozgásban.

A deréktámasz mögött jelentős hely van még, ahova kényelmesen be lehet tenni egy üveg ásványvizet, papucsot, miegymást.

Combtámaszok elég jelentős méretben vannak jelen a hajóban. Ezek nem állíthatóak, fixen vannak rögzítve, de mivel elég méretesek, így igen tág intervallumban lehetnek jók a különböző testalkatú evezősöknek.

deréktámasz

Elől a pedálok a hajóban kényelmesen elérhetőek, könnyen tudjuk állítani menet közben is. Mivel az első deck elöl nem annyira alacsony, mint hátul, így meglehetősen kényelmesen el tud férni alatta a lábunk a pedálokon (helyesen csak lábtámasz, mivel ugye nincs a hajón kormány). Az én 42-es cipőm is vígan elfér alatta. Szerintem, olyan 45-46-os lábmérettel rendelkező emberek is kényelmesen tudják érezni magukat, nekik sem szorul be a lábuk.

combtámasz
fedélzet belül és az átmenő csavarok

 

 

 

 

 

 

Egyedül, amire oda kell figyelnünk, hogy itt is, mint a rakodórekeszeknél is, az átmenő csavarok végei nincsenek levédve, így bármi könnyedén bele tud akadni, ha betömködünk valamit a lábunkhoz.

 

– Pedálok / lábtartók

Pedálok, amik egyben a lábtartók is elég egyszerű szerkezetek. A legnagyobb része fémből van, így meglehetősen masszívak és tartósak. A pedál távolságát a pedál mögötti pöcökkel lehet kioldás után állítani. Egy kis gyakorlat után ezt már menet közben a vízen is meg tudjuk tenni.

lábtámasz és az átmenő csavarvégek

 

– Kormányzat

Kormányzat nincs a hajón gyárilag és utólag sem felszerelhető, mivel nincs előkészítve neki hely hátul a hajó végén.

 

– Szkeg

A Boréal cég a Buffint egy igen jelentős méretű szkeggel látta el. Annak ellenére, hogy ekkora méretes szkeget kapott a hajón, mint már korábban említettem, ez nem különösebben okoz problémát a hozzá tartozó szkegház a hátsó rakodó rekeszben. A szkeget egy forgatható tárcsa segítségével lehet szabályozni, ami a jobb kezünkre esik elől a beülő perem mellett a hajó felső részén. Kapott egy skálabeosztást a tárcsa, ami alapján nagyjából be tudjuk lőni, hogy hova tekergessük a megfelelő beállítás érdekében.

szkeg állító tárcsa és a skála

Maga a szkeglapát és annak rögzítése a hajó aljában csupa fémből van, így ez meglehetősen masszív, megbízható minőséget biztosít. Nem kell attól tartanunk, hogy egy esetlegesen elfelejtett szkegfelhúzással történő partraszállás alkalmával egyből el is törjük a szkeglapátot.

Ami egyedüli probléma lehet a szkeggel az pedig az, hogy ha teljesen leengedjük, akkor már annyira nincs semmilyen oldaltartása a méretes lapátnak, hogy elég erősen lötyög jobbra, balra. Ha visszább van húzva, akkor már maga a szekgház ad neki tartást mindkét oldalról. Ilyenkor már nem lötyög.

Ami még pozitívum, hogy felhúzott állapotban tényleg teljesen eltűnik a gerincvonalban, semennyire sem lóg ki. Ez sajnos nem mondható el sok más hajógyártónál és azok hajóinál, de a Boréalnak ezt sikerült megoldania. Ami még szintén további pozitívum, hogy maga a szkegnyílás a hajó alján elég tágas, így nehezen tud elpiszkolódni és emiatt beragadni úgy, hogy menet közben pont akkor ne tudjuk leengedni a szkeget, amikor arra a legnagyobb szükségünk lenne.

teljesen kiengedett szkeg
fém szkeg

 

 

 

 

 

 

 

Gyakorlati tapasztaltok a menet tulajdonságokról:

– Kényelem

Kényelem szempontjából azt kell mondjam, hogy egy első osztályú hajóról van szó. Maga az ülés olyan mély üléspozíciót biztosít, ami rendkívül kényelmes üléshelyzetet eredményez. Mindez kiegészítve a párnázott, jó helyen elhelyezett deréktámasszal és az ülés végén megemelt alsó comb résszel, aminek köszönhetően nincs meg annak a lehetősége, hogy az ember túlságosan le tudja ejteni oldalra a combjait, aminek következtében lassan, de biztosan elkezd zsibbadni az ember lába.

A combtámaszok a hajóban nagyon jól elhelyezettek, kényelmesek. Igaz, hogy nem állíthatóak, de olyan méretesek, hogy mindenkinek jó lehet.

Elől a fedélzetben a lábaknak bőven van hely. Az én 42-es cipőm nagyon kényelmesen elfért a magasnak mondható első deck alatt. Ami igazából nem is olyan magas, csak az ember feneke van hozzá mélyebben az ülésben, mint más hajókban. Nincs pl. az a jelenség, hogy a magas első deck miatt rendszeresen beverné az ember evezés közben a hüvelyk ujjait.

Először, amikor beül az ember a hajóba – akár csak a parton is – olyan érzése támad benne, mintha hanyatt akarna billenni benne. Ez az ülés mélyen ejtett fenékrészének köszönhető. Első érzetre fura, de nem kényelmetlen és hamar meg lehet szokni. Sőt, utólag nehéz is róla leszokni 🙂 Ha eddig azt hittük, hogy kényelmes hajónk van, akkor ezek után, miután kiszálltunk egy Buffinból pár óra evezés után már másképp fogjuk gondolni. Korábban több helyről hallottam, olvastam a legendás kényleméről, de nem nagyon akartam hinni neki. Most, hogy kipróbáltam, engem is meggyőzött.

kényelem teszt

 

– Elsődleges stabilitás

Elsődleges stabilitása a hajónak nagyon jó, köszönhető ez a lapos hajófenéknek.

elsődleges stabilitás teszt

 

– Másodlagos stabilitás

Az elsődleges stabilitása után már csak a másodlagos stabilitása a jobb. Olyannyira az élére lehet állítani, hogy spricdek hiányában a saját ölünkbe tudjuk folyatni a vizet oldalról, de a hajó még mindig vissza akar billenteni minket az eredeti pozíciónkba.

másodlagos stabilitás teszt

 

másodlagos stabilitás teszt

 

– Egyenes futás

Egyenes futással kapcsolatban vannak némi fenntartásaim a hajóval kapcsolatban, ugyanis szkeg nélkül kimondottan jó volt az egyenes futása, és még minimálisan leengedett szkeg mellett is ugyanez volt tapasztalható. Ellenben, ha teljesen kiengedtem a szkeget, időnként érezhető volt némi csalinkázás vagy valamelyik irányba történő makacs tartás. Én ezt annak tudnám be, mint amit már korábban is írtam a szkegnél, hogy teljesen kiengedett állapotában már erőteljesen lötyögött jobbra-balra a szkeglapát, mivel már teljesen elhagyta az egész szkegházat, így nincs, ami megtámassza innen is, onnan is. Ez a 2-3cm-es lötyögés jobbra-balra szerintem okozhat már olyan eltérést a gerincvonal mentén, ami már inkább kormányzási hatást válthat ki azzal, hogy nem a gerincvonal mentén helyezkedik el a szkeglapát. Innentől kezdve pedig inkább kormányként működik, ha éppen nem középen, a gerincvonal mentén, annak meghosszabbításában folytatódik a szkeglapát.

 

– Kanyarodás kormánnyal (ha van rajta)

Nincs rajta kormány, és nincs is előkészítve neki hely. A gyártó kifejezetten kormány nélkül tervezte a hajót.

 

– Élezés

Mivel grönlandi vonalakkal lett megáldva, és jelentős rockerívet kapott a hajó orra, minimális döntésre is azonnal reagál a hajó. Persze, ha lent van a szkeg, főleg “eke” módban, akkor már lényegesen nehezebb kanyarodásra bírni élezéssel.

élezés teszt

 

– Gyorsulás

Rendkívül jól gyorsul a hajó, 8-9 km/h-s sebességet nagyon könnyű tartani vele.

 

– Visszamászhatóság

Mivel nagyon alacsony a hátsó deck, a visszamászás nagyon egyszerű rá.

 

– Eszkimózhatóság

Eszkimózhatóság szempontjából azt kell mondjam, hogy eddig ez a hajó volt az, amiben a legkényelmesebben lehett hanyatt dölni az eszkimó fordulóhoz. Bármennyire is szerettem volna, egyszerűen nem tudtam úgy hátradölni benne, hogy nyomja valahogy a derekam a hátsó beülőkeret. Fizikailag képtelenség.

eszkimózhatóság teszt

 

Összefoglaló

Összességében egy nagyon jó kis technikás hajót ismerhettünk meg a méltán híres és minőségi hajókat gyártó kanadai Boréal cégtől. Anyagában rendkívül szép sima, minőségi PE anyagot kaphatunk, ami nagyon tartós. A szép lapos hátsó deck és felhúzott orr szerintem nagyon jó arányban lett eltalálva. Egy igazi jó kis technikás és szörfözhető hajóformát sikerült összehozniuk a gyártóknak.

Kényelmi szempontból azt kell mondjam, hogy messze túlszárnyalta a várakozásaimat. Az először kicsit szokatlan üléspozíció később már annyira jó, hogy alig akar utána kiszállni belőle az ember. Vagy ha át kell ülni egy másik hajóba, akkor az már csak rosszabb lehet 🙂 Első beülésre kicsit túl tágasnak tűnhet a fedélzet, de ha már jól beállítja magának az ember a lábtámaszokat és megvan a jó hajókontakt, akkor már nagyon komfortos tud lenni a hajó.

Boréal Buffin P2

Pakolhatóság szempontjából ne számítsunk egy igazi teherhordó serpára, mivel az alacsony hátsó decknek bizony ez a hátránya. Okosan, jól megtervezve kis csomagokból viszont elég jól meg lehet pakolni a hajót, így egy hetes nomád túrára is elmerhetünk menni vele. Ha valaki viszont csak trehányul beledobál mindent a hajóba, annak komoly fejtörést fog okozni a pakolhatóság.

Stabilitás szempontjából egy nagyon jó, stabil hajót ismerhettünk meg. Mind az elsődleges, mind a másodlagos stabilitása nagyon jó. Nincsenek váratlan billegések. A nagyon jó hajókontaktnak köszönhetően tényleg azt fogja csinálni, amit mondunk neki. Egyedül a teljesen kiengedett szkegnél érhetnek minket meglepetések, hogy nem mindig tartja úgy az irányt, mint amit szeretnénk.

Kinek javasolt a hajó?

Semmiképpen nem olyan evezősnek, aki csak ész nélkül pakol magának mindent a hajóba, mondván hátha kelleni fog ez is, az is… Ha nem tudunk tudatosan, ésszerűen pakolni, akkor ne akarjunk ilyen hajót magunknak.

Kezdők is bátran próbálkozhatnak ezzel a hajóval, nem lesz számukra túlságosan instabil a hajó. Egyedül azzal kell számolniuk, hogy nincs a hajón kormány, így nekik a kezdetleges irányíthatóság problémát fog okozni. De ha külön olyan hajót szeretnének, amiben az alapvető technikákat szeretnék megtanulni, akkor nekik ez a hajó kifejezetten jó lesz, mivel hamar rá fognak érezni a nagyon jó hajókontakt miatt. Profiknak meg csak szimplán javasolt, mert ebben a hajóban bármit meg lehet csinálni, amit csak a technikai tudásunk megenged.

Utas méretével kapcsolatban nyugodtan mondhatom azt, hogy minden alkatra jó ez a hajó, mivel a gyártó három különböző méretben és jelzéssel árulja őket (P1;P2;P3).

P1:

hosszúság: 506 cm

szélesség: 54.5 cm

súly: 28 kg

javasolt utas testtömege: 41 kg – 73 kg-ig

összes terhelhetőség (utas + csomag): 109 kg

P2:

hosszúság: 518 cm

szélesség: 56 cm

súly: 29 kg

javasolt utas testtömege: 64 kg – 102 kg-ig

összes terhelhetőség (utas + csomag): 125 kg

P3:

hosszúság: 534 cm

szélesség: 58 cm

súly: 30 kg

javasolt utas testtömege: 91 kg – 127 kg-ig

összes terhelhetőség (utas + csomag): 145 kg

Boréal Buffin P2
Boréal Buffin P2

Ár szempontjából viszont nem a legkedvezőbb, mivel bőven 400.000 Ft felett volt kapható 2013-ban a Mountexben. Külföldön sem olcsóbb sajnos.

Viszont erős kérdőjelek merültek fel bennem, mivel már a Riot után a Boréal is, mint kanadai cég, gyártásra a hajóit átpasszolta Kínába. Vajon ez a változás érezhető lesz a Boréalnál is? Mert a Riotnál sajnos meglátszódott… 🙁 Meglátjuk. Ha bárki találkozik új gyártású Buffinnal, bátran kommentezhet ide, hogy látott-e bármilyen különbséget e között a teszt hajó között, és az általa látott között.

 

 

 

Boreal Buffin P2 fotógaléria

 

« 1 of 2 »
Tahe Marine Reval Midi PE

Tahe Marine Reval Midi PE

Gyártó: Tahe Marine

Modell: Reval Midi PE

Weboldal: http://www.tahemarine.com/kayaks/reval-series-sea-touring-kayaks/reval-midi-pe/

Méretadatok a hajóról:

fedélzet: 85,5 x 48 cm

első rekesz űrtartalma: n/a

hátsó rekesz űrtartalma: n/a

hossz: 515 cm

magasság: n/a

szélesség: 56 cm

súly: 29 kg

maximális terhelhetőség (utas + csomagok): 130 kg

Tesztelő személy paraméterei:

Magasság: 176 cm

súly: 70 kg

 

 

 

 

 

 

Tahe Marine Reval Midi PE

A hazai vizeken is egyre többet találkozhatunk az észtországi tengeri kajakokat gyártó cég, a Tahe Marine hajóival. Így én is most ezen gyártó egyik kedveltebb sorozatából a Reval sorozatból jutottam hozzá a Midi PE típushoz, hogy kipróbálhassam, megtesztelhessem. Sok külföldi gyártóhoz képest ez a gyártó szerencsére még nem “kínaiasodott” el, így egy igen jó minőségű és árban még elfogadható hajókat kaphatunk a pénzünkért cserébe. Természetesen itt is megvannak a felsőbb kategóriás típusok is, de ár-érték arányban jónak mondhatóak.

A gyártónak elég nagy a palettája tengeri kajakokból. Csak a legismertebb típusokat megemlítve: Wind, Reval, Spirit, Lifestyle. Mindegyik kategória több altípussal és elnevezéssel is rendelkezik, függően a mérettől és az alapanyagától. A teszt alanyuk “Midi” elnevezése is a “közepes” kategóriába sorolható a Reval szériából, míg a “PE” jelzés pedig az anyagára utal, hogy polietilén.

Ha egy tengeri kajakokat gyártó cég ennyit fektet abba, hogy megpróbáljon lefedni minden lehetséges igényt, akkor azt gondolom, hogy komolyan gondolják azt, amit csinálnak, így mi is bizalommal fordulhatunk a termékeik felé, és talán nem csalódhatunk bennük minőség és funkcionalitás terén. Mikor elhoztam a hajót a boltból, még én sem tudtam pontosan, hogy mire számíthatok, mert még nekem sem volt komolyabbnak mondható kapcsolatom ezen gyártóval, csak hallomásból innen-onnan. De majd most kiderül. Lássuk…

 

Első benyomások a parton

Első pillantásra egyből észrevehető, hogy a hajó vonalai erősen a svéd, északi hajótípusok vonalait követik. Szinte az egész hajó oldalról nézve is olyan egyenes, mint egy nyílvessző. Ebből adódóan biztosra vehetjük már most, hogy a hajó nem túl szél érzékeny. Főleg, ha számításba vesszük a hajó alján elhelyezkedő szkeget is. A hajó alját elnézve, az erősen lapított “V” alaknak köszönhetően bizakodhatunk benne, hogy egy nagyon stabil hajóval lesz dolgunk.

Ha hozzá vesszük még a hosszú, lapos egyenes hajótestet, szinte nulla rocker ívvel, akkor bizony számíthatunk arra, hogy egyenes futásban is remek hajóról beszélhetünk.

Anyagát tekintve ránézésre és tapintásra is jó minőségű polietilén anyaggal találkozhatunk. A felületi megmunkálása a sima és enyhén érdesített felületek között változik. Ha lehet hinni a gyári adatoknak, akkor a 29 kg pedig azt sugallja egy 515 cm hosszú hajóról, hogy van benne anyag is bőven. Ezt alátámaszthatom én is, hogy vállon cipelve tényleg érződik az a 29 kg.

Tárolókból hármat találhatunk a hajón. Egyet elől, egyet a fedélzet mögött, mint napi tároló, és egyet pedig hátul. Mivel szemmel látható a lapos vonalvezetés, így a tároló rekeszek mélységével kapcsolatban nem reménykedjünk óriási űrtartalomban.

A hajó szerelvényei első ránézésre is elégségesek. Mindenhol van kötél, gumikötél, rögzítési pont ahol csak kellhet.

Fedélzet elég tágasnak tűnik, kényelmes, párnázott üléssel és deréktámasszal. A fedélzet nyílása is elég jó tágas. Egy magam fajta méretekkel megáldott evezős könnyedén tud ki-be szállni rajta.

 

 

 

 

 

Tesztelés után

Szerelvények:

– Kötélzet

A kötélzet jól átgondolt, annyi van a hajón, amennyinek lennie kell egy tengeri kajakon. Anyagát tekintve jó minőségű, nem nyúlik víz hatására. Vastagságát tekintve én egy kicsit vékonynak érzékelem. Ami pozitívum, hogy a kötél szövésébe beleszőttek egy fényvisszaverő szálat is. Ez mindenképp hasznunkra lehet, ha a sötétben való láthatóságról van szó.

A kötélzetet rögzítő szemek mindenütt jól és igényesen a hajó fedélzeti síkjába helyeztek el, így nem kell tartanunk attól, hogy visszamászáskor megkarcol minket vagy kiszakítaná a ruházatunkat.

fedélzeti kötélzet rögzítő

 

 

 

 

 

 

– Fogantyúk

legumizott fogantyú a hajó orrán

Fogantyúi a hajónak rendkívül egyszerűek, de annál tartósabbak. Markolatuk jó minőségű, kemény műanyagból vannak. Rögzítésük is a lehető legmasszívabban vannak megoldva. Nemes egyszerűséggel úgy öntötték a hajót, hogy a fogantyúk rögzítésére szolgáló kötelet át lehessen vezetni magán a hajótesten is, így teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a megpakolt hajók cipelése közben nem fog kiszakadni semmi sehonnan. Egyedül a kötél szakadhat el, de ezt meg könnyedén és gyorsan pótolni lehet. Ami még pozitívum, hogy egy rövid gumikötéllel oda húzatták a fogantyúkat a fedélzeti köteléket rögzítő ponthoz, így szállítás közben sem lifeg, kopog össze-vissza a fogantyú.

 

– Deck háló, gumikötélzet

Deck hálót ez a hajó sem kapott gyárilag, csak gumi köteleket. Ezek alá tudjuk betenni magunk elé a kisebb csomagokat. Illetve hátul, a napi tároló rekesz és a nagy tároló rekesz közötti részre került még gumikötélzet. A gumi jó minőségű és megfelelő vastag és feszes.

gumi kötélzet a fedélzet előtt
gumi kötélzet hátul

 

 

 

 

 

 

 

– Lapáttartó

Lapáttartóból többet is véltem felfedezni a hajón. Egyet elől, a hajó orrában a fordított “V” formában, ahova be lehet szúrni a gumi kötél alá a lapát tollát. Egyet ugyan ilyen elgondolásból tettek a fedélzet előtti gumi kötélzet első fűzésébe is lapát rögzítési pontot. Ide, közelebb is be tudjuk szúrni a lapát tollát. Illetve van még egy lapáttartó gumi kötél a hátsó raktér fedél után is. Ide is be lehet szúrni a lapát tollát.

