Typhoon PS220 Xtreme

Typhoon PS220 Xtreme

Gyártó: Typhoon
Modell: Typhoon PS220 Xtreme
Méret: S, SM, M, MB, LM, L, LB, XL, XXL
Weboldal: https://www.typhoon-int.co.uk

Immár kompromisszumok nélkül

Typhoon PS220 Xtreme

Sok kajakos szezont magam mögött tudva egyre jobban azon vettem észre magamat, hogy milyen jó lenne, ha az átlagos kajakos szezont – ami általában tavasztól késő őszig tart – ki tudnám tolni a téli időszakra is. Egyetlen egy, de annál nagyobb problémával kellett szembe néznem, az pedig a téli időjárás. A 0 Celsius fok közeli levegő hőmérséklet és mindössze pár fokkal melegebb vízhőmérséklet többször is a kedvemet szegte, hogy egyáltalán eljussak oda, hogy elővegyem a kajakot a garázsból. Persze a téli időjárás olykor-olykor csak megmutatta szebbik oldalát is, amikor verőfényes napsütésre ébredtem és ilyenkor mindig felmerült bennem a gondolat, hogy mégis csak vízre kellene tenni azt a kajakot. Természetesen tisztában voltam, hogy milyen kockázatokkal járhat egy esetleges borulás ilyen évszakban, ezért nagyon óvatosan és körültekintően vágtam bele a téli evezésbe.
Elkezdtem utána járni, hogy milyen öltözékek jöhetnek szóba ilyenkor. Akaratlanul is belefutottam egyből a profi szárazruhákba. Viszont, amint megpillantottam az áraikat, egyből tekertem is tovább az egér görgőjét, mondván ez nem az én pénztárcámnak van kitalálva. Így végül maradtam az átlagos öltözéknél az alsó testrészen, míg a felső testrészre kezdtem el keresgélni, hogy mi lenne a jó, amiben kényelmesen lehet evezni úgy, hogy közben nem fázom. Viszonylag hamar megtaláltam a megfelelő öltözék kombinációt, de csak ott motoszkált bennem az a gondolat, hogy mi van, ha mégis megbotlok a vízen és beleesek. Egy darabig működött a struccpolitika, hogy velem úgysem történhet meg ez, hiszen elég jól ura vagyok a hajómnak, de aztán később csak beláttam, hogy nem jó ez a hazardírozás. Így első nagy beruházásom a téli evezés biztonságosabbá tételéhez egy egybe részes, 3 mm vastag neoprén ruha volt. Na, ettől nagyon boldog voltam, hogy most már biztonságosabban tudok közlekedni a vízen, télen is. Pár téli szezon után végül rá kellett, hogy jöjjek, ez nem a legtökéletesebb megoldás a téli kajakozáshoz.

Több problémám is volt vele:
– A neoprén ruha elég merev, jóformán minden egyes lapátmozdulatnál ellen kellett dolgoznom a ruha merevsége miatt minden egyes lapátemeléskor
– Átlagos tempó mellett is egy idő után beleizzadtam, és végül a saját izzadságomban kellett lennem egész nap, mivel a neoprén tette a dolgát: nem engedte ki a bent rekedt folyadékot. Emiatt viszont nyugalmi állapotban elég hamar áthűltem, így pillanatok alatt elég fázós lett a helyzet.
– A neoprén ruha használatakor előjövő kellemetlen szag is egyre jobban zavart

Végül be kellett látnom, hogy bár egy átlagos futónadrág és sok felső réteg helyett jóval egyszerűbb
volt a neoprén ruha hordása, vagy egy esetleges boruláskor többet ért volna, mint egy átlagos ruházat, a sok negatívum miatt le kellett tennem róla. Beláttam, hogy ez nem való kajakozásra. És mint utólag kiderült, a pár fokos vízben sajnos nem mentem volna sokkal többre, mert mire a testem felmelegíti a bejutó jeges vizet, addigra valószínűleg már késő lett volna, ha olyan helyen történik a „baleset”, ahol nincs tőlem 10 méter közelben a part. Így hosszas pénzügyi matekozás után arra az elhatározásra jutottam, hogy beruházzak egy szárazruhára. Már csak az volt a kérdés, hogy milyenre, mivel ennek a piaca is elég tág. Ha már rászánom a sok pénzt, akkor olyat vegyek, ami maximálisan megfelel az elvárásaimnak.