Amit minden honnan hiányolok, az a bizonyos kis műanyag golyócska ráfűzve a gumi kötélre, ami megkönnyítené a lapátok behelyezését a gumi kötél alá. Úgy látszik, a gyártók még nagyon nem ismerték fel ennek a fontosságát.

Ahonnan viszont hiányolom a lapáttartót, az pedig közvetlenül a beülő keret előtti rész, ahova letéve a lapátot egy gumival meg egy rögzítési ponttal pillanatok alatt fixálni lehetne a kezünkből letett lapátot.

lapáttartó a hajó orrában
lapáttartó hátul a hajó végében

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfedelek

Tahe Marine gumi fedél

Rekeszfedelekből három darab található a hajón. Egy az első tároló rekesznek, egy a fedélzet mögött elhelyezett napi tárolónak, és egy pedig hátul a nagy hátsó tároló rekesznek. A fedelek minősége jó minőségű, saját gyártmányú Tahe Marine gumi fedelek. Tesztelés során ezek a fedelek jól záródtak, nem került be alájuk egy csepp víz sem, pedig volt víz alatt a hajó bőven 🙂 De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig vakon megbízhatunk a vízhatlan záródásukban, így mindig javasolt a motyóinkat vízhatlan zsákokba tenni és úgy betenni a tárolókban. Fő a megelőzés, mint utána a bosszankodás.

napi tároló rekesz fedele
hátsó tároló rekesz fedele

 

 

 

 

 

 

– Vízhatlan rekeszek

Három vízhatlan rekesz található a hajón. Az első a hajó orrában kapott helyet. Ennek a nyílása elfogadható méretű. Belül, egészen a hajó orráig fel tudunk pakolni kisebb csomagokat. Csak ne feledjünk el rájuk madzagot kötni, amivel vissza is tudjuk húzni őket a hajó orrából 🙂

első tároló rekesz
első tároló rekesz nyílása
első tároló belülről

 

 

 

 

 

Második rekesz a napi tároló a fedélzet mögött jobb kézre. Ennek a nyílása szerintem meglehetősen kicsire sikeredett. Egy általam használt 5L-es vízhatlan zsák átmérőben éppen hogy csak befért a nyíláson. Szerintem ez túl kicsi lett. De ha még a rekesz mérete arányos lenne a nyílással, akkor még eltudnám fogadni az aránytalan kicsi nyílást. De mivel maga a tároló mérete belül meg indokolatlanul nagy, így a kettő nekem nagyon ellent mond egymással.

napi tároló rekesz nyílása

Ha a kis nyíláson keresztül megtöltjük a napi tárolót, akkor azon keresztül meglehetősen kínszenvedés megkeresni és kivenni bármit is. Én itt két problémát is látok: 1., túl kicsi a nyílás; 2,, a túl kicsi nyíláshoz indokolatlanul nagy a napi tároló rekesz mérete. Ezt szerintem jobban is átgondolhatták volna. Már csak azért is, mert így értékes és hasznos helyet vettek el a hátsó nagy rekeszből.

 

A harmadik tároló rekesz pedig hátul kapott helyet. Ennek nyílása már elfogadható, ezen keresztül könnyedén lehet pakolni. Ami viszont egyből szemet szúrhat az embernek

hátsó tároló rekesz nyílása

, az pedig az, hogy a hátsó rekesz nyílása után egyből ott jön a szkeg belső háza is, ami értelem szerűen a belső raktérből veszi el a hasznos helyet. Ide hátra már csak 1,5L-es ásványvizes palackokkal megegyező méretű csomagok férnek be. Azoknál semmiképpen sem nagyobbak, mivel még a kormányzatot és szkeget mozgató vezetékek is itt mennek keresztül. Egyedül már csak előre fele lehet pakolni, ahol meg ott nem sokkal arrébb beleütközünk az indokolatlan napi tároló rekesz falába. És akkor még nem is beszéltünk az alacsony belmagasság okozta helyhiány miatt, ami meg az alacsony hátsó deckre vezethető vissza. A minimális szél érzékenységnek is megvannak a hátrányai.

hátsó rekesz magassága
hátsó rekesz mélysége a napi tároló felé

 

 

 

 

 

 

Ami viszont pozitívum, hogy bármelyik rekeszt is nézem, mindenütt a felső szerelvényeket rögzítő csavarok le vannak védve a hajó anyagában, tehát nincsenek is átmenő csavarok. Ahol pedig vannak (kábelvezető rögzítés), ott lekerekített fejű anyákkal van megoldva, így nincs semmi, ami esetleg megsérthetné a csomagjainkat ki-, bepakolás közben. Ezt sok más gyártó is átvehetné már végre…

szkeg ház a hátsó raktérben
szkeg ház melletti hely
szkeg ház mögötti rész
(nem túl sok…)
kábel csatorna rögzítése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfalak

Rekeszfalak a megszokott habszivacs szerű, puha anyagból készültek, amik ragasztással vannak rögzítve. Ami még érdekesség, hogy ezeknek a közepébe van fúrva egy-egy lyuk, amikbe egy gumi kötél van rögzítve. Ezekre a kötelekre lehet rákötni a raktér fedeleket, hogy levételkor ne veszítsük el őket. Az apró lyuknak szerepe lehet még abban is, hogy ha a nagy melegtől túlnyomás keletkeznek a tárolókban, akkor erre el tud szökni a nyomás, így nem feszíti sem a rekeszfalakat, sem a jól záródó gumifedeleket.

gumi kötél, amire a gumifedeleket
lehet kötni
rögzítés a rekeszfal túloldalán

 

 

 

 

 

 

 

– Fedélzet

ülés

Fedélzet a hajóban elfogadhatóan tágas. Nem túl kicsi a beszálló nyílása sem. A lábaink is könnyedén beférnek. A fedélzeten belül az én 42-es lábam kényelmesen elfért, nem akadtam bele a felső deck falába. Én úgy saccolom, hogy olyan 45-ös méretig még kényelmesen el tud férni benne az embernek a lába.

Az ülés viszonylag egyszerű, nem állíthat. Fix ponton rögzített. Az ülés felülete gyorsan száradó párnázott huzattal van borítva, amit tisztítás céljából ki lehet venni.

Az alacsony deréktámasz is jól párnázott. Ennek feszessége a támasz mögötti hevederrel állítható. Formája jól követi az utas derekát és hanyatt fekvéskor sem akadályoz minket, így elég könnyen lehet eszkimózni, mert ez biztosan nem fog minket zavarni.

állítható deréktámasz

A combtámasz a hajóban elég egyszerű és fapados. Lényegében csak a hajó anyagából lett úgy kivágva, hogy ide be tudjuk tenni a combjainkat, ha szükséges a biztos hajókontakt. Semmilyen párnázást nem kapott belülről, ahol térdeink találkoznak az oldalfallal. Bár, ezt a kényelmi faktor növelését utólag is megoldhatjuk.

A fedélzeten belül itt sincs sehol átmenő csavar, így itt sem kell tartanunk attól, hogy megsértsenek minket vagy az ide rakott csomagjainkat.

 

deréktámasz mögötti tágas rész
fix rögzítésű ülés
fedélzet belül
42 cipő kényelmesen elfér

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Pedálok / lábtartók

A pedálok (és a kormányzat is) Smart Treck Control System márkájú, jó minőségű pedálok. A pontos beállításához csak a pálcát kell megemelni és máris állítható a távolság. Olyannyira egyszerű, hogy még vízről is könnyedén be tudunk ide nyúlni és be tudjuk magunknak állítani. Ami még hasznos és jó, hogy annak ellenére is, hogy a pedál fixen taposható, a lábfejünkkel továbbra is tudjuk nyomkodni a pedál felső részét, azzal tudunk kormányozni.

állítható pedál

 

 

 

 

 

– Kormányzat

A kormányzat a pedálhoz hasonlóan szintén Smart Treck Control System. Maga a kormányszerkezet konzolja a hajó farán fémből van, ami manapság már igen jó pozitívumnak számít. A felhúzható kormánylapát már műanyagból van. Ami még szintén egy nagyon jó pozitívum, hogy a kormány alsó forgástengelyű, aminek következtében leengedett állapotban még mélyebbre nyúlik le a vízbe a kormánylapát. Hátránya viszont, hogy csak 270 fokban húzható fel. De inkább ez a kisebbik hátrány legyen meg, minthogy felső forgástengelyű legyen, esetleg még egy rövidebb lapáttal is legyen szerelve, és aztán már csak alig érjen bele a vízbe az egész komrány használat közben.

A kormányt mozgató kötélzet sodort acélhuzalból van. Mind a kormányt mozgató és a felhúzó kötélzet is igényesen van elvezetve a hajó belsejében, kábel csatornákban. Ezek nyílásai a szabadba is úgy vannak megoldva, hogy a kábelcsatornázás is még kijön a lyukon, így hiába folyik ide be a víz, maximum a kábelcsatornába tud befolyni, magába a hajóba és annak rakterébe nem. Meglehetősen igényesen van megoldva.

fém konzol
270 fokban felhúzható kormány
kormány felhúzó
kábel kivezetése

 

 

 

 

 

kábel kivezetések

A kormányt felhúzó kötélzet rögzítése mellett még kapott a kötél vége egy kis műanyag bogyót is, amit meg rögzíteni tudunk a mellette levő kis pöckön. Különösebb értelémét én ennek nem látom, mert használat során magától is le tud esni erről a pöcökről a bogyó, meg akkor is útban van, amikor a spricót tennénk fel a beülő peremre.

 

bogyó leesve
bogyó rögzítve

 

 

 

 

 

 

– Szkeg

A gyártó biztosra ment és egy jó, hatékony kormány mellé szerelt szkeget is a hajóra. Még mindig azt mondom, mint minden más olyan hajónál, ahol együtt van kormány és szkeg is, ott az egyik majdnem mindig feleslegesnek mondható. Már csak azért is, mert együttes használata pont egymás hatékonyságát csökkenti. De most tekintsünk el ettől, és nézzük csak a szkeget.

méretes szkeg lapát

Alapvetően elég jó méretes szkeg lapátot kapott a hajó. Szerintem kicsit már túlságosan is a hajó farához van közel, ami csökkenti a hatékonyságát éles helyzetben. Viszont, ha azt nézem, hogy felette hol van a felső raktér nyílása, így már jogos, hogy ennyire hátulra tudták csak tenni. Ezért is érzem ezt egy olyan kényszeredett, a piacnak megfelelni vágyó megoldásnak, mintsem egy hatékonyan, jól megtervezett lépésnek, hogy tényleg azért tegyünk szkeget a hajóba (kormány mellé), mert szükség lenne rá.

A szkeget mozgató kar az utastér jobb oldalára került. Beállítási pozíciói végtelen számúak, mert egy csúszkán lehet folyamatában szabályozni, hogy mennyire legyen leengedve. Ami engem meglehetősen zavart, az pedig az, hogy jobb oldali térdem a combtámasz alatt pont a szkeg mozgató kar házának az útjában volt. Ez azért zavaró volt egy kicsit a kényelmes hajókontakt miatt.

szkeget mozgató kar

Ami viszont még egy okos, és pofon egyszerű ötlet, hogy a szkeg lapát kapott gyárilag egy lyukat. Ez arra jó, hogy ide bele tudunk kötni egy kicsi madzagot, és abban az esetben, ha a szkeg mellett elkoszolódik a nyílás homokkal, kaviccsal, akkor kézzel még a zsinór jóvoltából ki tudjuk húzni a lapátot.

 

 

 

szkeget mozgató kar háza pont a combtámasz alatt
szkeg nyílása a hajó alján

 

 

 

 

 

 

az a bizonyos lyuk a lapáton

 

 

 

 

 

 

Gyakorlati tapasztaltok a menet tulajdonságokról

 

Kényelem

Alapvetően egy kényelmes, jó üléspozícióval rendelkező hajóról van szó. Rossz üléspozícióból eredő lábzsibbadást nem éreztem a pár óra evezés alatt. Az én testalkatomhoz képest minden passzolt a hajóban. A deréktámasz jó, nem zavaró, ülése puha. A lábfejem is kényelmesen elfér. Egyedül az a jobb oldali combtámasz alatt elhelyezett szkeget mozgató kar háza van útban a térdemnek.

kényelem tesztelés

 

Elsődleges stabilitás

Elsődleges stabilitása a hajónak nagyon jó.

elsődleges stabilitás teszt

 

Másodlagos stabilitás

Másodlagos stabilitása is jó a hajónak, bár itt kicsit nehezen lehet észre venni, hogy hol a határ, hol kezd ellenállni jobban a hajó. Minden esetre meg lehet annyira dönteni a hajót, hogy már folyik be a víz a fedélzetbe, de a hajó még mindig vissza akar minket billenteni az eredeti állapotba.

másodlagos stabilitás teszt

 

Egyenes futás

Egyenes futása a hajónak a vártnak megfelelően alakult. Az 515 cm, a szinte nulla rocker ív, az enyhén meghagyott, a hajó teljes hosszán végig futó hajógerinc a hajó aljában, és még a szkeg is azt a célt szolgálja, hogy a hajó nyílegyenesen haladjon.

Kanyarodás kormánnyal (ha van rajta)

Mivel a gyártó egy jó kis alsó forgástengelyes kormánnyal szerelte a hajót, ami jó mélyen a vízbe nyúlik, elég hatékonyan tud segíteni a kormányzásban. Amilyen hosszú a hajó, olyan meglepően kis területen képes megfordulni.

Természetesen, ha lent van a szkeg, akkor ez a helyzet jelentősen romlik.

kanyarodás kormánnyal

 

Élezés

Annak ellenére, hogy a hajó aljában szinte semekkora rocker ív nincs, döntésre azért így is meglepő módon reagál. Természetesen, ha lent van a szkeg, akkor ez a helyzet jelentősen romlik.

élezés teszt szkeg nélkül és szkeggel

 

Gyorsulás

Elég jól gyorsul a hajó, annak ellenére, hogy polietilén és 29 kg. Az átlagos, kényelmes utazósebessége 8-9 km/h között van. Ennél gyorabb tempóban már mintha túrná a vizet az orrával, mert apró bugyborékolásokat lehetett hallani, és buborékok jelentek meg mellettem a vízben.

 

Visszamászhatóság

Az alacsony hátsó deck miatt rém egyszerű visszamászni.

 

Eszkimózhatóság

Eszkimózhatóság szempontjából nagyon jó kis hajó, mivel alacsonyan van a hátsó deck, a deréktámasz sem zavar semmiben, így nagyon könnyen lehet vele eszkimózni.

eszkimózhatóság teszt

 

Összefoglaló

A szkeg megléte számomra kicsit indokolatlan, és még mindig úgy érzem, hogy csak a piaci elvárások miatt erőltették bele a hajóba, mert látszólag felesleges is bele, mivel sem a szkegház nincs a leghatékonyabb helyen (mert máshova nem fért el), és a szkeget mozgató kar háza is a lehető legrosszabb helyen van. Illetve még a hajó formájából adódó jó egyenes futás és a rendkívül hatékony kormány sem indokolja a szkeg meglétét.

Ennek ellenére, összességében egy nagyon igényes, jól összerakott hajóról van szó. Csupa igényes, szépen kialakított munkáról van szó. Minsőégbeli hibát nem tudtam találni a hajón. Ez számomra rendkívül pozitív hozzáállást jelent egy európai tengeri kajakokat gyártó cégtől. Talán ez a jó hozzáállás és a nagy felhozatal minden típusból és méretből képes lesz fenntartani a jó keresletet, hogy ne kelljen ahhoz elkínaiasodni, hogy továbbra is megérje a gyártónak fennmaradni.

Kinek javasolt ez a hajót?

Ezt a hajót funkcionalitásában szinte mindenkinek lehet javasolni, mert kezdőtől a profi, technikás evezéseket igénylő kajakosig mindenkit ki tud szolgálni. Kezdőnek azért mert nagyon stabil, a kiváló kormánnyal nagyon könnyű navigálni. Profinak azért, mert nagyon jó a hajó kontakt, rendkívül kezesbárány tud lenni még egy viharos, szeles, erősen hullámzó tengeren is.

Pakolhatóság szempontjából a raktereinek kevés kapacitása miatt expedíciós utakra egyáltalán nem ajánlott, mert fizikailag képtelenség a sok motyót elpakolni benne. Én olyan 4-5 napos nomád túrákra még tudnám javasolni folyókon, tengereken egyaránt.

Utas méretével kapcsolatban én olyan 180-185 cm-ig és 50-100 kg-ig tippelném, max 45-ös lábméretig. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha kicsit is eltérünk valamelyik irányba, akkor már el is vessük a lehetőségét ennek a hajónak. Ha alkalom nyílik rá, akkor bátran ki kell próbálni, hogy beleférünk-e.

Hazai forgalmazónál akciós áron 270.000 Ft-ért már hozzá lehet jutni újonnan, amire azt lehet mondani, hogy már talán elfogadható ár. A nem akciós, akár külföldi, átszámolva ~340.000 Ft-hoz képest mindenképp. De az biztos, hogy ezért az árért egy jó minőségű hajót kapunk cserépe, ami a polietilén anyagának köszönhetően meglehetősen időt álló.

 

Tahe Marine Reval Midi PE fotógaléria

« 1 of 2 »
North Shore Atlantic RM

North Shore Atlantic RM

Gyártó: North Shore

Modell: Atlantic RM

Weboldal: http://www.northshoreseakayaks.com

Méretadatok a hajóról:

fedélzet: 79 x 49 cm

első és hátsó rekeszek űrtartalma összesen: 360 L

első rekeszfedél mérete: 45 cm

hátsó rekeszfedél mérete: 58 cm

hossz: 515 cm

magasság: n/a

szélesség: 55 cm

súly: 26kg

maximális terhelhetőség (utas + csomagok): n/a

Tesztelő személy paraméterei:

Magasság: 176 cm

súly: 70 kg

 

 

 

 

 

North Shore Atlantic RM

Ezt a hajót már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, de valahogy sosem úgy hozta az élet, hogy összejöjjön, de most (2014) március végén sikerült szereznem egy erősen használt példányt. Először kicsit tartottam attól, hogy egy erősen használt hajót próbáljak ki, teszteljem meg, készítsek róla fotókat, de végül a tesztelés és vizsgálgatás közben jöttem rá, hogy bizony bármely hajón a legjobb tesztet az élet adja meg. Egy használt példányon már kijöttek a használatból eredő gyengeségek, amik egy vadonat új vagy majdnem új hajón lehet, hogy még nem jelentkeznek, és csak találgatni lehet, hogy mi lesz belőle. Úgyhogy, ezek után már izgatottan autóztam a hajóval (és egy másik tesztpéldánnyal is) a fejem felett, hogy mihamarabb szemügyre vehessem az Atlanticot és a társát is, ami a következő írásban fog megjelenni. Addig is annyit elárulok, hogy az pedig egy kanadai gyártmány 😉 Na de nézzük most az Atlanticot…

North Shore Atlantic RM

 

Első benyomások a parton

Az első találkozás a száraz földön a tisztogatással kezdődött. Tisztogatás közben alkalmam is nyílt átnézni a hajó legapróbb részleteit is.

A hajótest formája hűen tükrözi az angol hajók vonalvezetését. Hosszú hegyes, egyenes hajóorr és far nagyon minimális grönlandi beütéssel, ami az enyhén felhúzott orron és a faron figyelhető meg. Le sem lehet tagadni, hogy ez egy igazi angol telivér.

Már a lábam előtt a földön heverve sem tűnt túl szélesnek a hajó, így bizakodva vártam a vízre szállást, hogy kiderüljön, tényleg olyan jó a hajó kontakt, mint ahogyan az kinéz. Főleg, hogy első ránézésre is bíztató a párnázott ülés és a méretes combtámasz mindkét oldalon.

Tároló rekeszekből három darab található a hajón. Ezeknek a nyílásai már első ránézésre is elég jól pakolhatóak. Nem szabták őket túl szűkre. Az első és hátsó rekeszek is elég tágasnak tűnnek és a napi tároló is bőven be tudja fogadni a szendvicseinket. Kapásból azt gondolhatjuk, hogy ezzel a hajóval azért merhetünk elmenni 3-4-5 napra úgy, hogy akár egy kisbolt közelébe se kelljen szagolnunk. Ha megnézzük a technikai adatokat, akkor a 360 literes űrtartalom ezt lehetővé is teszi.

Miután jobban bekukkantottam a fedélzetbe, akkor vettem csak észre, hogy valamilyen érdekes alumínium cső húzódik végig a hajó gerince mentén. Egyértelműen merevítés céljából. Ez egy PE hajótól meglehetősen fura látvány és kis gyanakvásra is adhat okot, hogy vajon minek ez ide: nem lenne elég merev a PE anyag? Na, majd kiderül…

Felső szerelvények a hajón elég jól elrendezettek, igényesen kidolgozva, szépen a hajótest síkjába vannak építve. Végre megint egy olyan hajó és annak gyártója, aki arra is odafigyel, hogy ezek a szerelvények ne szaggassák szét az ember bőrét (vagy éppen a száraz ruháját), amikor visszamászni kényszerül a hajóba.

Fedélzeti kötélzet első pillantásra enyhén szegényesnek tűnik. Legalább is elől a decken tűnik kicsit foghíjasnak.

A hajó alját elnézve, a nagyon lapos, alig észrevehető “V” alaknak köszönhetően már így a parton is egy elég stabil hajónak néz ki. A gerincvonal is épphogy csak észrevehető a hajó közepe tájékán. Emiatt kicsit fel is merül bennem a kétely, hogy nem lesz-e rossz a hajó egyenes futása, de erre kapásból rá is cáfol az, hogy a

hajó el van látva szkeggel és kormánnyal is. Ennyi stabilizáló eszközt látván valóban bizakodhatunk abban, hogy legalább már össze-vissza biztosan nem fogunk közlekedni vele.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tesztelés után

Szerelvények:

– Kötélzet

Alapvetően a hajótesten körbe futó kötélzet jó, masszív, könnyen bele lehet kapaszkodni, ha arra kerül a sor. Nem nyúlik meg, a csomózások nem akarnak átbújni a rögzítő szemek alatt.

kötélzet a hajón

Azért egy kis beleszőtt fényvisszaverő szálat simán el tudnék képzelni a kötélzetben körbe a hajón. Már nem csak azért, hogy sötétben könnyebben észrevegyenek minket, hanem azért, hogy fotózáskor is vagányul megcsillanjon a kötélzet a vaku fénye alatt 🙂 Na jó, ez elég béna indok volt… Persze, hogy azért lenne jobb, hogy sötétben könnyebben észrevehessenek minket.

kötélzetet összefogó gyűrű

 

 

 

 

 

 

– Fogantyúk

teljesen átmenő furat
és a fogantyú

Fogantyúk kialakítása a hajón nagyon jó és ötletes (!). A gyártó nem sokat vacakolt azzal, hogy egy-egy rögzítő szem alá varázsolják be a fogantyúk zsinórját is, hanem úgy öntötték a hajótestet, hogy van egy-egy átmenő furat keresztbe a hajón elől és hátul is. Így garantáltan nincs olyan rögzítő szem, ami a nehéz kajak cipelése közben kiszakadhat a hajótestből. Itt maximum a fogantyú zsinórja szakadhat el, de ezt a legnomádabb körülmények között is gyorsan pótolni tudjuk egy átbújtatott, majd megkötött kötéllel, és máris újra cipelhetővé varázsoltuk a hajónkat.

 

– Deckháló, gumikötélzet

A gumi kötélzet a hajón nagyon passzol a vonalvezetéshez. Még jobban azt a látszatot kelti a szemlélőben, hogy egy nagyon kecses, áramvonalas hajó előtt áll. Szóval az optikai tuning jól sikerült, viszont kicsit szegényesnek érzem abban az esetben, ha a praktikumot részesítem előnyben, mert a gumi kötélzetek mennyisége szerintem kevés. Pl. a decken elől kicsit ritkára van fűzve. Ez alá egy A4-es laminált térképlapot nem tudnék úgy megnyugtató biztonsággal betenni, hogy az ott is maradjon, ha a természeti elemek elkezdenek ellenünk dolgozni.

gumikötélzet az első decken
gumikötélzet
a hátsó decken

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Lapáttartó

lapáttartó elől a hajó orránál

Lapáttartó az nincs a hajón. Legalább is a fedélzet előtt a decken nincs. Nincs a hajótestben kialakított mélyedés, ahova be lehetne tenni a lapátot, majd egy gumikötéllel rögzíteni lehetne. Ezt meglehetősen hiányolom, mert már a legtöbb hajógyártó ezt nem hagyja le a hajóiról. Ide lehetne lerögzíteni a lapátot a lehető leggyorsabban, ha valami miatt le kell tennünk a kezünkből, de nem szeretnénk, hogy beessen a vízbe.

Ellenben a hajón elől két helyen is van úgy kialakítva gumikötélzet, hogy az alá lehessen beszúrni a lapát tollát, illetve hátul is van kialakítva így gumikötélzet. Viszont egyik alá sem lehet úgy befűzni a lapátot, hogy ne kelljen az egyik kezünkkel segíteni neki, hogy betaláljon a gumikötél alá. Egyiken sincs kis golyócska, ami ezt elősegítené. Pedig nem lenne túl nagy beruházás a gyártó részéről…

– Rekeszfedelek

Valley gumifedél

A rekeszfedelek igen jó minőségűek. A gyártó közeli testvércégétől, a Valley-tól származó gumifedelekkel van felszerelve a hajó. Nem túl rideg, nem is túl lágy gumiból vannak öntve. Pont a jó minőségű és tapintású gumifedelek kerültek a hajóra. Könnyen felhelyezhetőek és jól is záródnak. A tesztelés során és a jó pár eszkimó forduló után sem áztak be a vízhatlan rekeszek. Kivéve az elsőt, de ezt a következő részben ismertetem.

 

 

 

– Vízhatlan rekeszek

első rakodórekesz nyílása

A vízhatlan rekeszek elég jó méretesek, lehet bőven pakolni beléjük. Mindhárom rekesz összes űrtartalma 360 liter, amibe ha oda figyelük, akkor elég jól bele lehet pakolni 4-5 napi motyót is.

Az első rekeszben egészen előre lehet pakolni a hajó orrába, de gondoskodni kell arról is, hogy a betuszkolt cuccokat ki is tudjuk onnan venni.

Minden vízhatlan rekeszre igaz, hogy a fedélzeti szerelvényeket rögzítő

csavarok végei nem lógnak be a belső térbe, mivel azoknak a hajó anyagában öntve van a fészkük, tehát nincs átmenő csavar, és annak problémás végei, amibe beleakadhatnak a dolgaink. Nincs, ami pl. kiszakíthatja a hálózsákunkat, amikor cibáljuk kifele a rekeszből. Egyedül, ahol átmenő csavarral találkozunk

első rakrekesz belölről

a raktérben, az a hátsó rekesz oldalában van, ezek rögzítik a kormánymozgató kötélzetet, illetve a szkeg mozgató kötélzetet. De itt is a csavar végek maximálisan le vannak védve, illetve a kormányt és a szkeget mozgató kötélzet is kábelvezető csőbe van elvezetve. Nagyon igényes megoldás!

Napi tároló rekesz nyílását egy csöppet kicsinek érzem. Ezen a nyíláson keresztül tényleg csak apróbb dolgokat lehet betenni.

A hátsó rekesz meglehetősen tágas annak ellenére is, hogy itt kapott helyet a szkeg ház. De mivel egy 515 cm hosszú hajóról beszélünk, a méretek miatt itt már elenyészően zavaró a szkeg ház. A hátsó rekesz nyílása viszont számomra kicsit érthetetlen, hogy ide is miért kerek fedelet tettek. Pedig pont ide lehetne betenni a nagyobb méretű motyókat, így pont itt lenne előnyösebb egy ovális fedél.

napi tárolórekesz nyílása

A hajó fizikai és geometriai méretei is megengednék az ovális fedelet. Már csak azért is, mert a kompozit anyagú egyazon méretű Atlanticnál sikerült hátulra ovális fedelet varázsolniuk a tervezőknek. Valószínűleg ez a különbség amúgy annak tudható be, hogy első felindulásból, az első tervezésekkor került hátulra is kerek fedél, így is gyártották le a PE hajók kiöntésére szolgáló szerszámot, ezen pedig módosítani igen költséges lenne, mivel egy ilyen öntő szerszám csillagászati árban van. Ellenben a kompozithoz készült sablont sokkal könnyebb módosítani.

napi tárolórekesz mérete
és a gerincen végigfutó merevítő

 

 

 

 

 

 

 

 

hátsó rakodórekesz
nyílása
hátsó rakodórekesz belülről

 

 

 

 

 

 

 

 

első rekeszfedél pereménél
az ominózus repedés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfalak

A rekeszfalak a legtöbb PE hajónál a jól megszokott enyhén szivacsos, félkemény anyagból készültek, ehhez képest az Atlanticon ezek műanyagból. Hogy ez milyen vastag és, hogy mi van a két rekeszfal között, azt nem sikerült megállapítani, mivel nem bontottam szét 🙂 de az feltűnt, hogy meglehetősen puhák, és nyomásra könnyen huppognak. Ami külön érdekesség még, hogy nem a megszokott körberagasztásos módszerrel vannak rögzítve, mint a legtöbb PE hajónál, hanem csavarokkal. Egy felülről középen és oldalanként is egy-egy csavarral mindegyik rekeszfalnál. Feltételezhetően valamilyen tömítés is szerepet kaphatott, különben képtelenség lenne leszigetelni vízmentesre. Egy biztos, a csavaros rögzítési megoldás biztosan tovább tart, mint az átlagos beragasztás (amik idővel elkerülhetetlenül kimozdulnak), viszont további beázási lehetőség keletkezett a csavarok miatt. És ugye nincs olyan tömítés, ami örökké tart 🙂

rekeszfalat rögzítő csavar
(első rekeszfalnál)
rekeszfal

 

 

 

 

 

 

 

 

– Fedélzet

fedélzet és a gerincen
végigfutó merevítő

A fedélzet első pillantásra egyből egy rendkívül kényelmes hajót sugall a számunkra. Az ülés gyorsan száradó párnázott anyaggal van lefedve, amit ha akarunk, könnyedén ki tudunk venni a műanyag, nagyfejű szegecsek alól. Az ülés kapott oldalsó párnázatot is a csípő csontoknál. Az ülés rögzítése viszont fix, ez nem módosítható.

A háttámla viszonylag egyszerű kivitelezés, de az is puha felülettel rendelkezik. Ennek állíthatósága sem túl bonyolult, egyszerűen csak a gumiköteleken kell húzni vagy engedni, mint ahogyan azt a hátizsákunkon is szoktuk. A deréktámasz elég jól, akadálymentesen mozog, egyáltalán nem zavar minket eszkimózás közben, amikor hanyatt fekszünk a hátsó deckre.

 

 

oldalsó párnázat
a csípőcsontoknál
deréktámasz rögzítő

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami viszont egy érdekesség és hamar szemet szúr az embernek a fedélzetben, az nem más, mint a gerinc mentén végighúzódó, feketére festett alumínium cső. Első pillantásra olyan, mintha valaki benne felejtett volna a hajóban egy, a 80-as években méltán népszerű csővázas sátrának egyik vázelemét. Meglehetősen fura látvány, és egyben elgondolkodtató is, hogy ez vajon minek ide. Természetesen merevítés szempontjából került bele. Az első rekeszfaltól fut végig az utolsó rekeszfalig, ami a napi tároló hátsó része. A hátsó rekeszben már nincs meg ez a merevítés. Számomra elég visszataszító látvány, nem mellesleg elég nehéz miatta kitakarítani a fedélzetet, mert naná, hogy minden kosz ide fog a merevítő cső közvetlen közelébe, alá kerülni. Minden esetre, kicsit indokolatlannak érzem ezt a hajóban, mivel a technikai adatok szerint 26 kg (saját mérés szerint 27 kg) súlyú a hajó, tehát van benne anyag (valahol).

fedélzet és a gerincen
végigfutó merevítő

Ellenben, ami következőleg szintén szemet szúrt, és nem is könnyű észrevenni, az pedig az, hogy látszólag nagyon vékony anyagból van a hajó felső része a felső deck. Legalább is elől biztosan, mivel szinte átsüt rajta a nap. Így viszont már érthető is lehet az alsó merevítés, mert ha ez nem lenne ott, akkor bőségesen megpakolt állapotban elől és hátul egyszerre megemelve lehet, hogy könnyedén meghajolna az egész hajó, mint egy bécsi virsli.

További probléma, ami megint a vékony felső anyagra vezethető vissza, hogy az első rekeszfedél pereménél a hajó anyaga legalább 20cm hosszan a körív mentén el van repedve. Olyan, mint amikor egy műanyag lapot többször meghajlítunk, majd egyszer csak eltörik az. Emiatt totálisan megszűnt az első rekesz vízhatlansága, mivel itt, ezen a repedésen akadálytalanul tud bejutni a víz a raktérbe. Azt hiszem, ez vállalhatatlanul nagy hiba egy angol hajó gyártótól. Ráadásul, mivel PE anyagból van, pont itt, ezen a nehezen hozzáférhető helyen igen nehéz javítani is.

süt a nap…

A gyártó javára legyen mondva, talán már ők is felfedezték ezt a kolosszális technikai bakit, mivel a legújabb PE Atlantic RM hajóknál már nem látható a fedélzeten végig futó merevítő cső. Legalább is a képeken már nincs rajta. Ebből feltételezhető, hogy kijavították ezt a malőrt, és a most kapható új PE Atlantic-oknál már mindenütt egyforma vastag az anyag, így merevítő sem kell már bele.

A fedélzet belül meglehetősen kényelmesen tágas. Annak ellenére, hogy 55 cm széles hajóról van szó, azt gondolná az ember, hogy akkor ehhez egy alacsonyabb első deck párosul, de itt nem így van. Az én 42-es cipőm is kényelmesen elfér a pedálokon. Szerintem azoknak sem okozhat kényelmi kellemetlenséget, akik 45-46-ös lábbal éldegélnek. Annak ellenére, hogy viszonylag magas a belső tér, kívül ez nem köszön vissza egy magas első deckben. Kényelmesen lehet alacsony lapáttartással is evezni, nem veri el az ember a hüvelyk ujjait maga előtt.

fedélzet belülről, és egy 42-es cipő
kényelmes elhelyezkedése

Tovább növeli a komfort érzetünket a méretes combtámasz. Ezzel nem spóroltak az angolok. Még kapott egy-egy vízkivezető lyukat is mindkét combtámasz arra az esetre, ha bele menne a víz. Ami kicsit hátrány (bár nem eget verő probléma), hogy csak fixen, egy ponton rögzíthetőek, nincsenek állítási lehetőségek. De talán ez nem is akkora probléma, mivel elég méretes formát kapott, így akár mondhatjuk rá azt is, hogy univerzális méret.

combtámasz

 

 

 

 

 

 

 

– Pedálok / lábtartók

A tesztben szereplő hajó egy Smart Treck Controll System névre hallgató kormányrendszerrel lett szerelve. Ez gyárilag nem része a hajónak, külön vásárolható meg.

Ez a pedálrendszer alapvetően egy elég jól kitalált és kivitelezett rendszer. Magát a pedál távolságát egy hosszanti pálca segítségével rendkívül egyszerűen, és gyorsan be tudjuk állítani. Akár menet közben is a vízen. A pedál lábtartó része jól és kényelmesen taposható, a lábfejükkel pedig mozgathatjuk vele a kormányt úgy, hogy közben továbbra is megmarad a keményen taposható lábtámaszunk.

pedálok elhelyezkedése
az Atlanticban
Smart Track Controll System
kormánymozgató pedálzat

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kormányzat

kormányrögzírő

A Smart Treck kormány egy elég jó minőségű kormány. Maga a hátsó kormányszerkezet fémből van, ami ebből kifolyólag elég strapabíró. A kormánylapát már kemény műanyag, ami cserélhető arra az esetre, ha megsérülne. A szerkezet egy felhúzható rugó elven működik.

Amint kioldja az ember a kormányrögzítő zsinórzatot, a kormánylap a rugó hatására lecsapódik. Felhúzott állapotban viszont csak 180 fokban hajtható fel, aminek következtében a kormánylapát az ég felé meredezik. Ez akkor okozhat kellemetlenséget, amikor az ember a vállán cipeli a hajót és olyankor a háta mögött biztosan mindenbe bele fog akadni a kormánylapát. Illetve, ha tároláskor le akarjuk fordítani a hajót, akkor a felhúzott kormányt visszább kell engednünk, hogy le lehessen tőle fektetni a hajót.

szárazon leengedett kormányzat

Már az első pillantásra is az az érzésem támadt, hogy ehhez a hajóhoz ez a kormánylapát rövidnek bizonyul. Hiába alsó forgás tengelyes a kormányzat, a száraz földön leengedve a kormánylapátot, épphogy csak eléri a földet. Ugyanez a vízben némi merülés mellett még szerintem kevés lesz. De majd a valós helyzetben ez kiderül…. Ami viszont megnyugtató arra az esetre, ha mégis rövid lenne, akkor ehhez a Smart Treck kormányszerkezethez lehet kapni egy méretesebb kormánylapátot is, ami a hullámzó tengeren is biztosan bele fog érni a vízben.

Ami még szemet szúrt, hogy a kormányt mozgató zsinórzat kivezetései a hajótestből elég közel kerültek a vízvonalhoz. Kb. 10 cm-re. Ez beázás szempontjából nem túl szerencsés megoldás. A teszthajón látható is ennek a problémának a nyomai, mivel az egyik oldalon már kellett plusz tömítést alkalmazni.

vízen leengedett kormányzat
felhúzott kormányzat

 

 

 

 

 

 

kormánymozgató kötélzet
kivezetése a hajótestből
kormány- és szkegmozgató
kötélzet igényes elvezetése
a raktérben

 

 

 

 

 

 

 

kormánymozgató kötélzet rögzítése a kormányszerkezethez

 

 

 

 

 

 

 

 

– Szkeg

szkegvezérlő bal kézre
a fedélzet mellett

A North Shore Atlantic RM-et ellátta a gyártó szkeggel is. Valahol érthető is ez a lépés, mivel félő volt, hogy a hajó alján, közép tájt alig észrevehető gerinc miatt ide-oda csalinkázna a hajó. Igaz, hogy ezt egy kormányszerkezettel is kezelni lehetne, de mint korábban említettem, gyárilag a hajónak nem tartozéka a kormány, így muszáj volt a gyártónak beépítenie a szkeget.

A szkeg vezérlő kar a hajó bal oldalára kerül, így a bal kezeseknek ez előnyt jelent. Nincs lehetőség semmilyen előre definiált lépték szerint állítani a szkeget, mivel egy sima csúszkán tudjuk azt szabályozni.

Ami még szemet szúrt, hogy felhúzott állapotban a szkeg lapát nem kerül vissza teljes mértékben a szkeg házba. Valamennyire midig kikandikál a vége. Ez nem túl szerencsés, mert megsérülhet.

a kis szkegház a hátsó raktérben

Maga a szkeg lapát mérete szerintem kicsit kicsire sikeredett, ha a hajó méreteihez nézzük. Nagyobb lapáttal, szelesebb időben még hatékonyabban lehetne vele egyenesben tartani a hajót.

Maga a szkeg ház nem rendelkezi veszedelmesen nagy méretekkel, így a hátsó rekeszben nem foglal túl nagy helyet. A szkeg nyílás a hajó alján elég jó tágas, nehezen tud eltömődni kővel, homokkal.