Korábbi tapasztalatok alapján ezek voltak nekem azok a szempontok, amikből már nem akartam engedni:

– Kényelmes legyen, könnyebb legyen benne evezni, mint a korábbi egybe részes neoprénben
– Ha már vízálló, akkor tényleg legyen vízálló, így a kétrészes, tipikusan vadvízre alkalmatos ruhákat elvetettem
– Nagy dilemmám volt, hogy ne izzadjak bele, mert akkor megint csak oda jutok, mint a neoprén ruhával, hogy egész nap az izzadt alsó réteg miatt fázom. (Emiatt mindvégig aggódtam is, amíg ki nem próbáltam)
– Legyen teljes a lábrész is, hogy itt se ázzon be
– Ha lehet, akkor legyen kapucnija is, ami véd a hideg széltől, az esőtől, hótól
– Kinézetre legyen elfogadható színvilága, ha nem muszáj, akkor ne nézzek ki úgy, mint egy udvari bolond

Palm Aleutian

Ezen szempontok alapján indultam neki a keresésnek. Minimális tapasztalatokat tudtam csak beszerezni ismerősöktől, mert sajnos nem túl elterjedt ezen ruhák viselése itthon a kajakosok között, ami részben a magas áraik miatt van. Ezt maximálisan megértem.
Első nekifutásra a Palm márkának az Aleutian néven futó szárazruhájába szerettem bele, mert külsőleg mindenben megfelelt az elvárásaimnak.
Hosszas keresgélés után külföldi forrásokból arra jutottam, hogy sajnos minőségben és vízhatlanságban nincs a toppon ezen márka ezen ruhája. Sokaknak már az első egy-két használat után a zokni részen beázott. Igaz, hogy garanciában megjavította a gyártó nekik, de akkor is! Csak a macera lenne vele, ha nekem is beázna, így inkább elengedtem ezt a ruhát, mondván túl drága ahhoz, hogy kísérletezzek vele. Személyes kapcsolatom meg nem volt, akinek van ilyen ruhája, hogy vásárlás előtt ki tudjam próbálni.

Második befutó volt a Kokatat márka GORE-TEX Expedition szárazruhája, de árban ez már annyira messze esett a pénztárcámtól, hogy belátható időn belül nem jutottam volna hozzá, így maradt a messziről nézegetés…

Végezetül két kajakos cimborám pozitív visszajelzései alapján a Typhoon márka mellett kötöttem ki. Korábban is tetszett, mert elég nagy a választékjuk az egészen egyszerű ruháiktól a legkomolyabb expedíciós ruhákig bezárólag, de valahogy nem volt szimpatikus a márkanév 🙂 De nem kellett sok idő és megtaláltam a Palm Aleutian alternatíváját a Typhoon-nál is, a PS220 Xtreme-et.

Typhoon PS220 Xtreme
Kokatat GORE-TEX
Expedition

Miután sikerült megtalálnom az elfogadható áru, biztonságos beszerzési forrást, megvettem a Typhoon PS220 Xtreme szárazruhát. Fizetést követően pont egy héten belül meg is érkezett az ingyenes DHL futárral. Ez máris pozitívum volt. De lássuk a medvéd!

 

 

 

 

 

 

 

Első benyomások:

Mit hozott a postás?

A csomagolás, amiben érkezett elég puritán volt. Egy nagy, átlátszó nejlonzacskóba volt csomagolva, ami le volt hegesztve. Amin először meglepődtem, az az volt, hogy az egész egy márkajelzéssel ellátott hordozótáskába volt becsomagolva. Vagy elkerülte a figyelmemet, vagy nem is volt

A csomag: szárazruha + aláöltözet

feltüntetve, hogy jár hozzá egy ilyen táska. Körbe kicipzárazva a táska még arra is alkalmas, hogy leterítse az ember a földre, hogy átöltözéskor arra tudjon ráállni. Kb. 70×70 cm-es terítéket kapunk így. Hát ez már az elején nagyon tetszett, hogy ilyenre is gondolnak ezek a Typhoon-ék. Kezdtem azt érezni, hogy végre valami jó dolgot kaptam a pénzemért cserébe.
A táskán belül szépen, esztétikusan össze volt csomagolva maga a ruha a millió bilétájával együtt, plusz külön az ajándékba adott egybe részes aláöltözet. Maga a szárazruha önmagában is elég jó

és kicsomagolva…

súllyal rendelkezett első megemeléskor. Természetesen fogalmam sem volt korábban, hogy milyen anyagból vannak ezek, nem is tudtam, hogy mire számítsak súly terén. Első mozdulatra kicsit meg is botránkoztam, hogy ilyen nehéz cuccban hogyan fogok én kényelmesen mozogni. Az minden esetre érződött rajta, hogy van benne anyag rendesen.