 

 

felhúzott szkeg
maximálisan kiengedett szkeg

 

 

 

 

 

 

 

Gyakorlati tapasztaltok a menettulajdonságokról

– Kényelem

Első ránézésre a hajó elég kényelmesnek tűnik a párnázott üléssel, háttámlával és a combtámasszal. A valóságban viszont már közel sem ilyen rózsás a helyzet. Maga az ülés számomra – és a fenekem számára – kissé fapadosnak tűnt, amit egyből észre is vettem. Nem kellett hozzá km-eket eveznem. Beülést követően érezhető volt a kemény ülés. A párnázás valahol elveszett…

Háttámla ellenben jó, kényelmesen tudja tartani az ember derekát, és a gyakorlatban sem zavar semennyire, ha hanyatt szeretnénk feküdni a hátsó deckre.

Combtámasz jó helyen van, és jó méretes is, határozottam bele lehet akasztani a combjainkat, ha élezni szeretnénk a hajót. Nincsenek túl mélyen sem, így nem kell attól tartanunk, hogy idővel, a túlságosan oldalra lefeszített combjaink miatt zsibbadás jelentkezne a lábainkban.

A lábfejek is kényelmesen elférnek elől a fedélzetben annak ellenére, hogy elől sem túl magas az első deck. Itt a tervezők jól megtalálták az arany középutat a kényelem és a praktikusság között.

 

– Elsődleges stabilitás

Elsődleges stabilitása a hajónak elég nagy, így kezdő kajakosoknak is bátran ajánlom ezt a hajót, nem fognak félni benne. Köszönhető ez a lapos hajófenéknek és a közel függőleges oldalfalnak.

 

– Másodlagos stabilitás

Másodlagos stabilitása is nagyon jó a hajónak. Élezésnél már a beülő keret széle víz alá kerül, de a hajó még mindig vissza akar minket billenteni a normális helyzetbe. Köszönhető ez a közel függőleges oldalfalnak.

stabilitás teszt

 

– Egyenes futás

Egyenes futása a hajónak meglepően jó, annak ellenére, hogy a hajó alján, a hajótest közepénél már alig észrevehető a középen futó gerinc. A jó egyenes futás mégis köszönhető az 515 cm hosszúságnak és a minimális rocker ívnek, ami miatt jó hosszú a hajó vízvonala.

 

– Kanyarodás kormánnyal (ha van rajta)

Kormánnyal való kanyarodást ennél a hajónál időben el kell kezdeni, mert kicsit nehézkesen reagál arra, amit szeretnénk. Valószínűleg ez betudható annak, hogy ezen a tesztpéldányon kicsit rövid a kormánylapát. Főleg, ha lent hagyjuk a szkeget, akkor meg végképp nehéz irányítani a hajót ezzel a kormánnyal. Feltételezhetően, ha hosszabb kormánylapáttal van szerelve a hajó, akkor máris jobb eredményt kapunk.

Ha viszont gyakorlati szemszögből nézem, a szkeg és a kormány együtt felesleges, mivel pont, hogy kioltják egymást az alkalmazhatóság szempontjából. Ha azt akarjuk, hogy kanyarodjuk a kormány segítségével, akkor a leengedett szkeg pont ez ellen fog dolgozni. Ha kormányos Atlanticra teszünk szert, akkor döntsük el magunk, hogy menet közben mire van szükségünk. Kettő együttes használata problémás.

A tesztben szereplő példány ezzel a kormánnyal indokolatlanul nagy körben tudott csak megfordulni.

kanyarodás kormánnyal teszt

 

– Élezés

Élezésre a hajó annak ellenére, hogy hosszú a vízvonala, meglepően jól reagál. A minimális rocker ív és a hosszú vízvonal miatt rosszabbra számítottam. Viszont, ha lent hagyjuk a szkeget, ne várjunk csodákat élezés terén.

élezés teszt

 

– Gyorsulás

A hajó elég jól gyorsul, a 8 km/h-s utazó sebességet igen könnyen lehet vele tartani.

 

– Visszamászhatóság

Visszamászhatóság szempontjából jó ez a hajó, mivel az elsődleges és másodlagos stabilitása is elég jó, kevésbé billenékeny így viszonylag könnyen fel tudunk mászni a hajó nem túl magas hátsó deckjére. És még magunkat sem fogjuk összekaristolni a szerelvényekkel, mivel azok rögzítése süllyesztve vannak a hajótest vonalában.

 

– Eszkimózhatóság

Eszkimózhatóság szempontjából nagyon jó a hajó. Az alacsony hátsó deckre könnyedén hanyatt tudunk feküdni, a méretes és jó helyen elhelyezett combtámaszoknak köszönhetően nagyon jó a hajókontakt, ami elengedhetetlen a könnyű eszkimózhatóság miatt.

eszkimózhatóság teszt

 

Összefoglaló

A kezdeti nagy lelkesedésem ez iránt a hajó iránt a végére átment vegyes érzelmekbe. Több szempontból is sokkal többet vártam egy angol hajótól. Kezdve ott, hogy valamilyen megfontolásból a gyártó elég vékony PE anyagot alkalmazott, ez vissza is köszön a puha, huppogós anyagban, elrepedt rekeszfedél peremben és a hajó alján észrevehető puklikkal, ahol a rekeszfalak találkoznak a hajótest aljával. Rekeszfalak előtt / után kitapinthatóak a mélyedések a hajó aljában. Erre meg még beleépítették a lehetetlenül kinéző merevítő csövet is a hajófenékbe. De mint korábban már említettem, az újabb Atlantic PE hajók fotóin már úgy tűnik, hogy elhagyták a merevítés, ebből lehet arra következtetni, hogy a legnagyobb hibát kiküszöbölték, ami a vékony PE anyag miatt jelentkezett.

Formában viszont egy nagyon szép, áramvonalas, gyors hajót ismerhettünk meg, ami meg az angol hajókra jellemző. Apró részleteiben a hajó sok jó és dicséretes pozitívummal rendelkezik.

Kényelmet nézve is vegyesek a tapasztalataim, mivel az ülés fapados, ellenben a derék és combtámaszok meg jók. Maga az üléspozíció, amit fel tudunk venni a hajóban kényelmes, ellenben hosszabb távok megtételére biztosan el kellhet a fenekünk alá némi polifoam réteg, hogy puhább legyen az ülés.

Pakolhatóság szempontjából is jól vizsgázott a hajó. Több napos vagy akár egy hetes nomád túrát is át lehet vele vészelni okos pakolás mellett.

Én személy szerint erről a hajóról elhagynám a kormányt, és úgy használnám, ahogy eredetileg a gyártó is árulja. Némi technikai tudással már könnyedén lehet irányítani a hajót kormány nélkül is. A szkeg pedig tökéletesen alkalmas, hogy az erős szélben is tudjuk tartani a kitűzött irányt.

Stabilitás szempontjából kezdők számára is jó lehet ez a hajó, mivel határozottan stabil, nincsenek benne váratlan billegések, amik egy kezdőt teljesen el tudnának ijeszteni ettől a hajótól.

Kinek javasolt a hajó?

Ha áldozunk rá, hogy kormányt is vásárolunk hozzá és felszereljük, akkor kezdők számára is jó lehet ez a hajó. Ha nem, akkor az irányíthatóság bosszúságokat fog okozni egy kezdő számára. Ellenben, ha érez némi affinitást a tanulásra, akkor tanuló hajónak sem lehet rossz kezdőknek, mivel a jó hajókontakt miatt könnyen megtanulhatóak vele a legalapvetőbb technikák irányítás szempontjából.

Utas méretével kapcsolatban én olyan 165 cm-től 185, esetleg 190 cm-ig sorolnám be, mivel ennél magasabb és ezzel együtt hosszabb lábú emberkék már igen nehezen tudnák magukat belehajtogatni a combtámaszok miatt kicsit szűkösebb beülőn keresztül.

Súlyban pedig 65-95 kg-ig szerintem simán vállalható. Ennél magasabb súlynál már biztosan probléma lehet a viszonylag keskeny, 55 cm széles hajótest.

Ez után a vegyes érzelmekkel teli teszt után szívesen kipróbálnék egy mostanában legyártott North Shore Atlantic RM-et, hogy lássam, mennyit sikerült kijavítania a gyártónak.

Hazai forgalmazó nem árulja ezt a hajót. Esetleg használtan lehet hozzájutni, de akkor az nagy valószínűséggel még ez az első széria lehet, így érdemes átnézni a fent említett hibákat. Újonnan 1.500-1.600 $ között mozog az ára a külföldi webes oldalakon. Ezek ott már nagy valószínűséggel mind az új, jobban átgondolt szériából vannak.

három oldalsó csavar a vízvonal felett
(rekeszfal (1.); pedálzat (2.,3.))
cseppalakban kiöntött csavarvég

 

 

 

 

 

 

 

fedélzet és a gerincen végigfutó merevítés
napi tárolórekesz (benne a merevítéssel)

 

 

 

 

 

 

 

ülést rögzítő rozsdamentes csavarok perem védelemmel
hosszú-hosszú vízvonal végig a hajó mentén

 

 

 

 

 

 

 

 

új North Shore Atlantic RM
(már a gerincvonalon végigfutó merevítő nélkül)

 

North Shore Atlantic RM fotógaléria

 

« 1 of 3 »
Riot Brittany (régen Riot Regency)

Riot Brittany (régen Riot Regency)

Gyártó: Riot

Modell: Brittany 16.5 (Touring) / Brittany 16.5 (Thermoformed)

Weboldal:

Touring: http://www.riotkayaks.com/brittany16.5_detail.php

Thermoformed: http://www.riotkayaks.com/brittany16.5_detail_thermo.php

Méretadatok a hajóról:

fedélzet: 80 x 48 cm

első rekesz űrtartalma: n/a

hátsó rekesz űrtartalma: n/a

hossz: 483 cm

magasság: 32 cm

szélesség: 55 cm

súly:

Touring: 27,7 kg

Thermoformed: 19 kg

maximális terhelhetőség (utas + csomagok): 159 kg

Tesztelő személy paraméterei:

Magasság: 176 cm

súly: 70 kg

 

 

 

 

 

 

Riot Brittany 16.5 (Touring)

A kanadai gyártó cég hajó flottájából a Riot Brittany 16.5 Touring az első számú és egyben a legkedveltebb hajójuk. 2006-ban elnyerte a neves német evezős magazin, a Kanu Magazin év legjobb túrakajakja címet. Anyaga kizárólag PE anyagból készül, de abból is a jobb minőségű PE anyagból. A felülete van olyan fényes és sima, mint egy kompozit anyagból készült hajóé. Ez a minőség lassan a kanadai PE hajók védjegyévé válik. A Boréal cég is hasonló, ha nem még jobb minőségű PE anyagot használ. Valamit tudnak ezek a kanadaiak… 🙂

A Riot első nagy dobása az volt, amikor piacra dobták a Regency névre hallgató hajójukat. Tulajdonképpen ez hozta meg számukra a hírnevet a tengeri kajakkok között is. Ez a hajó volt a Brittany elődje. A gyártónak – és vélhetően a felhasználóknak is – annyira bevált ez a hajóforma amit megvalósítottak a Regency-nél, hogy később nem is mertek változtatni a hajótesten, inkább csak a szerelvényeket reformálták meg és tettek bele szkeget. A Brittany 16.5 tulajdonképpen a Regency ráncfelvarrott verziója. A Regency-t már nem gyártják. Elvétve lehet találni még a használt piacon, de nagyon-nagyon ritka.

Később piacra dobtak a Brittany-ból egy un. Thermoformed verziót is, ami lényegesen könnyebb a Touring verziótól. Majdnem 9 kg-al (pontosan 8,7 kg) könnyebb. A két verzió között semmilyen más méretkülönbség nincs, egyedül a súlykülönbség. Vélhetően kevesebb vagy valamilyen speciálisan kevert anyagot használtak fel a gyártás során. Erről sajnos nincsenek további információim. Ezen kikönnyített verzióból még csak egyféle színben lehet kapni, míg a hagyományos Touring verzióból hét féle színben elérhető.

Riot Regency
Riot Brittany 16.5 (Thermoformed)
Riot Brittany 16.5 (Touring)

Első benyomások a parton

 

Első pillantásra szemünkbe ütközik a rendkívül sima és fényes PE anyag. Kapásból látszódik, hogy minőségi megmunkálásról van szó, amire a kanadai cég erősen oda is figyel annak ellenére is, hogy már ezt a típust is egy ideje távol keleten gyártják.

A hajó formája majdhogynem nyílegyenes. Minimális felhúzás tapasztalható az orrán és a farán. Ezek a vonalak hűen tükrözik a brit és az svéd északi vonalakat: nyílhegyes, alacsonyan tartott orr, és alacsony far.

Első pillantásra fel sem tűnik az embernek, hogy nincs is 5 m hosszú a hajó. Pontosan 483 cm hosszú. Minden más kajakgyártó cég 5 m felett kezd olyan hajókat kínálni, amiket tengerre is javasol, ellenben a Riot cég ezt nem így gondolta. Szerintük ez is megállja a tengeren a helyét.

A kényelmes, mindenütt párnázott ülés egyből szembe tűnik, és kapásból kedvet kap rá az ember, hogy belehuppanjon. A tengerre szánt hajókhoz képest a viszonylag keskeny, 55 cm szélesség némi aggodalomra adhat okot a kezdő kajakosok szemében, ha kapásból a tengert céloznák meg vele.

Ha felfordítjuk a hajót, egyből látható, hogy nagyon minimális “V” alakot kapott a hajófenék, szinte már majdnemhogy lapos az egész. A gerincvonal is minimálisan látható csak. Alacsony oldalfalai lekerekítettek és közel függőlegesek, amiből arra következtethetünk, hogy azért talán van némi elsődleges stabilitása is a hajónak. A szkegház és benne a szkeg, ha használjuk, akkor jó egyenes futásra adhat okot.

hajófenék
hajófenék és a minimális rockerív

 

 

 

 

 

 

alacsony oldalfal

 

 

 

 

 

 

Mivel elég lapos az egész hajó az elejétől a végéig, azt gondolhatnánk, hogy ebbe bizony nem túl sok mindent fogunk bepakolni, főleg, hogy csak 483 cm hosszú. Viszont, ha jobban megfigyeljük, akkor a hajó felső része az orrnál és a farnál is enyhe “A” formát kapott, így a raktereknek is van némi magasságuk, talán tudunk majd belegyömöszölni némi motyót.

Utastérben a pedálállítási megoldás első pillantásra elég bonyolultnak tűnik. A lábak felett elhelyezett deckháló meg kicsit zavaró lehet a lábfejek miatt.

Fedélzeten a kötélzet és a szerelvények ízlésesen vannak elhelyezve, első pillantásra is minőségi anyagoknak néznek ki.

Tesztelés után

Szerelvények:

 

– Kötélzet

A kötélzet a hajón alapvetően jól kitaláltak, jól elhelyezettek. Számomra kicsit lazának tűnnek, de ezen utólag lehet még állítani, ha egy-egy csomózást feloldunk és picit jobban megfeszítve a kötelet újra megkötjük.

A kötélzetet rögzítő szemek elég jól és stabilan beleülnek a számukra kialakított mélyedésbe. Nehezen tudom elképzelni, hogy ezek onnan bármikor is ki tudnának szabadulni. Egyes rögzítő szemek a csavarjainak végződése szépen a hajó anyagába vannak süllyesztve, az ellenoldali részen cseppformában kiöntve. Más csavarok pedig, amiket belső rögzítéshez is használunk, ott át van fúrva az anyag és önzáró anyával vannak rögzítve.

kötélzetet rögzítő szemek
cseppalakban kiöntött csavarvég
átfúrt, önzáró anyával ellátott csavarvég

 

 

 

 

 

 

Én azért szívesen vettem volna, ha ezeknek a csavaroknak a végein lett volna valami védőkupak szerű műanyag vagy gumisapka. Ha hirtelen akarjuk kirántani a felszerelésünket, esetleg beleakadhatnak ezekbe a végződésekbe és kárt is okozhatnak benne. Pl. beleakad a hálózsákunk és kiszakítja. Ennyi pénzért már beleférhetett volna ez.

A fedélzeten futó deckline kötélzet egy fényvisszaverő szállal van megszőve, ami este a sötétben jó jelzést tud adni. Ezt a fényvisszaverő szálat is csak sötétben való fényképezéskor vettem észre, ahogy a vaku fénye megcsillant, mivel világosban nem egyértelmű, hogy az a beleszőtt szürke szál bizony fényvisszaverő anyag.

 

– Fogantyúk

A fogantyúk a Brittany-n elég jól, stabilan vannak rögzítve. Gumikötél segítségével mindig feszesen vannak tartva, ebből eredően szállításkor pl. nem is libegnek, kopognak össze-vissza. Az elődjén, a Regency-n ezek még libegtek össze-vissza. Ellenben a minőségükkel már van némi probléma. A fogantyú alsó fele kemény gumiból van, ami nem is baj, mert így puhább érzést kapunk az ujjainkon (a műanyaghoz képest) akkor is, ha a megpakolt, nehéz hajót kell felemelni. Ellenben a fogantyú felső része meg műanyag, ami meg ilyenkor le akar pattanni róla. Ezt vajon milyen elképzelés alapján találták ki? Nekem egy-egy gyorsszorítóval kellett összefognom, hogy ne pattanjanak szét. Ez viszont olykor szúrja az ember kezét, ha pont belenyúl. Még nem találtam ki rá jobb megoldást.

nagyon elbénázott fogantyú, ami éppen szét akar esni

 

– “Káddugó”

A Regency-n még nem, de a Brittany-n már elhelyeztek a hajó oldalában közvetlenül a beülő perem közelében egy csavarozható megoldással nyitható dugót. Ez azt a célt szolgálja, ha megtelik a fedélzet vízzel vagy csak túl sok vizet lapátoltunk már az ölünkbe, akkor a parton egyszerűen csak kicsavarjuk a dugót, élére fordítjuk a hajót, és mivel itt van a legmélyebb pont, itt ki is fog csorogni a víz. A kupak pereme alatt van gumi tömítő gyűrű, hogy ne szivárogjon be a víz. Alapvetően ötletes dolog, de lehet még élni nélküle, ha éppen ilyenünk nincs a hajón. Másrészt meg +1 lehetőség ahol idővel beszivároghat a víz, ha elöregszik a tömítés.

“káddugó” nyitva
“káddugó” zárva

 

 

 

 

 

 

 

– Deckháló, gumikötélzet

Deckháló a fedélzeten nincs elhelyezve, ellenben a fedélzeten belül igen a lábfejek felett. Ennek vannak előnyei és hátrányai is. Előnye, hogy ide lehet tenni olyan dolgokat, amiket óvunk a víztől, pl.: térkép, telefon, gps, stb. Nem lesz vizes. Egészen addig, amíg be nem borulunk, mert akkor onnan kipotyog minden a felfüggesztett hálóról. Szóval ebben annyira azért ne bízzunk. Hátrány, hogy szerintem erősen tudja zavarni a lábfejünket, beleakadhatunk. Ha fenn van rajtunk a spricdeck, akkor macerás onnan kivenni / betenni bármit is. Talán nyerőbb lett volna, ha inkább a fedélzeten kívül kap helyet a gumikötélzet alatt. Bár, ezt még utólag simán megtehetjük, hogy átszereljük.

A fedélzeten keresztbe futó gumikötélzet elég jó sűrűn fut keresztbe többször is, ide azért már alá lehet tenni kisebb csomagot is, nem fog kiesni.

Lábfej feletti háló. Döntse el mindenki magában, hogy
ez mennyire praktikus, avagy sem

A Brittany-n (de már az elődjén is) a hátsó napi tároló rekesz nyílása mellett található még egy csomagrögzítő csatos heveder is. Ha nem nyitogatjuk a napi rekeszt állandóan, akkor ide is lehet csomagot rögzíteni, majd a hevedereket meghúzva – mint egy hátizsákon – szorosan tudjuk rögzíteni a csomagunkat. Hasznos kiegészítő. Ezen rögzítési pontokat használhatjuk még az úgynevezett paddle float önmentési technika kivitelezéséhez is. Borulás után ide, ezek alá a hevederek alá tudjuk beszúrni a lapátunk tollát, ezzel fixálva a hajótesthez vissza tudunk mászni a hajóba.

csatos hevederek nyitva
csatos hevederek zárva

 

 

 

 

 

 

 

– Lapáttartó

Külön pozitívum, hogy a Riot is gondolt azokra az evezősökre, akik olykor-olykor megállnak az evezésben és leteszik a lapátjukat, mert pl.: fotózni szeretnének és tudják addig hova fixálni az evezőt. Elég csak a mélyedésbe betenni a lapátot, a gumikötéllel meg rögzíteni a középen elhelyezett rögzítő szemhez.

Fedélzeti gumikötélzet
és a lapátrögzítő mélyedés + a rögzítő szem

A Regency-nél és a Brittany-nál is hiányolom a hajó orrészénél elhelyezett lapáttartó gumikötelet. Ez nagyon hasznos tud lenni, ha valakit menteni kell borulás után, mert oda a hajó orrához könnyedén be lehet szúrni a lapátot különösebb tornázás nélkül. Míg, ha az ember maga előtt akarja ue. megtenni a decken elhelyezett gumikötélzet alá, az már egy komolyabb tornázást igényel a hosszú lapáttal, és ha éppen közvetlenül ott van mellettünk a mentendő személy, pont fejbe tudjuk verni a hosszú lapáttal és az nem szerencsés. Látszólag pont ott fut keresztbe a hajó orrán a kötélzet, ahol lennie kellene ennek, de ez a deckline kötélzet nem éppen alkalmas arra, hogy beszúrjuk alá a lapátot mivel nem rugalmas, ez nem gumikötél.

Ez a keresztbe futó kötélzet pont alkalmas lenne,
ha gumikötél lenne, hogy be tudjuk alá szúrni a lapátot, de így nem az.

 

– Rekeszfedelek

Rekeszfedelekből három darab található a hajón. Kettő ovális alakú a nagyobb tárolókon (elől, hátul), és egy kerek alakú a napi tárolón. Anyagát tekintve szerintem nem a legjobb minőségű gumiból készültek. Túl keménynek, ridegnek tünnek. A Brittany elődjén a Regency-n még sokkal gumisabb tapintásúak voltak ezek a fedelek. Lehet ez a változás már a távol keleti gyártás eredménye (?). A fedelek közepe itt is, mint az elődön egy keményebb, műanyag anyag található, amin szolidan meghúzódik a “Riot kayaks” logó. Ez a megoldás az igényességre, eleganciára vall, viszont ezt a varázst egyből kiüti a nem túl jó tapintású gumirész. Eme rideg és kemény gumi miatt szemmel láthatóan sem zár tökéletesen, szorosan a fedél. Nem javallott vízhatlan zsák nélkül bepakolni bármit is, mert a teszt során bizony nem maradt csont száraz az első és hátsó rakrekesz sem. Egyedül a napi tároló rekesz kerek fedele zárt tökéletesen. Teszt során komoly eszkimózásokban is részesült a hajó, többször is víz alá kerültek a fedelek. Aki komoly hullámokba kíván evezni ezzel a hajóval, annak feltétlenül számolnia kell a nem tökéletesen záródó fedelekkel.

Felhelyezéskor még ügyelnünk kell arra is az ovális fedeleknél, hogy ne csámpásan tegyük rá, mert akkor már tényleg garantált a beázás.

Csámpásan felhelyezett ovális rekeszfedél.
Jól látható a jobb felső-bal alsó keresztirányban az elcsavarodás.
Napi tároló rekeszfedele

Az elődön a napi tároló rekeszfedele még egy süllyesztett, bajonettzárashoz hasonló megoldással ellátott műanyag kerek fedőt kellett becsavarni. Ez maga volt a rémálom. Aki találkozott ilyennel, azt tudja, miről van szó. Szorul, nehezen nyitható – főleg hidegben lefagyott ujjak mellett -, állandóan beázik. Nem csak a fedő nyílásánál, hanem a hajóra fixált fedőt befogadó keret mellett / alatt is. Szerencsére a Riot felismerte, a Brittany-n ezt már orvosolták és maradtak a jól bevált hajó anyagából kialakított peremnél és a rápattanó gumifedélnél.

süllyesztett, csavaros napi tároló fedél a Regency-n

Itt a képen is jól látható a csavaros fedél. Körbe a szürke csík nem más, mint tömitő paszta. A tulajdonosnak már elege lett a sorozatos beázásból és nemes egyszerűséggel körbe nyomta tömítő pasztával. Működött a szigetelés csak nem volt éppen esztétikus megoldás.

 

– Vízhatlan rekeszek

A vízhatlan rekeszek elég nagyok annak ellenére, hogy egy nem túl hosszú (483 cm) hajóról beszélünk. Amit lehetett és a forma megengedett azt kihozta belőle a gyártó. Ne várjunk hatalmas űrtartalomra, kétheti motyót biztosan nem fogunk tudni bepakolni, de azért öt napi felszereléssel még könnyen elboldogulunk. A hajó méreteiből adódóan a rekesznyílások sem túl nagyok. Az első és a hátsó fedél is szintúgy 40 x 21 cm-esek, a napi tárolóé pedig 14 cm átmérőjű. Ezek a méretek még az éppen pakolható kategóriába tartoznak.

első tároló rekesznyílás
első tároló belülről (csavarvégződések)

 

 

 

 

 

 

 

Az első és a hátsó tárolóban is vannak csavarvégződések, amik át vannak fúrva, így azokkal vigyázni kell, nehogy a csomagokat megsértsék. Mivel a hajó szkeggel is el van látva, így akaratlanul is, de a szkegház a hátsó rekesztárolóban kapott helyet. Szerencsére a Riotnak sikerült ezt elég kulturáltan megoldania. Viszonylag keskeny házba be tudták építeni, így lehet még pakolni tőle jobbra, balra.

napi tároló rekesznyílás
hátsó tároló rekesznyílása

 

 

 

 

 

 

hátsó tároló belülről és a szkegház

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfalak

Alapvetően jó vastag, vízhatlan PE habszerű anyagból vannak. Gyárilag szépen és igényesen vannak beragasztva. Idővel ezek a falak sajnos kilazulhatnak, átereszthetnek a ragasztásnál, mivel másmilyen a szilárdságuk, mint maga a hajó anyagának a szilárdsága. A sok hajómozgatás, lekötözés bizony ezeket idővel kilazítja, de megfelelő ragasztó anyaggal ezek visszaragaszthatóak. Ez minden PE hajónál előforduló jelenség.

háttérben az elülső rekeszfal

 

– Fedélzet

A fedélzeti nyílás a maga 80 x 48 cm-ével nem túl nagy, de azért egy átlagos testalkattal rendelkező utas még viszonylag könnyedén be tudja magát helyezni. A Riot cég további ismert védjegye, hogy nagyon odafigyelnek a kényelemre. Ez az ülésen egyből észrevehető. Ahova tudtak, tettek valamilyen párnázást. Az ülésbetét puha, gyorsan száradó anyagból készült és ki is vehető, ha éppen ezt akarjuk. Maga az üléstávolság is állítható. Pontosan 5db furat áll a rendelkezésünkre, amik között ez változtatható. Ha teljesen hátra van állítva az ülés, akkor a deréktámasz mögött már nincs semmi hely, de ha előre van állítva, akkor egy 1,5 L-es ásványvizes palack kényelmesen befér mögénk. Érdemes így állítani az ülést, ettől még nem lesznek túl közel a pedálok, mert azok is a lábakhoz állíthatóak. Akkor van értelme a leghátsó állásba tenni az ülést, ha sokat eszkimózunk, ugyanis ebben az állásban, ha hanyatt fekszünk a hátsó deckre egyáltalán nem nyomja a derekunkat a beülő keret. Ha már előre van állítva az ülés, akkor a hátra dőlésnél kicsit érezni, de nem vészes.

fedélzet
puha ülésbetét és balra fent az 5db lyuk az üléstávolság állításához (itt a leghátsó állapot lett lefotózva)
szétrepedezett gumitömítés

Az ülést rögzítő csavarok alatt elhelyezett gumitömítést idővel érdemes cserélni, mivel az erős nyári napfény látszólag hamar tönkreteszi.

kényelmet fokozó további párnázott betétek

A Riot további opciókat kínál a kényelmi faktor fokozásához. A fenti képeken nem látszik mert nincs beépítve, de a hajóhoz jár további 1-1 párnázott elem jobb és bal oldalra közvetlenül a csípőcsontok mellé.

deréktámaszt állító racsnis kar

A kényelmet fokozó további opciók között szerepel a vadvízi kajakokból már jól ismert és bevált deréktámaszt állító racsnis megoldás. A Riot ezt a megoldást beépítette a túrakajakjaikba is, így a Regency-ben és a Brittany-ban is megtalálható az ülés elején az a bizonyos racsnis kar. Ezt akár menetközben is tudjuk állítani a combok között lenyúlva kényelmesen elérjük. Ha fokozzuk a racsnival a feszességet, akkor a deréktámasz egyre jobban kezd összezárni, így még a darázsderekú hölgyeknek is kényelmes támaszt tud biztosítani.

állítható combtámasz

A Brittany – és a Regency – is gyárilag kapott 1-1 plusz combtámasz kiegészítőt, ami szintén három fokozatban lehet állítani a csavarokkal. Alapvetően, ha ezek a plusz combtámasz elemek nincsenek beszerelve, már akkor is remek kontaktot érezhetünk a hajó és a comb illetve térdeink között, mivel a fedélzet oldalfal már gyárilag úgy van kialakítva, hogy ide kényelmesen be tudjuk tenni a térdeinket. Van akit zavarnak ezek a plusz betétek a ki és beszállásnál, így ők ezt el szokták távolítani. Jópofa, tetszetős plusz elem, de nem életbevágó fontosságú kiegészítő szerintem.

fém rögzítő elem

A további plusz két opció már nem közvetlenül fedélzeti elem és nem is kényelmi funkciókat szolgál, hanem inkább a praktikusság szempontjából lehet érdekes, mint pl.: a már feljebb említett “káddugó”.

– A beülő keret mögött, a napi rekesz mellett mind a Regency mind a Brittany kapott egy kis fémrögzítő elemet a hajótesten. Ennek több hasznos szerepe is lehet. Ide csatolhatunk kisebb méretű karabinert is mondjuk kikötéskor, hogy ne ússzon el a hajó. Vontatásra viszont nem javallott ez a rögzítési lehetőség mivel nem középen van. A vontató személynek vontatáskor komoly kormányműveleteket kell végeznie, ha innen akar vontatni. Meg ez a pont azért nem néz ki olyan veszedelmesen erős rögzítési pontnak.

Másik opció lehet még, hogy spirál kerékpár lakattal oda lehet zárni a hajót akár az autó tetőcsomagtartójához vagy bárhova máshova, ha meg akarjuk nehezíteni a tolvajok dolgát.

– Szintén mind a Regency mind a Brittany kapott a hajó orrában egy érdekes kialakítást. Ide be lehet rögzíteni gömbiránytűt. Speciel a Riot weboldalán nem találtam semmi ilyen kiegészítő elemet, de léteznek ilyen gömbiránytűk. Az már más kérdés, hogy a furatok helyei pont passzolnak-e, vagy hogy kinek van olyan éles sas szeme, aki ilyen távolságból le tudja még olvasni a pontos fok skálát. Nekem már csak távcsővel menne… 🙂

Autós tetőcsomagtartóra
kerékpáros spirál lakattal
rögzített Riot Regency
gömbiránytű helye

 

– Pedálok / lábtartók

A Regency után a Brittany-ban sem változtattak semmit a pedálok állíthatóságában. Megmaradt a továbbra is általuk bevált pántos rögzítési módszer. Alapvetően úgy lehet meghúzni és beállítani a pedálok távolságát, mint egy hátizsákon a vállpántokat. Tény, hogy menetközben is gyorsan meghúzható, ellenben ha túlhúzzuk, a visszaoldás már macerásabb egy kicsit, mert akkor ott már a csattal kell babrálni. Tapasztalataim szerint azért vissza tud lazulni egy kicsit, ha olyan szituációba kerül az ember, ahol komolyan kell taposni a pedálokat a fix és stabil hajókontakt elérése érdekében. Fixálni, hogy kemény lábtámaszt kapjunk, nem lehet, ezért azoknak ez problémát okozhat, akik olyan helyekre vágynak ezzel a kajakkal, ahol bizony kell a kemény pedál és ebből eredő kemény hajókontakt.

pedál beállítására szolgáló heveder erdő

Első pillantásra elég bonyolultnak bizonyul a pedálok beállítása. A sok felesleges lelógó heveder meg kicsit zavaró tud lenni.

42-es cipő kényelmesen és bőven elfér
(+ a zavaró csomagháló)

Az viszont pozitívumként értékelhető, hogy az átlagnál nagyobb lábmérettel megáldott emberek lábfejei is még kényelmesen elférhetnek, mivel a felső deck nem lapos, hanem inkább ívelt, így alatta több hely maradt a lábfejeknek. Az már más kérdés, hogy a gyárilag oda beszerelt csomagtartó háló útban lesz a cipőknek.

 

– Kormányzat

kormányt le/fel mozgató kötélzet

Mind a Regency mind a Brittany egy 270 fokban visszacsapódó un. Pilot Rudder System kormányt kapott. Eme “sokatmondó” elnevezés mögött nincs semmi bonyodalom, egyszerűen két kötél oda-vissza mozgatásával tudjuk leereszteni illetve felhúzni a kormányt. Rögzíteni nem kell a kötélzetet, mert a kormányban nincsen semmilyen rugó, ami lecsapná megint a vízbe. Szállításkor való fixáláshoz kapott a kormány egy rögzitő pontot is, amihez gumikötéllel le lehet fogatni a kormánylapátot.

A Brittany kormányszerkezet minősége sajnos a Regency-hez képest jelentősen romlott. Míg elődje fém szerelvénnyel rendelkezett és a kormánylapát is fémlemezből volt, addig a Brittany-nak ezek már mind műanyagból vannak. Nem szerencsés… Valószínűleg már ez is a távol keleti gyártásnak tudható be, de hogy miért kellett a jól bevált strapabíró fémet műanyagra cserélni, számomra érthetetlen. Talán súlycsökkentés végett.. Aki nyugodt, csendes vizeken fogja használni ezt a hajót, annak valószínűleg nem fog ez problémát okozni, de aki szeret a tengeren sziklák közelében “vagánykodni”, az jobb, ha kétszer is meggondolja, hogy a teljesen műanyag kormánnyal bemerészkedjen a sziklák közi. A műanyag strapabíró képességét elnézve nem sok jóra számíthat… Hiába rögzíthető a kormánylapát, a pedálok nem rögzíthetőek fixen, így akár mennyire is keményre húzzuk a pedálokat állító hevedereket, valamennyire továbbra is puha pedálokat kapunk, mivel hátul, a kormányzat műanyag anyaga rugalmas. Ebből kifolyólag sosem kapunk kőkeményen taposható pedálzatot. Ez sajnos egy nagyon rossz “újítás” a Riot részéről.

A hajótestből kivezetett kormánymozgató acélsodronyok kivezetési pontjai jól záródnak, ott víz nem tud bejutni a hajótestbe. Már a parton, lehajtott kormánynál is olyan érzetem támadt, hogy mintha kicsit rövid lenne a kormánylapát. De majd a gyakorlatban kiderül…

Riot Brittany 16.5 kormányszerkezete (csupa műanyag az egész)

 

– Szkeg

A Regency még nem, de az utána továbbfejlesztett legújabb Brittany-k már kaptak szkeget is. Annak ellenére, hogy a Regency is csak 483 cm hosszú, szkeg nélkül is elfogadható egyenes futással rendelkezett, koránnyal lehetett még stabilizálni. Ennek ellenére a Riot úgy döntött, hogy ők sem maradhatnak ki a szkeges hajókat árulók soraiból így beletették azt. Javukra legyen mondva, sikerült egy viszonylag elég nagy felületű szkeg uszonyt beépíteniük. Ha már “muszáj volt” beállniuk a sorba, akkor legalább odafigyeltek a hatékonyságra is. A szkeget mozgató kar a fedélzet mellett jobbra kapott helyet az oldalfalban. A finomállítási lehetőséget 10 db pozíció biztosítja a karon. Tesztelés során igen nagy hatásfokkal működött erős szélben. Mivel alapból nincs 5 m hosszú a hajó, a kormánylap kicsit alul van méretezve, így itt megérte, hogy beletették a szkeget annak ellenére, hogy emiatt hasznos teret vettek el a hátsó raktérből.

Brittany 16.5 szkeg uszony
a szkeget mozgató
oldalsó kar (10 pozíció van benne)

 

 

 

 

 

 

 

szkeg nyílás a hajótest alján

A szkegház nyílását szerencsére nem méretezték túl szűkre, így könnyedén kipiszkálható az esetlegesen oda bejutó szennyeződés, ami megakasztaná a szkeg mozgatását.

 

 

 

 

Gyakorlati tapasztaltok a menettulajdonságokról

– Kényelem

A Regency és a Brittany is egyazon kényelmi faktort biztosítja. Ezen semmit sem változtattak, a Brittany is hozta magával a magas színvonalú kényelmi funkciókat az elődjétől. Kifejezetten élvezet benne az evezés. Több óra lapátolás után sem éreztem semmi fájdalmat a derekamban, fenekemben. Combtámaszok szerintem feleslegesek bele, mert már maga a hajó formája is biztosítja a jó hajókontaktot. Nekem, a 176 cm-es magasságomnál néha picit zavaró volt a plusz combtámasz betétek, amikor ki- illetve beszálltam. 42-es lábaim kényelmesen elfértek, ellenben a belülre rögzített csomagtartó háló zavart. Néha beleakadt a cipőm. A napi tároló rekesz könnyen elérhető, viszonylag könnyen nyitható, zárható. De csak jobbkezeseknek fog kézre állni. Deréktámasz teljesen rendben van. Eleinte kicsit szokni kell, hogy abban is vannak bélelt pontok, de hamar meg lehet szokni 🙂

 

– Elsődleges stabilitás

Elsődleges stabilitása a hajónak első érzetre olyan, mintha nem is lenne. Na de nem kell megijedni, ott van az, csak nehezen érzékelhető 🙂 Tény, hogy alapjáraton jobban billeg más tengeri kajakokhoz képest. Szokni kell az biztos. Valószínűleg ez a billegés annak tudható be, hogy eléggé le van kerekítve az oldalfal és a hajófenék találkozása, ráadásul még alacsony is az oldalfal.

elsődleges stabilitás teszt

 

– Másodlagos stabilitás

Másodlagos stabilitása már sokkal jobban észrevehető, mint az elsődleges. Köszönhető ez az arányaiban széles, de lapos fenéknek. Nagyon-nagyon meg kell dönteni a hajót ahhoz, hogy átbillenjen a holtpontján és sikerüljön összehoznunk egy borulást.

másodlagos stabilitás teszt

 

– Egyenes futás

Annak ellenére, hogy csak egy 483 cm hosszú hajóról beszélünk, 5 méternél hosszabb hajókat is megszégyenítő egyenes futással rendelkezik. Valószínűleg köszönhető ez annak, hogy nagyon minimális felhúzás (rockerív) van az orrában és a farában. Szkeg és kormány nélkül is elfogadhatóan tud egyenesen haladni, de ha hajsználjuk a kormányt és a szkeget is, komoly szelekben is tudjuk követni nyílegyenesen a kitűzött irányt.

 

– Kanyarodás kormánnyal (ha van rajta)

Mivel alapvetően rövid a hajótest, koránnyal elég hamar, kis sugarú körben meg tudunk vele fordulni. Ellenben a parton kialakult érzetem a rövid kormánylapáttal kapcsolatban a vízen beigazolódni látszódott. Nagy hullámok közepette bizony voltak olyan alkalmak, amikor a kormány nem is ért bele a vízbe.

kanyarodás kormánnyal teszt

 

– Élezés

Mivel rövid a hajó, ráadásul nem sok rockerívvel rendelkezik, nagyobb sebesség mellett már az élezésre elég lomhán reagál. Hiába is tudjuk könnyen élezésre dönteni a hajót, a gyenge elsődleges stabilitása miatt, csak jóval később reagál kanyarodással. A leengedett kormány és – főleg – a szkeg tovább rontja az élezési lehetőséget. Lassabb, kényelmesebb tempó mellett, kormány és szkeg nélkül viszonylag hamar, agresszíven reagál a hajótest döntésére.