 

Az aláöltözet:

Az aláöltözetnél ellenben meg pont a fordítottját tapasztaltam meg, amikor kézbe vettem. A vártnál sokkal könnyebb anyaggal szembesültem, mint amire számítottam ránézésre. Az egybe részes polár anyagból készült ruha meglepően könnyű, tapintása kellemes és a belső felülete nagyon puha.
Mivel az aláöltözet egybe részes kezes-lábas, egy darab hosszú, a teljes ruhán végig futó cipzárral

aláöltözet a pántokkal
a lábszárakon

van ellátva az ülepétől a nyakáig. Jó hír a fiúknak, hogy kétirányú cipzárral szerelték fel a ruhát, így pisiléskor elég csak az alsó cipzár kocsit felhúzni, hogy elvégezhessük a “kis dolgunkat”. Nem kell teljesen fentről, a nyaktól lehúzni az egészet. Főleg, hogy ha rajtunk van a szárazruha, akkor ezt nem is tudnánk megtenni.
További jóság az aláöltözetnél, hogy a lábszárak végei kaptak egy-egy pántot, amit a ruha felvételekor a sarkunk alá kell akasztani, így a szárazruha felvételénél nem fogjuk tudni felgyűrni a combunkig az aláöltözet nadrág szárát. Ugyanezen elgondolásból a karok is kaptak egy-egy kis pántot. Itt a hüvelykujjainkat kell belefűzni a szárazruha felvétele előtt.

 

 

kétirányú cipzár
alulról is nyitható cipzár

 

 

 

 

 

 

Maga az aláöltözet elég jól passzolt rám. Nem gondoltam volna, hogy egy netes, látatlan rendelést követően ennyire jól sikerül eltalálni a méretet. Szerencsére elég jó mérettáblázattal volt ellátva a weboldal, így több pontos méretegyeztetéssel pontosan be tudtam lőni, hogy melyik méret kell nekem a szárazruhából.
Felvéve az aláöltözetet egyből lehet is érezni, hogy elkezdi melegen tartani az embert. Átlagos szobahőmérséklet mellett 5-10 perc után már kényelmetlenül meleg tud lenni a cucc. Kint a szabadban 3-4 Celsius fok mellett, amíg fel nem öltözünk rendesen, kényelmesen el lehet benne flangálni, míg pakolászik az ember.
Az aláöltözetről többet nagyon talán már nem is lehet mondani. Jó, melegen tart és nincs alatta az a tipikus műszálas ruhák által keltett szúrós érzés. Szóval kényelmes.

címke
low-budget címke

 

 

 

 

 

 

 

 

A szárazruha:

Mint feljebb már írtam, elég jelentős súllyal bír maga a szárazruha. Ami nem is csoda, ha csak végig vesszük, hogy mit is ír róla a termék honlapja:

– 4 rétegű lélegző anyag (na erre voltam a legjobban kíváncsi, hogy milyen mértékű mozgást képes tolerálni adott intenzitású mozgással járó párologtatás mellett)
– Cordura erősítés minden erősen igénybe vett területen
– Ívesen futó cipzár a háton
– Kényelmi (pisilő) cipzár
– BDM fém cipzár, fedéssel
– Tagolt karok és lábak a nagyobb kényelemért
– 3D kapucni vízpermet védelemmel
– Dupla derék rész
– MP3, mobil telefon és VHF integráció a gallér zsebéből
– Forradalmian új ‘High-Vis’ üveggyöngy nyomatok a csuklónál és SOLAS fényvisszaverő szalag a kapucnin a jobb láthatóságért
– Beépített síp
– Extra hosszú lábszár fedés, hogy hosszú szárú csizmában is kényelmes legyen benne dolgozni
– Glide skin mandzsetták, kifejezetten sós vizes használatra
– 4 db zseb és kézmelegítő zseb
– Belső nadrágtartó pánt

Akkor nézzük sorjában…

4 rétegű lélegző anyag:

Ránézésre nem lehet megállapítani, hogy tényleg lélegzik-e és hogy négy rétegű. Majd az éles használat során ez kiderül…

Cordura erősítés:

Na, ez viszont már jól látszik. Jól megerősített felületekkel lehet találkozni a térdeknél, a fenék részen, könyök részen.