élezés teszt

 

– Gyorsulás

Nagyon jól gyorsul a hajó. A kanadai cégnek sikerült egy olyan hajótestet létrehoznia, ami a méretéhez képest meglepően jó sebességgel bír. A kényelmes utazósebessége 8 km/h felett van picivel, de komolyabb erőfeszítés nélkül is tartható hosszabb távon a 9 km/h. Ha le van eresztve a kormány és a szkeg is, akkor ezek némiképp visszavesznek a sebességből, de még így is bőven a gyors hajók kategóriájába tartozik. Akkor meg aztán főleg, ha PE anyagból készült!

 

– Visszamászhatóság

Visszamászhatóság szempontjából nem ez a győztes hajó a piacon, mivel a gyengének mondható elsődleges stabilitása miatt elég vicces szituációkat lehet összehozni, ha valaki egyedül szeretne bele visszamászni. Még sík vízen is. Hullámos tengerről nem is beszélve.

Ha egyedül vagyunk a vízen és beborultunk, akkor a már fent említett paddle float technikával, és az ehhez szükésges lapátrögzítési pontok használatával könnyebben vissza tudunk mászni a hajóba.

 

– Eszkimózhatóság

Eszkimózhatóság szempontjából egy rendkívül kezes bárány ez a hajó. Köszönhető ez annak, hogy igen alacsony a hátsó deck és az elsődleges stabilitása gyenge. Az alacsony deréktámasz sem okoz gondot abban, hogy könnyedén hanyatt fekhessünk. Aki nem tud eszkimózni, de szeretne megtanulni, annak ez a hajó elég jó segítség lehet az eszkimóforduló elsajátításában. Szinte tényleg nulla erőfeszítéssel visszafordítható a hajó.

eszkimózhatóság teszt

 

Összefoglaló

Összességében a kanadai Riot cég a Regency piacra dobásával megalapozta a hírnevét a tengeri kajakok között is, hiszen egy remek, minőségi megmunkált PE alapanyagból egy remek hajótestet alakított ki, ami annyira bevált, hogy a gyermekbetegségeket kiküszöbölő Brittany még tovább tudott növelni. Azzal viszont sajnos csorbított is a hírnevén, hogy értelmetlen módosításokat is elvégzett rajta. Lásd: rideg, rosszul záródó gumifedelek, műanyag (!) kormány. Ha ez csupán csak a távol keleti gyártásnak tudható be, talán időben rájönnek, hogy hiba volt ezeken változtatni és visszatérnek a régi, jól bevált fém kormányhoz és minőségi gumifedelekhez. De ezek fényében is egy rendkívül jó, gyors és extra kényelmi funkciókat felsorakoztató hajót alkottak meg. Felső szerelvényei bőven kiszolgálják az igényeket, viszont a raktérben belógó csavarvégek csupasz látványa pakoláskor odafigyelést követel meg.

A hajó tavakon, folyókon egyaránt megállja a helyét. Még tengeren is remekül muzsikál a maga 5 méter alatti hosszával.

Utas szempontjából az alacsony, kistermetűeket és az átlagos testalkatúakat is remekül kiszolgálja, köszönhető ez annak, hogy remekül testre állíthatóak a pedálok, az ülés, és a deréktámasz is. Derékban jól megtermett embereknek már lehet, hogy kicsit keskenynek bizonyulhat ez a hajó. Ha ez az eshetőség fenn áll, vásárlás előtt mindenképp legyen egy próba beülés.

Kezdőnek első hajóként nem annyira javallott a gyenge elsődleges stabilitása és a gyenge irányíthatósága miatt (egy esetleges kormánysérülést követően), de haladó, középhaladó és profi kajakosok bátran szemezhetnek ezzel a hajóval, mert örömüket fogják lelni benne, mivel némi technikai tudás birtokában már átmegy a hajó kezes bárányba. Esetleg az árcédula az, ami visszavetheti a lelkesedést, mert ha itthon kapható, akkor kb. 300.000-370.000Ft között mozog az ára. A gyártó weboldalán a Touring verzió 1.400$, a Thermoformed verzió 2.300$ Nem tudom, ez utóbbi miből készül, hogy ~ 500.000 Ft 🙁

Hölgyek körében kifejezetten kedvelt hajó a gyorsasága és a nem túl nagy mérete miatt. Egyedül a súlya az, amivel problémájuk szokott lenni. De hát erre meg ott vannak a segítőkész férfiak… 🙂

Hazai piacon másodkézből nagyon ritkán, de fel-felbukkan egy példány. Ilyenkor érdemes szemügyre venni, ha korához/állapotához képest elfogadható áron kínálják.

Riot Brittany 16.5 fotógaléria

« 1 of 2 »
Rotomod (RTM) Ysak

Rotomod (RTM) Ysak

Gyártó: RTM (Rotomod)

Modell: Ysak

Weboldal: www.rotomod.com

Méretadatok a hajóról:

fedélzet: 81 x 46 cm

első rekesz űrtartalma: 38 L

hátsó rekesz űrtartalma: 74 L

hossz: 506 cm

magasság: 30 cm

szélesség: 57 cm

súly: 26 kg

maximális terhelhetőség (utas + csomagok): 120 kg

Tesztelő személy paraméterei:

Magasság: 176 cm

súly: 70 kg

 

 

 

 

 

 

RTM Ysak

Az Ysak a francia RTM cég első számú hajója. Az első példányok emlékeim szerint a 2000-es évek első felében jelentek meg. Akkor, azok a modellek még egyrétegű PE anyagból készültek. Még a mai napig is találkozhatunk belőlük egy-egy példánnyal a hazai vizeken.

A ma kapható példányok már mind háromrétegű PE szendvics rétegben készülnek (Tri-Lam technológia). A két, nagysűrűségű, lineáris PE anyag között alacsony sűrűségű PE cellás hab található. A Tri-Lam technológia előnyei:

– könnyebb, de egyben merevebb hajótest

– a belső habnak köszönhetően jobb a hőszigetelése

– a belső hab extra felhajtóerőt is biztosít a hajónak

RTM Ysak

Első benyomások a parton

Formáját tekintve első pillantásra máris a grönlandi hajók kategóriájába sorolhatjuk, az erősen ívelt, felhúzott orr és farok résznek köszönhetően.

Az 506 cm hosszával a gyártó egyből a tengerre szánt hajóosztályokban pozícionálta be ezt a hajót. Az 57 cm-es szélességgel viszont már azt gondolhatjuk, hogy esetleg ez tengerre merészen kevés lehet. Ellenben, ha megnézzük a hajó alját, a lapított „V” alakjának és viszonylag alacsony, de majdnem függőleges oldalfalának köszönhetően igen stabilnak mondható a hajó.

lapított “V” hajó fenék
és a gerincvonal

Tapasztalatom szerint abszolút kezdő kajakosok is meg tudják ülni ezt a hajót. A hosszú, kecses orra komoly sebességre adhat okot.

Rekeszeinek mérete első pillantásra optimálisnak is tűnhet 1-2 napos, vagy egy hetes csavargásra.

Kötélzete, szerelvényei külön öltöztetik a hajót, első pillantásra is vagány benyomást keltenek a szemlélőben.

oldal nézetből jól látható a grönlandi irányzat
(felhúzott orr és farok rész)

 

Tesztelés után

Szerelvények:

– Kötélzet

A kötélzet körbe a hajón alapvetően jól kitaláltak, jól elhelyezettek. Nem is csoda, hiszen a hajót körbefutó kötélzet nélkül a hajó a külföldi szabályok értelmében nem is lehetne tengeri kajak. A kötélzetet rögzítő csillag alakú szemek a hajó anyagába ragasztott, recézett oldalfallal ellátott anyacsavarokba vannak fixálva. Az általam használt hajót párszor sikerült a kötélzet mentén felemelnie valakinek, ebből következően az orrészen elhelyezkedő csillag alakú rögzítő szerelvény ki is szakadt a hajó anyagából a recézett anyával együtt. Felmerül bennem egyből a kérdés, mi van akkor, ha a tengeren történik ugyanez? Oké, a vízen nincs kitéve ekkora terhelésnek, de akkor is! Nem mellesleg a kötélzetnek pont ez a szerepe a tengeren, hogy ebbe tudjon kapaszkodni az ember, ha vízbe kerül, akkor valahol meg tudja fogni a hajót. A vizes, csupasz hajótest csúszik, nem lehet megkapaszkodni benne. Úgyhogy, ez kapásból egy rossz pont! Ennek javításával nem vacakoltam, mert tudtam jól, hogy ez 100%-os biztonsággal már nem visszaragasztható, így inkább átfúrtam a csavar helyén a hajótestet és egy hosszabb, rozsdamentes csavarral és némi F.BS szilikonos ragasztóval tömítve, belülről rozsdamentes, önzáró anyával rögzítettem. Ez most már soha nem fog kiszakadni az tuti!

orrészen elhelyezett rögzítő szem
kötélzetet rögzítő szem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Fogantyúk

A hajó cipelésére szánt első/hátsó műanyag fogantyúk viszont az évek alatt is bizonyították, hogy erősen rögzítve vannak. Kényelmesen cipelhető velük a hajó.

fogantyú

 

– Deck háló, gumikötélzet

A decken a fedélzet előtt, gyárilag elhelyezett egymást keresztező gumis kötélzet nem sok mindenre jó. Max a mentőmellényt lehet alájuk tenni, egyedül az nem esik ki a mérete végett. Lehet külön kapni deck hálót, ezzel párosítva már elég jó kis felszíni tárolót tudunk kialakítani magunknak. A kisebb dolgokat is bátran betehetjük alá. Az én általam használt hajón házilag varrtam rá deck hálót. A hálón, az apró lyukaknak köszönhetően még kisebb dolgokat is be lehet alá tenni nagy biztonsággal.

A hátsó gumikötélzet kuszasága végett oda már merhetünk betenni önmagában is kisebb zsákokat, nem kell félnünk, hogy kiesik.

hátsó deck gumikötélzet
első deck gumikötélzet
és a házilag
készített deckháló

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Lapáttartó

Külön ötletes megoldás a francia gyártótól a beülő keret pereme előtt pár centiméterrel elhelyezett keresztirányú mélyedés a deckken és előtte egymagában árválkodó rögzítő szem. Ide ugyanis be lehet tenni a lapát nyelét, majd a magában árválkodó gumikötéllel egyszerűen rögzíthető a kezünkből letett lapátot. Nem kell azzal bajlódnunk, hogy hova, melyik kötélzet alá szúrjuk be a lapátot. Itt meg kell jegyeznem, a hajó orrán elhelyezett rövid, keresztirányú gumikötél azt a célt szolgálná, hogy oda be lehessen szúrni a lapátunk egyik tollát, ha éppen menteni kell egy másik kajakost. Na, most így önmagában ide képtelenség bejátszani alá a lapát tollát. Megoldás: venni kell egy átfúrt, műanyag kis golyócskát, amit felfűzünk a gumikötélre, így már kényelmesen alá lehet majd dugni a lapátot, mert a golyó bevezeti a lapát tollát a gumikötél alá.

A deck tetején van még egy négyzet alakú mélyedés, ami szerintem valamilyen RTM által forgalmazott iránytűt tudna befogadni, de ilyet nem találtam a gyártó oldalán.

lapáttartó mélyedés és rögzítő szem
orr részen elhelyezett
lapáttartó gumikötél
(erre kellene
a műanyag golyó)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfedelek

Szerencsére az RTM is a más gyártóknál már jól bevált, jó minőségű KajakSport gumifedőket alkalmazza. Az első rekeszfedő kör alakú, így ezt elég könnyen fel lehet tenni. A fedélzet mögötti napi tároló rekesz fedele szintén, ellenben a hátsó, ovális fedél már némi odafigyelést igényel, mert ha ferdén teszi fel az ember, akkor valahol szivároghat.

 

– Vízhatlan rekeszek

Alapvetően 2db vízhatlan rekesszel rendelkezik a hajó. Egy elől, egy pedig hátul. Hátul, a napi rekesz nyílása is egy légtérben egyesül a tárolóban. Az első rekesz nyílása elfogadható méretű, befogad hálózsákot, kisebb gázpalackot is. Ebben egészen előre az orrába is pakolhatunk, csak tegyünk a cumókra valami zsinórt, hogy később le tudjuk majd onnan is húzni, mert odáig már nem tudunk benyúlni. A hátsó rekesz nyílása már szerintem kicsit túl lett méretezve. Fontos, ha csak rövid útra megyünk, felelőtlenül ne dobáljunk be cuccokat a hátsó napi tárolón keresztül, mert előfordulhat, hogy simán hátra fog csúszni a motyó, és nem fogjuk tudni elérni. Külföldön olyan verziójú Ysak kapható, ahol a napi rekesz le van választva a hátsó nagy rekesztől. Alapvetően egy heti nomád kalandozásra bőven elegendőek a rekeszek méretei bármilyen vidéken.

első rekesz nyílás
beülő mögötti napi tároló nyílás

 

 

 

 

 

 

hátsó rekesz nyílás
hátsó tároló
(jól látható a napi tároló nyílása;
a csavarok helyeinek kialakítása igényes megoldás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfalak

Alapvetően jó vastag, vízhatlan PE habszerű anyagból vannak. Idővel ezek sajnos kilazulhatnak, átereszthetnek a ragasztásnál, mivel másmilyen a szilárdságuk, mint maga a hajó anyagának a szilárdsága. A sok hajómozgatás, lekötözés bizony ezeket idővel kilazítja, de megfelelő ragasztó anyaggal ezek visszaragaszthatóak. Ez minden PE hajónál előforduló jelenség.

 

– Fedélzet

A fedélzet alapvetően nem túl nagy. A magam 176 cm-vel még kényelmesen tudom magamat ki/be tenni. Az ülés kényelmes, de tovább javítható a popsi összkomfortja egy puha ülésbetéttel. A deréktámasz egyszerű, de kényelmes, nem is túl magas. A támla feszessége állítható a deréktámasz mögött elhelyezkedő pánttal.

fedélzet
fedélzet

 

 

 

 

 

 

 

– Pedálok / lábtartók

Lábtartónak a legegyszerűbb megoldású, csúszó sínen beállítható lábtartó található. Könnyen és gyorsan beállítható még menet közben is, nem kell hozzá kiszállni a hajóból. Kényelmi szempontból a 40 és 45 közötti cipőméretet viselők lábai érezhetik magukat kényelmesen, mert e méret felett már szerintem nem fér el kényelmesen az ember lábfeje az alacsony első deck miatt. A fedélzeten kívül helyet kapó csavarok rögzítése már a hajótest öntésekor elkészül, így később a fedélzeten belül, pakoló rekeszeken belül már nem fognak gondot okozni az esetleges kilógó csavar végek. Egyedül csak amolyan “műanyag cseppek” láthatóak.

pedál, lábtámasz
(felettük 2db csavar végződés)
egy 42-es cipő így fér el

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kormányzat

Ha kormánnyal szerelt hajót választunk, akkor a csúszó pedálokat érdemes minden szezon előtt kicsit bezsírozni, mert a műanyag hajlamos beragadni. A hazai forgalmazó elég jó minőségű kormányzatokat kínál ehhez a hajóhoz. A kormánylapát is megfelelő méretű, a tengeren is a vízbe fog még érni a vége akkor is, ha hullámvasutazunk. A kormány könnyedén felhúzható, a benne levő rugónak köszönhetően kioldás után pedig magától lecsapódik. A rugó feszessége tetszőlegesen állítható benne.

 

– Szkeg

A 2013-as modellek már szkeggel is rendelhetőek. Szerintem ennek alapvetően semmi értelme, ha a hajó alapból már el van látva kormánnyal. Szkeg nélkül is a hajó könnyedén irányban tartható a kormánnyal. Nem mellesleg a szkeg ház jelentős mértékben csökkenti a hátsó rekesz pakolhatóságát. Meglátásom szerint az RTM is beállt a szkeggel szerelt hajókat gyártók közé. Nem volt más húzás ez, mint csak azért, hogy nehogy kimaradjanak a szkeges hajókat gyártók soraiból és emiatt hátrányba kerüljenek a piacon.

Az viszont, ahogyan a szkeg mozgató zsinórzatot megoldotta az RTM, más hajógyártóknál is példa lehetne.

A szkeg mozgató zsinórzatot ugyanis nem a hajótesten belül a hátsó rekeszfalon keresztül vezették, hanem kint a fedélzeten a fedélzeti kötélzet mellett, majd egy lyukon keresztül függőlegesen lefele csatlakozik a szkeg lapáthoz. Ez a lyuk egy teljesen átmenő lyuk a hajótesten. Gyárilag úgy öntötték a hajótestet, hogy itt legyen egy lyuk. Ha fentről ránézünk a hajóra, akkor itt át is láthatunk rajta 🙂 Eme ötletes megoldással eltudták azt érni, hogy semmilyen módon ne tudjon beázni a hajótest szkegkötélzet hajóba be, illetve annak kilépési pontjain. Egyszerű, de tökéletes megoldás. Beázási lehetőségek száma: nulla, mivel a szkeg mozgató kötélzet mindenütt a hajótesten kívül marad.

szkeggel szerelt Ysak

 

Gyakorlati tapasztaltok a menettulajdonságokról

– Kényelem

Maga a gyári ülésnek jó a formája, de ahány féle fenék, annyi féle forma. Számomra további kényelmet hozott a plusz ülésbetét beragasztása. A deréktámasz nem túl magas, éppen csak annyira, hogy ott fogjon, ahol kell. Ergonomikusan, rugalmasan leköveti a mozgást. A hátsó deckre való hanyattfekvést is észrevétlenül tolerálja. Ha nem rendelkezünk óceánjáró méretű lábakkal, akkor azok is kényelmesen elférnek. Számomra a sarkamnak kemény volt a hajó gyári padlója, így utólag ragasztottam bele puha betétet. Ezt követően megszűnt a sarokfájdalom. Comboknak jó helyen vannak a hajó formájából adódó combtámaszok, de ezek fapadosak. Csak a csupasz PE műanyag van ott. Utólag még ide is be lehet tenni házilag puha anyagot, ha erre lenne igény, mert van rá hely. Alapvetően jó, stabil, biztonságos hajókontakt üléspozíciót tudunk felvenni a hajóban. A napi tároló rekesz is könnyen elérhető. De csak jobbkezeseknek 🙂

 

– Elsődleges stabilitás

A hajó elsődleges stabilitása kifejezetten jó. Köszönhető ez a lapos „V” alakú hajótestnek. Komolyan kell benne mocorogni ahhoz, hogy megbillenjen.

 

– Másodlagos stabilitás

A hajó elsődleges stabilitása után már csak a másodlagos stabilitása a jobb. Köszönhető ez a függőleges szerű oldalfalnak. Annyira meg lehet dönteni a hajót, hogy a beülőbe már ömlik befele a víz, de a hajó még mindig stabil és továbbra is az alapállapotba akar inkább visszabillenni, mintsem felborulna.

 

– Egyenes futás

A hajó egyenes futása nem rossz, de ültem már ennél jobb hajóban is. Mivel az orra és a vége is fel van húzva, ennek a rockerívnek köszönhetően azért idővel el-el akar csalinkázni valamelyik irányba. A felhúzott orr még érzékeny a szélre, mert könnyen bele tud kapni. Ezt kompenzálhatjuk azzal, hogy szeles időben inkább előre tesszük a nehezebb dolgainkat, azzal is mélyebbre tudjuk tenni a hajó orrát. Talán így kevésbé, nehézkesebben tud majd belekapni a szél. Az itt hátrányt okozó rockerív másutt előnyt fog jelenteni.

 

– Kanyarodás kormánnyal (ha van rajta)

Kormánnyal az előbbi elcsalinkázást könnyen kordában tudjuk tartani, megfordulás szempontjából pedig elég kis területen képes megfordulni a hajó. Nem kell hozzá egy fél futballpálya, hogy megfordulhassunk vele.

 

– Élezés

Élezés szempontjából a korábban említett rockerív itt válik előnyére. A felhúzott orrnak és végnek köszönhetően, ha a hajót megdöntjük közel a vízbeömlés határáig, akkor pillanatok alatt reagál az éles fordulásra. Kis túlzással mondhatnám azt is, hogy simán be lehet vele fordulni a sarkon 90 fokban. A felhúzott orr előnye még – mint minden grönlandi kajaknak – hogy hullámos tengeren kifejezetten élmény vele a szörfözés, mivel az orra nem beleszúr a hullámokba – így felcsapva a vizet a deckre, majd az ölünkbe, arcunkba – hanem inkább felül a hullámokra és követi azokat.

 

-Gyorsulás

A hajó alapvetően a gyorsabb hajók kategóriájába tartozik, de azért ne ezzel akarjunk indulni az olimpián az 1000 méteres sprinten. Kényelmes utazósebességgel lehet tartani a 6-7 km/h-t, de rutinosabb, edzettebb kajakosnak a 7-8 km/h-s átlagsebesség sem megerőltető. 8 km/h óra felett már előjön a hajó és a víz között fellépő ellenállás, így e felett a sebesség felett már nem kényelmes az utazás. (A mért adatok, állóvízben, viszonylag szélcsendben voltak mérve)

 

– Visszamászhatóság

Ha bekövetkezett az, hogy kiestünk a hajóból, akkor sincs nagyobb tragédia, mert ebbe a hajóba elég könnyedén vissza lehet mászni a rodeó önmentéses technikával. A hátsó deckre könnyedén fel lehet kapaszkodni, és mivel alacsony az oldalfal magassága és kifejezetten jó a hajó első és másodlagos stabilitása, így könnyedén vissza tudunk jutni a hajóba.

 

– Eszkimózhatóság

A technikásabb kajakosoknak is rejt némi meglepetést ez a hajó. Már első pillantásra is észrevehető a hajón az alacsonynak mondható oldalfal, viszonylag alacsony hátsó deck, amik máris árulkodó jelek lehetnek azoknak az evezősöknek, akik arra is figyelnek, hogy mennyire eszkimózható egy hajó. Igen, a hajó nagyon egyszerűen, könnyen, szinte erőkifejtés nélkül visszafordítható a víz alól is. Forgáskor, amint eléri a hajó a holtpontját, szinte már erőszakosan vissza is billenti magát az utassal együtt. Köszönhető ez a tág határokat feszegető másodlagos stabilitásnak. Eszkimó fordulónál ez külön könnyítést ad az utasnak. A hátsó deck magassága is még épphogy annak a határán mozog, hogy ne legyen túl magas ahhoz, hogy már kényelmetlenül lehessen csak hanyatt dőlni az eszkimó fordulóhoz. A magam 176 cm-vel egy picit érzem, hogy nyomja a hátam a hátulsó beülő keret, de ez még egy csípőkitolással könnyedén kompenzálható. Meglátásom szerint a gyártó valahol az aranyközépútnál próbálta meghúzni azt a határt, hogy ne menjen a könnyű eszkimózhatóság a pakolhatóság rovására.

eszkimózhatóság teszt

 

.és egy kis teszt a hullámokban…

 

Összefoglaló

Összefoglalva a francia cég egy igen jó hajóformába öntötte a hírnevét. Sikerült egy nagyon jó tulajdonságokkal megáldott hajótestet kifejleszteniük. Talán nem is véletlen az, hogy idestova közel tíz éve töretlen a Ysakok népszerűsége. Ezt tiszteletben tartva ez idő alatt nem is igazán nyúltak hozzá a jól bevált formához.

A felső szerelvényeinek minősége viszont erősen hagy kívánni valót maga után. Itt még bőven van hova fejlődnie a cégnek.

Irányíthatóság szempontjából a jobb tengeri kajakok közé sorolható. Van a hajónak némi pikánssága, de ha ezt kitapasztalja az ember, akkor már egy kezdő kajakos is kormánnyal jól el tud boldogulni bármilyen vízen.

Hullámállósága és stabilitása végett kifejezetten alkalmas tengeri csavargásokra is. Ha nem annyira képzett az ember a technikai evezésben, akkor mindenképp legyen rajta kormány, különben az irányíthatóság számára felettébb bosszantó lesz.

Pakolhatóság szempontjából szerintem az RTM kihozta ebből a hajóból azt, amit csak lehetett. Talán jobb lenne, ha itthon is az olyan verziót lehetne kapni, amiben külön le van választva a napi rekesz.

Rakfedelei egyszerűek és jól záródnak. Semmi bonyolítás, csak a megszokott perem, és a rápattintható gumifedő.

A hajó tavakon, folyókon, de leginkább tengereken érzi igazán jól magát, főleg ha szörfözhető hullámok veszik körül.

Utas szempontjából kb. az 50-85kg (max. 90 kg) és max. 180 cm az a méret intervallum, amivel az ember még kényelmesen érezheti magát benne.

Alapvetően a kezdő kajakostól a technikailag képzett kajakosig mind a két végletet kiszolgálja ez a hajó. A kezdőnek biztonságos érzetet ad a nagyon jó stabilitás, a profi kajakosnak meg a nagyon jó kezelhetőséget adja meg, hogy a határokat feszegethesse. Talán ezektől a stílusjegyektől lett olyan népszerű ez a hajó, és ezen, jó tulajdonságai kompenzálják a problémás felső szerelvényeket.

Hazai piacon másodkézből nehezen hozzájutható hajó annak ellenére is, hogy már igen régóta kapható itthon. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy nagyon bevált az embereknek és nem akarják különösképpen eladni. Több hazai forgalmazó is árulja, viszont csak egy hazai beszállítója van. Érdemes vásárláskor odafigyelni az apró részletekre, mert én személy szerint is (és az ismeretségi körömben többen is) az tapasztaltuk, hogy bizony, néha kérdéses az új hajók hajótestének a minősége. Görbe a hajógerinc (emiatt húzni fog a hajó valamelyik irányba), indokolatlan horpadások vagy puklik vannak a hajó alján. Vásárlás előtt ezekre figyeljünk oda, mivel ezek a horpadások később sem rúgják ki magukat.

 

első ránézésre
jónak mondható Ysak
itt már látszik, hogy valami nem stimmel…
asszimmetrikus hajótest; görbe orr rész a rockerív végén
(ez sosem fog tudni egyenesen haladni)

 

asszimmetrikus hajótest;
fura horpadások befele

 

RTM Ysak fotógaléria

 

 

 

 

Kape Hunter 510

Kape Hunter 510

Gyártó: Kape-Kajak

Modell: Hunter 510

Weboldal: http://www.kabaikayak.hu

Méretadatok a hajóról:

fedélzet: n/a

első rekesz űrtartalma: n/a

hátsó rekesz űrtartalma: n/a

első rekeszfedél nyílása: 24 cm átmérő

hátsó rekeszfedél nyílása: 42 x 30 cm

hossz: 510 cm

magasság: n/a

szélesség: 55 cm

súly: 23 kg (Standard)

maximális terhelhetőség (utas + csomagok): n/a

Tesztelő személy paraméterei:

Magasság: 176 cm

súly: 70 kg

 

 

 

 

 

Kape Hunter

Azoknak, akik jártassak az angol gyártmányú üvegszálas hajók között, első pillantásra könnyen ismerős is lehet nekik ez a hajó, mivel megszólalásig hasonlít az angol Mega Kayaks cég által gyártott, és 2008-ban piacra dobott Diamante Sovereign típusú tengeri túrakajakjára. A hasonlóság nem véletlen. A hazai gyártó, Kabai György eme hajót vette alapul. A formát kis részben módosítva, de a főbb jellemvonásokat megtartva, okos, ötletes kiegészítőkkel kibővítve megalkotta a Kape Hunter-t.

A hazai gyártó palettájában már jó pár éve kapható az üvegszálas verzió, majd utána a karbonszálas kivitel is megjelent. Hazai piacon a Kape kajak első sorban a versenykajakjairól híres. K1-től egészen a K4-esig vagy kenuig minden megkapható a kínálatból. Utóbbi 1-2 évben már a surfski kajakok is megjelentek a palettán.

Kape Hunter
Mega Kayaks Diamante Sovereign

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első benyomások a parton

A Hunter, formáját tekintve egyből a grönlandi típusú hajók közé lehet besorolni, mert a felhúzott orr és far rész is egyből észrevehető már akkor is, ha a parton hever a hajó.

grönlandi vonalak

Anyagát tekintve a jól megszokott fényes, kopogós üvegszállal találkozhatunk, ami szépen, esztétikusan van összerakva. A hajó 55 cm széles, ami papíron nem is tűnik igazán szélesnek, ellenben a nagy és tágas beülő keret miatt egy kis optikai csalásnak lehetünk a részesei, mivel a nagy beülő keret mégis egy széles hajó látszatát kelti ha magunk előtt szemléljük.

Lapos hátsó deck jó eszkimózhatóságra adhat okot, illetve egyből nyugtázhatjuk is magunkban, hogy erre a hajóra bizony könnyen visszamászunk, ha fejre álltunk vele a vízben.

Tároló rekeszekből kettő található. Egy elől és egy hátul. Zárt fedelek mellett is jól érzékelhető, hogy lehet alattuk bőven hely a motyóknak.

A Huntert elől, illetve hátul is bőven ellátták kötélzettel. Ebből nem spórolt a hazai gyártó. Talán nem is véletlenül, mivel a hajón nem található napi tároló rekesz, és a hátsó raktérfedél is túl messze van ahhoz, hogy menet közben ott matasson az ember, így a sok kötélzet alá biztosan el lehet pakolni azokat, amik menet közben bármikor kellhetnek.

Hunter – szemből
Hunter – alulról

Kényelmi szempontból első ránézésre nem tűnik extra kényelmesnek a hajó, ha azt vesszük alapul, hogy egy popsiformára öntött üvegszálas ülés fogad minket a fedélzetben. A háttámla / deréktámla pedig egy habszivacs szerű anyaggal van borítva, ami már egy picit tompít a fapados érzeten.

A fedélzet jobb oldalán egyből fel is fedezhetjük a szkeget szabályozó csúszkás szkeg állítót. Igen, a hajóba gyárilag alapfelszerelésként ott van a szkeg. Ez jól is jöhet akár, mert a hajón nincs kormány. A gyártó nem is készít hozzá kormányt, csak és kizárólag szkeggel szerelt verzió kapható.

Ha a hajó alját szemügyre vesszük, egyből látható az orrától a faráig végig futó gerinc, ami már önmagában egy biztosíték lehet a jó egyenes futásra. A lapított “V” hajótest pedig jó stabilitást sugall. Az orrában és a farában jelentkező rockerív pedig jó fordulékonyságra adhat okot. És nem utolsó sorban, a felhúzott orr pedig a hullámok meglovagolásában adhat segítséget, hogy könnyebben tudjunk vele szörfözni. A maga 510 cm-es hosszából pedig nyugodtan következtethetünk arra, hogy egy jól pakolható, tengeren is biztonságos hajóval nézünk szemben.

 

Tesztelés után

Szerelvények:

– Kötélzet

Kötélzet a hajón kifejezetten jó. Személy szerint erre én nagyon érzékeny vagyok, mivel ezek azok a kiegészítő elemek a hajón, amik a legjobban igénybe vannak véve. Mindenki itt akarja megemelni a másik hajóját (persze a sajátját nem, de másét igen :)), ezek szakadnak, nyúlnak, eltörnek. Ez a hajó egy jól eltalált kötélzet kapott körbe az egész hajótesten. A kötélzet anyaga jó minőségű, nem nyúlik, időt álló minőség. Gumikötélzetből pedig kapunk bőségesen elöl és hátul is, amik nem olyanok, mint a sokat mosott alsógatya kinyúlt gumírozása. Ha alá teszünk egy kisebb csomagot, az ott is marad.

Kötélzetet rögzítő szemek is igényes darabok, szépen lekerekített formák, nem állnak el sehol a hajótesttől, így eséjt sem adnak arra, hogy esetleg megsérüljön, megkarcolja velük magát az utas, ha visszamászásról van szó. A rögzítő szemek csavarjai elméletileg rozsdamentes csavarok, de idővel azért ezeket csak kikezdi a rozsda meg a sós víz.

szépen lekerekített kötélzetet rögzítő szem
és az enyhén rozsdásodó csavar

 

 

 

 

 

 

 

 

– Fogantyúk

A fogantyúkat a Hunteren nem nagyon bonyolította túl a hazai gyártó. De ő legalább készített rá fogantyút, nem úgy mint az angol Diamante Sovereign típuson, ahol egyáltalán nincs fogantyú 🙂

Fogantyúkat az első és hátsó kötélzetet összefogó rögzítő szem alá helyezték el. Semmi feszítő gumi vagy bármi más, ami rögzítené. Nemes egyszerűséggel libegnek. Vannak, akiket ez zavar, hogy szállítás közben kopog meg esztétikailag nem szép, hogy ott libegnek. De akiket ez zavar, azok amúgy már a kákán is csomót keresnek…

fogantyú elől
fogantyú hátul

 

 

 

 

 

 

 

– Deck háló, gumikötélzet

A távoli Mega Kayaks rokonához képest a Hunter sokkal jobban el van látva gumikötélzettel. Ez egy okos és hasznos kiegészítés volt a hazai gyártótól.

Deck hálóval gyárilag nem rendelkezik a hajó. Ellenben, ha valaki szeretne felszerelni rá, utólag nem nagy ördöngösség ezt megtenni, ha úgy érzi, hogy számára nem elég sűrű a gyárilag felszerelt gumikötélzet elől és hátul a decken.

kötélzet elől a decken
kötélzet hátul a decken

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Lapáttartó

Lapáttartóból sajnos előrre a deckre nem került, ami szerintem hiányzik innen, mert így evezés közben, ha le kell tenni a lapátot a kézből magunk elé, akkor nehézkesebb a rögzítése. Ellenben egészen elől, a kajak orrán keresztül futó rövid kis kötélzet gumiból van, ami alá egy kis gyakorlás után már könnyedén be lehet szúrni a lapát tollát. A behelyezés megkönnyítésére utólag fel lehet szerelni a gumikötélzetre kis műanyag golyókat, amik könnyű szerrel bevezetik a lapát tollát a gumikötél alá. Ez akkor jön jól pl., ha páros mentésnél gyorsan le kell valahova rögzíteni saját és társunk evezőlapátját is.

első gumikötélzet a hajó orrán a műanyag golyókkal

Hátul, a beülő keret mögött viszont a gyártó elhelyezett egy lapáttartó mélyedést. Ha valaki nagyon ügyes és évtizedek óta jógázik, akkor ide könnyű szerrel be tudja tenni a lapátját, ha le kell azt tenni valamiért a kézből. De ha figyelembe vesszük azt is, hogy gumikötélzet is el van itt helyezve, akkor ezzel a két lehetőséggel már könnyen tudjuk alkalmazni a paddle float önmentéses technikát, ugyanis a lapáttartó mélyedésbe pont bele tudjuk helyezni a lapát nyelét, ha pedig előtte befűzzük a gumikötélzet alá a lapátot és úgy helyezzük a mélyedésbe a nyelét, akkor máris fixen rögzítettük a lapátunk egyik végét a hátsó deckre. A lapát másik végére mehet a felfújható úszó és már mászhatunk is vissza egyedül a hajóba. Ha pedig nem akarunk élni ezzel a paddle folat megoldással, ha visszamászásra kerülne sor, akkor a gumikötélzet alá még ide is tudunk csomagot elhelyezni.

Paddle float önmentéses technikához a lapáttartó mélyedés és a lapátot rögzítő gumikötélzet

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfedelek

Rekeszfedelekből mindössze kettő található a hajón. Egy elől az első tárolón, aminek a mérete a szabványos 24 cm átmérő, hátul pedig a hátsó rekesznek található a fedele, aminek a mérete pedig szintén a szabványos 42 x 30 cm. Gumifedeleknek pedig a gyártó is a jól bevált, jó minőségű Kajaksport fedeleket alkalmazza.

hátsó rekeszfedél
első rekeszfedél

 

 

 

 

 

 

 

– Vízhatlan rekeszek

Vízhatlan rekeszekből csak kettő van a hajóban. Egy elől és egy hátul. Ellenben ezek a rekeszek meglepően jól záródnak! Szinte már-már tényleg vízhatlannak mondhatóak. Más hajókról viszont ez nem igazán mondható el :/ A teszt során is azt lehetett megfigyelni, hogy ha a hajó jó ideig kint volt a forró napon, a tárolókban úgy felmelegedett a levegő, hogy a túlnyomás már felpúposította a gumifedeleket, de a levegő továbbra sem szökött ki belőlük. Időnként meg-meg kellett nyitni őket. Jobb volt a békesség 🙂

Mivel üvegszálas anyagból készült a hajó, és ebből adódóan a gyártási technológia során a rekeszfedelek peremei nem készíthetőek el egy azon egybeöntött anyagból, mint amiből a hajótest is készül, lásd: PE hajó, ahol ki tudják úgy önteni a rotomod technikával, hogy a perem is meglegyen egyből. Így ezek a peremek utólag vannak rácsavarozva a hajótest rekesznyílás peremeire. Ebből adódóan itt szivárgások léphetnek fel (tipikus gyermekbetegség az üvegszálas hajóknál), be tud folyni a tároló rekeszbe a víz. A teszt hajón ezek a peremek korábban át is eresztették a vizet, így már fel lettek szedve, és plusz tömítést és plusz csavarokat kaptak. Ezek után már ténylegesen jól szigeteltek lettek a peremek alatt is.

Sajnos a hajó napi tárolót nem kapott, így mindenképp a fedélzeten kell elhelyezni egy decktáskában azokat a dolgokat, amik gyakrabban kellhetnek. A decktáska viszont szél érzékeny már. A hátsó deckfedél meg annyira hátul van, hogy ott matatni és főleg megfelelően visszatenni a fedelet egyedül, hátrahajolva menet közben szinte lehetetlen.

Napi tárolónak esetleg egyedül az ülés mögötti részt lehet kihasználni, mivel itt elég messze van a hátsó rekeszfal, így ide lehet pakolni kisebb dolgokat egy vízhatlan zsákba. De ez sem 100%-os megoldás, mert ha rajtunk van a spricó, akkor macera azt le-, feltenni állandóan.

A vízhatlan rekeszek nyílásai megfelelően nagyok ahhoz, hogy kényelmesen tudjunk pakolni ezeken keresztül. A tárolók méreteiről nincsenek pontos adatok a gyártó oldalán sem, de szemmel láthatóan is jelentős űrtartalommal rendelkeznek, amikben kényelmesen el lehet férni egy egyhetes nomád túra során. Ha jól odafigyelünk a pakolásra, akár kétheti motyó is belefér a nyári szezonban. Egyedül a hátsó raktérben elhelyezett szkegházzal kell állandóan közösködnünk. De amilyen nagy a hátsó tároló rekesz mérete, ezt könnyedén feledteti velünk.

első raktér nyílása
hátsó raktér és a szkegház

 

 

 

 

 

 

hátsó raktér nyílása
Az a bizonyos rekeszfedél perem,
amit újra kellett szigetelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

– Rekeszfalak

A rekeszfalakról igazából túl sokat nem érdemes beszélni, mert az üvegszálas laminált hajóknál ezekkel nem szokott probléma lenni, mivel elég jól egybe van építve, ragasztva a hajótesttel egy azon anyagból. Nem úgy mint a polietilén (PE) hajóknál, ahol egy szivacsos anyag a rekeszfal.

A Hunternél a hátsó rekeszfalat nem is közvetlenül az üléstámla mögé helyezték el, hanem bő 20 cm-rel hátrébb. Így az itt keletkezett helyet simán ki lehet használni napi tárolónak is, mert kis vízhatlan zsákba lehet ide pakolni. Egyedül a spricó le-, felvétele lehet kicsit macerás. Azzal, hogy bő 20 cm-re hátrébb került a hátsó rekeszfal, nem kell egyből azt hinnünk, hogy emiatt kicsi lesz a hátsó rekesz mérete.

 

– Fedélzet

A hazai gyártó a Hunter fedélzetével kapcsolatban nem vitte túlzásba a dolgokat, ha a kényelmi szempontokat nézzük. Az angol elődnek azért kényelmesebb fedélzetet alakítottak ki.

A Hunterben az ülés egy popsiformára öntött üvegszálas ülés, ami össze van csavarozva a beülő kerettel, peremmel együtt. Az ülésen nincsen semmilyen, a kényelmet tovább fokozó szivacsbetét. A kiöntött forma alapvetően nem rossz, de több napos túrák során már azért keménnyé válhat a dolog. Érdemes polifoam darabokkal készülni, ha több napos, hetes túrákra készülünk.

A háttámla már jóval barátságosabb, mint az ülés. Itt már a támla felületét borítja egy habszivacs szerű anyag, amitől elég jó puha érzetet kapunk a derekunkra. A háttámlát mezei hátizsák hevederekkel lehet állítani. Hat ponton rögzített támla kényelmesen tudja követni a mozgásunkat. Ha hanyatt dőlünk a hátsó deckre, akkor sem nyomja a derekunkat a háttámla, így meglehetősen kényelmesen lehet benne eszkimózni.

Az üvegszálas hajók másik gyenge pontja (a raktérnyílás peremei után) a beülő keret vagy perem. Ez az a rész, ahova a spricdecket felhúzza az ember. Ezek a keretek elég vékonyak, sajnos könnyen el tudnak válni a hajótesttől, hiába vannak jól odaragasztva. Itt is az a probléma a gyártás során, hogy nem lehet egyben kiönteni a hajótesttel. Ezekkel a keretekkel óvatosan kell bánni. A Hunternél is voltak már korábban bajok vele, és a teszt során is lehetett észlelni, hallani apró mozgásokat, nyekergéseket, recsegéseket, ha az ember erősebben megmarkolja vagy megemeli a keret mentén a hajót.

Hunter ülése, háttámlája és a támla mögötti kb.
20 cm széles rakodó rész.

 

– Pedálok / lábtartók

Pedálokról szintén nincs sok értelme túl sok szót ejteni a Hunternél. Egyszerű, mezei, állítható pedálok vannak beépítve gyárilag. Mivel nincs a hajón kormány, így az egyszerűségéből adódóan a pedálokon nincs mi, ami elromolhatna.

A pedálok rögzítése rozsdamentes csavarokkal van rögzítve a hajó oldalfalában. A csavarfejek alatt megfelelő méretű és minőségű gumitömítés található.

pedálok
pedált rögzítő rozsdamentes
csavar

 

 

 

 

 

 

 

– Kormányzat

Ez az, ami nincs a Hunteren. Gyárilag kormány nélkül kapható csak a hajó.

 

– Szkeg

Szkeg ellenben már annál inkább van a Hunteren. A gyártó az 510 cm hosszú hajóhoz elég jól méretezett szekg uszonyt ad, amivel remekül irányban tartható a hajó. A szkeget állító csúszkás kar végtelen számú pozícióba állítható, mert egy csúszkán kell előre, hátra tolni az állító gombot, ezzel szabályozva, hogy az ember mennyire engedje ki vagy húzza vissza a szkeget. Az állító kar a hajó jobb oldalán lett elhelyezve az erre a célra kialakított fészekben.

A szkeg ház a hátsó raktérben helyezkedik el. Ez általában minden szkeges hajóknál egy sarkalatos pont, hogy vajon megéri-e, hogy van-e a hajón szkeg és ezzel elfoglalva hasznos helyet a hátsó raktérben vagy sem, és inkább legyen szkeg helyett kormány. A Hunteren alapból nincs kormány, így a kérdés itt el is dőlt, és a szkeg megléte nem jelent különösebben nagy problémát, mivel önmagában is elég méretes hátsó rekesszel rendelkezik ez a hajó. A gyártó ennek ellenére mégis meglehetősen karcsúra szabta a szkeg házat, hogy minél több hasznos hely maradjon a raktérben. Ez dicséretes, ellenben kívül, a hajó alján a szkeg nyílás ebből kifolyólag szerintem kicsit szűkre sikeredett. Könnyen el tudja tömíteni homok, kavics, így megakadályozva a szkeg leeresztését a fedélzetről. A raktérben elhelyezett szkeg ház beépítése azért esztétikában hagy némi kívánni valót maga után.

szkeget állító kar a hajó oldalában
szkeg ház a hátsó raktérben

 

 

 

 

 

 

szkeg nyílás a hajó alján
szkeg uszony teljesen kiengedve

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyakorlati tapasztaltok a menettulajdonságokról

– Kényelem

A Hunter alapvetően egy kényelmes, tágas túrahajó. Ülése kicsit fapados, de polifoam darabkákkal ez ellensúlyozható. A magam 176 cm-ével és a 70 kg-ommal kicsit nagynak éreztem magam körül ezt a hajót. Ha a pedálok jól be vannak állítva, a térdek megfelelően helyezkednek el a combtámaszban, akkor is egy picit a csípőmnél szélesnek éreztem az ülést.

A pedálokon a 42-es cipőm bőségesen elfért. Szerintem még a 45-46-os cipőmérettel megáldott evezősök lábfejei is kényelmesen elférnek a hajóban.

Beülő nyílása jó tágas, én szinte a partról, nekifutásból is képes lennék beletalálni annyira könnyű be-, és kiszállni a hajóból.

Amit hiányolok, az a napi tároló rekesz kézközelben. Hátsó fedelet nem lehet jól elérni, de ha fel is tudjuk piszkálni a gumifedelet, visszatenni rá a hajóból ülve képtelenség. Kisebb motyó tárolására az ülés mögötti helyen van lehetőség. Kötélzet alá ellenben nagyon jól lehet pakolni magunk előtt is, ha nem zavar minket, hogy a csomag innentől kezdve jó kis szélfogó szerepet fog betölteni.

 

– Elsődleges stabilitás

Elsődleges stabilitása a hajónak kifejezetten jó. Léteznek ennél stabilabb hajók is a Hunternél, de akár egy kezdő kajakos csípője is hamar rá tud érezni az elsődleges stabilitás adta mozgásra.

 

– Másodlagos stabilitás

Másodlagos stabilitása a hajónak nagyon jó. Annyira az élére lehet húzni a hajót, hogy a beülő keret széle már a víz alá kerül, folyik be a víz (ha nincs rajtunk spricdeck), de még mindig vissza akar minket billenteni a hajó a normál alapállapotba.

 

– Egyenes futás

Egyenes futása a hajónak szintén kiváló. Szkeg nélkül is, de szkeggel meg főleg nyílegyenesen halad a hajó. Szeles időben, szkeggel, tengeren az 510 cm-es hosszával szinte verhetetlen az iránytartása.

 

– Kanyarodás kormánnyal (ha van rajta)

Nincs a hajón kormány.

 

– Élezés

Elől és hátul, a grönlandi vonalakból eredő rocekeríveknek köszönhetően rendkívül jól kanyarodik a hajó, ha élezésre döntjük. Továbbá cseppet sem zavaró a már hosszúnak mondható 510 cm-es hajóhossz sem, vígan kanyarodik, amerre szeretnénk. A jó pedálbeállításokkal és a bőséges combtámasszal rendkívül könnyen élezésre tudjuk bírni a hajót. Ha teljesen kiengedett szkeggel próbáljuk élezésre bírni a hajót, akkor értelem szerűen már kicsit lomhábban akar kanyarodni.

élezés teszt

 

– Gyorsulás

Mivel egy 23 kg-os hajóról beszélünk, meglehetősen gyorsan lehet vele indulni. Még nekem is sikerült annak ellenére, hogy kicsit kicsinek éreztem magamat a hajóban. A kényelmes utazó sebessége 8 km/h-nál kezdődik. Ebből látszik is, hogy egy meglehetősen gyors hajóról van szó. Rövid sprinteknél a 11 km/h-s sebességet sem ördöngösség tartani.

 

– Visszamászhatóság

Mivel alacsonyak az oldalfalak, így a hátsó deck is viszonylag alacsony. A vízből egyedül is könnyen visszamászható a hajó. További könnyítés a visszajutásban, hogy a beülő nyílása is meglehetősen méretes, így oda is könnyen vissza tudunk bújni. A beülő mögött elhelyezett, korábban említett paddle float önmentéshez szükséges kialakítások még tovább szélesítik a visszamászási lehetőségek repertoárját.

 

– Eszkimózhatóság

Az alacsony hátsó deck és a jó, kényelmes deréktámasz miatt a hajó nagyon jól és könnyen eszkimózható. A tetemes méret következtében igen komoly felhajtóerő van a hajóban. Ezt kihasználva, szinte gyerekjáték visszahozni a hajót a víz alól.

eszkimózhatóság teszt

 

Összefoglaló

Alapvetően egy nagyon remek hajót hozott össze a hazai Kabai György manufaktúra. Sok olyan módosítást végeztek a távoli Diamante Sovereign rokonhoz képest, ami szerintem pozitív irányba tolta el hajót. Meg is merem kockáztatni, hogy a hazai verzió sokkal jobb és praktikusabb lett az angol verziónál. Ha leszámítjuk az üvegszálas hajók gyenge pontjait (rekeszfedél peremek, beülő keret), akkor egy nagyon jó élhető és élvezhető hajót kapunk. Ha odafigyelünk ezekre a gyengébb pontokra és óvatosabban bánunk velük, akkor egy hosszú életű hajót kapunk viszonzásul.

Kényelmi szempontból a jó középkategóriás hajók közé tartozik. Egy polifoam ülésbetéttel ezen javíthatunk. Utas szempontjából inkább a 85+kg-os, és 175+ cm magas utasokra van méretezve.

Rakodóterei bőséges méretekkel rendelkeznek, ezzel a hajóval és okos pakolással simán tervezhetünk egy hétnél hosszabb nomád túrákat is, mert el fogunk férni benne az összes motyónkkal együtt.

Ami nagy szívfájdalmam a Hunteren, hogy nincs rajta napi tároló rekesz. Ez szerintem nagyon kellene rá.

Menettulajdonság szempontjából nálam kiválóra vizsgázott. Nagyon gyors, nagyon jó az egyenes futása. Szkeggel remekül lehet haladni szélben is, nagyon jól élezhető hajó, rendkívül jól reagál élezésnél a fordulásra. Igaza volt a gyártónak, hogy nem szerelt rá kormányt, mert tényleg felesleges.

Kinek javasolt a hajó?

– Semmiképp ne olyannak akinek, ez lenne az első hajója, és még nincs semmilyen technikai tudása, mert nekik problémás lesz az irányítás. Ha már fel vagyunk vértezve némi technikai tudással, akkor bátra belevethetjük magunkat egy Hunterbe. Élvezet lesz benne evezni.

– Ha olyan helyeken akarjuk használni a hajót, ahol nagy a fizikai sérülés veszélye a hajóra nézve, akkor inkább ne ebben az üvegszálas hajóban gondolkodjunk, hanem inkább valamilyen más PE hajóban. Igaz, hogy az üvegszálas hajókat jóval könnyebb javítani, ellenben sérülékenyebbek is.

Támasztó talpas kajaktartó
tetőcsomagtartóra (Thule)

– Szállítás szempontjából az üvegszálas hajóknál oda kell figyelni, hogy hogyan, milyen módon rögzítjük őket az autó tetején. Az üvegszálas hajók nem nagyon szeretik, ha csak simán feldobják őket két mezei tetőrúd csomagtartóra, mert amikor lekötözi őket az ember, könnyedén be tudnak horpadni a rudak mentén, mivel nagy erők összpontosulnak kis helyen. Érdemes beszerezni inkább az ilyen hajóknak kifejlesztett bölcsős vagy támasztótalpas tetőcsomagtartó szettet, mert ezekben sokkal biztonságosabban tudjuk szállítani őket, mivel több ponton is alá van támasztva a hajó, ezáltal biztonságosan, erősebben le tudjuk kötözni őket anélkül, hogy megreccsennének vagy behorpadnának. PE hajóknál ilyen probléma nincs, ott a műanyag visszarúgja magát.

Támasztó talpas kajaktartó
tetőcsomagtartóra (Thule)

Szóba jöhet még “J” tartóban való szállítás is. Itt a hajó jóformán az oldalára van állítva és így van lekötve. Az ilyen irányú terheléseket is jól bírják az üvegszálas hajók. Így is biztonságosan és erősen le tudjuk kötözni őket.

“J” formájú kajaktartó
tetőcsomagtartóra (Thule)

 

 

 

 

 

 

 

 

A hajó az 510 cm-es méretéhez képest viszonylag könnyű a maga 23 kg-jával, így mozgatásban könnyű dolgunk van.

És végezetül egy Hunter tulajdonos saját véleménye

“Régebben egy polyetilén Ysakom volt. Hogy miért is váltottam üvegszálas hajóra ennek több oka is van. Egyrészt az üvegszálas hajók merevebbek, és olyan formákat engednek meg amiket polyetilénből nehezen vagy egyáltalán nem lehet előállítani, és ez más menettulajdonságokat eredményez, merészebb rocker íveket, simább felületet, vékonyabb éleket. Másrészt kellett egy olyan hajó, amiben a kajakos technikákat gyakorolhatom, elsajátíthatom, vagyis jó hajókontakt, stabil lábtámasz. A régebbi hajóm kormányos volt, nem fixálható lábtámasszal. Az idők során saját és egyéb tapasztalatok alapján egyre inkább a szkeges, kormány nélküli hajókat kezdtem előnyben részesíteni, hogy miért, ez is egy külön fejezet lenne. Túráim során sok kormányhiba, bowdenszakadás, tengelytörés fordult elő. Azt gondolom ami elromolhat az el is romlik, és minél kevesebb ilyen szerkezet van a hajónkon annál üzembiztosabb. Ráadásul nagy hullámzásban nem mindig hatékony a kormány, és az ember vagy lapáttal és döntéssel irányít, vagy kormánnyal, a kettőt együtt nehéz összehangolni. A laminált hajók igaz törékenyebbek, de javíthatók, felújíthatók, időállóbbak. Végül az esetek 80%-ban itthon használom, cipelem, emelem, és erre a könnyebb laminált hajó sokkal alkalmasabb, mint a nehéz polyetilén. Tengeren sem okozott eddig problémát az üvegszálas anyag, nem voltak törések, sérülések. Sokat keresgéltem a különböző hajótípusok között, mire ráakadtam a Hunterre, egy barátom hívta fel rá a figyelmet. Kipróbáltam és beleszerettem. Nagyon passzolt hozzám a hajó, ahogy átültem az előzőből, a Hunterbe, nem kellett hozzászoknom, rögtön otthon voltam benne. Nekem az elsődleges stabilitása is óriásinak tűnik, igaz nem mindegy milyen súlyú ember használja. Szerintem az ideális testsúly olyan 80kg-tól kezdődik, amit a Hunter szeret. Ekkor nagy szélben sem kóvályog, nagy lesz az elsődleges stabilitása. Hozzáteszem ültek a Hunteremben 60kg-os evezősök, és nagyon szerették, de szélben tény, hogy le kellett a szkeget teljesen ereszteni, ahhoz, hogy egyenesen lehessen vele haladni. Szerintem keresett lenne a Hunter eggyel kisebb méretben is, 480-as hosszúságban. Kezdő evezősök is nyugodtan bevállalhatják, amire volt is pár példa, nagyon könnyen hozzá lehet szokni az irányításához. És akkor most jöjjenek a hosszú távú tapasztalataim a hajóról.

Amire vettem, hogy technikákat gyakoroljak vele, túrázzak itthon és tengeren teljesen bevált. A hajónak jelentős rocker íve van, emiatt a sarkon is befordul, némi döntésre:) Az orr éle pengeszerűen vékony, nagy sebességnél sem túrja a vizet, halad mint kés a vajban. Gyors, könnyű, nagy rakterű hajó. A nagy raktér ellenére a hátsó deck lapos, könnyen vissza lehet rá mászni borulás esetén. Eszkimózásnál, teljesen hátra lehet hajolni, mégis a hátsó raktér tágas, mély. A deck kellően erős, ahogy a hajótest maga is. Persze, nem szereti ha köveket zúzunk vele, de nem tojáshéj.

Sokat túrázok vele, tehát fontos a raktér nagysága, ami teljesen elegendőnek bizonyult, pedig rengeteg vizet, 1 heti élemet, sátrat, konyhát stb. viszek magammal. Szereti, ha kissé előre terhelik, ilyenkor jobban irányítható. Nagyobb hullámokat is remekül állja, nem okoz gondot az erős oldalirányú hullámzás sem. Remekül szörfözhető hajó. Én eddig a GPS szerint maximum 11.5km/h-val tudtam vele menni álló vízen. Összehasonlításképpen ugyanakkor, ugyanott, a Point 65 Seacruiserrel 10.9km/h volt a maximum sebesség. Bár vannak gyorsabb hajók, de a kis közegellenállása miatt könnyen tartható vele egy elég komoly 8-9kmh-ás utazósebesség. Gyorsan lendületbe hozható fürge hajó. Többször voltam vele nagyobb viharban, és erős oldalszélben, hullámzásban is könnyen irányítható, stabil maradt. Egyet nem szeret, ahogy azt a többi hajó sem, a hátulról 45 fokos szögben érkező hullámokat, ekkor nehezebben irányítható, a szkeget ebben az esetben teljesen leengedem.

Íves orrának köszönhetően nem fúrja az orrát a hullámokba, hanem szépen felfut rájuk. A deck előttem sem túl magas, így nem akadályoz az evezésben. A Kajaksport lábtámasz nagyon erős stabil. A térdtámasz is megfelelő helyen van, jó a hajókontakt.

Az ülés hosszútávon is kényelmes. A háttámasz egyszerű, de a megfelelő helyen támaszt, nem fájdul meg a derekam. Az ülés mögé is fér némi cucc, szivacs, kötél, szendvics, valamint a cockpitban a lábam előtt is van hely a pakolásra. Ide szoktam tenni az 5l-es vizeskannát. Nekem a napi tároló nem hiányzik, az előző hajómon volt de nem használtam, ami kell az a mentőmellény zsebében, az ülés mögött elfér, vagy előttem egy vízhatlan zsákban. Ennek az is az előnye, hogy az ember, ha kiköt, magával tudja vinni az értékeit könnyedén. A napi tárolóból macerás kipakolni, ha útközben kinyitjuk, becsap a hullám, stb. A deckre is sok minden fér a gumipókok alá. A deck hátsó részén a gumikötélzet segítségével két helyen is rögzíthetünk csomagokat. Leghátulra, amit menet közben nem érünk el, pl. polifoamot szoktam tenni. A derekam mögé, és elém kerülnek azok a cuccok, amik gyorsan kellhetnek. Magam elé kerül pl. a térkép, pumpa, iránytű, kikötőkötél, vízhatlan zsák stb.

Nem szükséges a szkeget teljesen leereszteni, mert az elég sokat levesz a sebességből . Én félig leeresztve használom ha kell, ez az esetek többségében elegendő. Jobbára azért szkeg nélkül haladok, mert a hajó ekkor hozza valódi tulajdonságait, fordulékonyságát, sebességét. Lapáttal, némi csípőmozdulattal, nagyon könnyen irányítható. Csak erős oldalszélben, hullámzásban használom a szkeget.

Némileg az idők folyamán tunningoltam a kajakot. A beülő előtt a decken csak keresztirányú pántok voltak, én kiegészítettem gumi X-ekkel. Előre is került egy keresztirányú gumi, két műanyag gömbbel, hogy a lapát tollát, könnyen alá lehessen tolni. A raktérfedelek gumifedőit tartó kereteket is újraragasztottam FBS-el, és az alumínium szegecseket rozsdamentes acélcsavarokra cseréltem. Az enyém még elsőszériás Hunter, úgy tudom a későbbiekben már eleve így szerelték.

Hogy hová, és mire ajánlanám? Hát itthonra szinte bármely vízre, kivéve vadvíz:), Dunára,Tiszára, Rábára stb., tengerre, Balatonra. Kisebb folyókon is megállja a helyét fordulékonyságának köszönhetően.”

— Emdzsí —

 

 

Kape Hunter 510 fotógaléria