Cordura anyag a fenék részen
Cordura anyag közelről

 

 

 

 

 

 

Ívesen futó cipzár a háton:

Ezzel nem spóroltak a fiúk, mert meglehetősen robusztus cipzárral lett ellátva a ruha. Természetesen ez a normális

BDM fém cipzár,
fedéssel

cipzár méret az ilyen ruháknál, mivel figyelembe kell venni az igénybe vétel nagyságát és mennyiségét. Plusz még maximálisan vízzárónak is kell lennie.
Szerencsénkre a cipzár kocsiját ellátták egy masszív húzópánttal, amin keresztül megragadva be tudjuk húzni a cipzárt. Ehhez kell tudnunk a megfelelő hát- és fej mögé nyúló jóga mozdulatot. A cipzár kapott még egy esztétikus és praktikus elfedő felületet is, amit több ponton tépőzárral lehet rögzíteni.

cipzár a háton
cipzárt elfedő felület

 

 

 

 

 

 

 

Kényelmi (pisilő) cipzár:

Ez egy nagyon hasznos megoldás a ruhán, hogy a fiúknak a “kis dolguk” miatt ne kelljen levenni derékig az egész

“kis dolog” cipzár

ruházatot magukról, A cipzár mérete, minősége, kivitelezése teljesen megegyezik a háton végig futó cipzárral. Természetesen itt is ellátták a cipzárt egy elfedő védő felülettel. Ezt nem rögzíti tépőzár a nyílás rövidsége miatt.

Tagolt karok és lábak a nagyobb kényelemért:

A tagolás alatt azt kell érteni, hogy több részből tevődnek össze, a varrások segítségével előre meghatározták a ruhának, hogy hol és merre hajoljon meg használat közben. Ez csupán kényelmi szempontból érdekes, de annál hasznosabb tud lenni egy ilyen merevebb anyaggal rendelkező ruha esetén. Nagyban megkönnyíti a ruha viselését, az abban való mozgást.

3D kapucni vízpermet védelemmel:

Hogy mitől lett 3D, azt nem tudom, de az biztos, hogy nagyon ötletes állítható zsinórzattal látták el,

kapucni és a behúzó zsinórok

aminek köszönhetően, ha meghúzzuk ezeket a zsinórokat, akkor maximálisan ráállíthatjuk a fejünk méretére, így a szél sem fúj be mellette. Illetve a fejünk elforgatásakor forog velünk a kapucni is. Nem fog az előfordulni, hogy elnézünk oldalra, de a kapucni marad az eredeti pozícióban és így mi jó formán csak belenézünk a kapucni belsejébe. Erre látható is remek példa a lenti, egyik videóban, ahol nincsenek meghúzva ezek a zsinórok és szépen bele is nézek a kapucniba, amikor oldalra fordítom a fejemet 🙂
Természetesen kapott is több fényvisszaverő pontot a kapucni, ha már ez a legmagasabb pontja egy kajakosnak, akkor a gyártó ezt ki is használta a jobb láthatóság érdekében.
A kapucnit el is tudjuk csomagolni egy lezáró pánt mögé két patenttel, így nem fog minket feleslegesen zavarni pl. mentőmellény felvételekor.

a rögzítő patentok is látszódnak

 

 

 

 

 

Dupla derék rész:

Remekül kihasználható dupla derék részt is kapott a ruha. Ez azért jó, mert spriccdeckünk “kéményét”, amit

dupla derék rész felhúzva

magasan a derekunkra, hasunkra szoktunk felhúzni, itt nem közvetlenül a ruhára kell ráhúznunk (ami elég problémás lenne), hanem mehet oda, ahova eredetileg is szoktuk húzni. A ruha külső részét pedig rá tudjuk húzni. Praktikusabb és esztétikusabb is így. Nem utolsó sorban plusz hőszigetelő hatása is van. A derék részt alul össze is lehet húzni rögzíthető zsinórzattal.

 

MP3, mobil telefon és VHF integráció a gallér zsebéből:

Komfortérzet növelése érdekében mellkas magasságban, bal oldalt kapott a ruha egy kis cipzáras zsebet is, ahova ilyen-olyan kisebb kütyüt be tudunk tenni. Fülhallgató kivezetést is megoldották, ami inkább befelé vezetés. A magas gallér és a tényleges ruha között, védett részen futhat végig a fülhallgató zsinórja, így kicsi nincs meg az a veszély,

kütyütartó zseb

hogy bármi is bele tudjon akadni a fülhallgató zsinórjába. Ismét egy okos ötlet… Azt persze meg kell jegyezni, hogy ez a zseb nem vízálló, így csak vízhatlan kütyüket tegyünk ide be, mert egy esetleges vízbe kerülés alkalmával itt elázhatnak a kütyük. Egy zavaró tényezőt vélek felfedezni ebben, hogy a szélesebb vállpánttal ellátott mentőmellények pont takarásba tehetik ezt a zsebet.

 

Forradalmian új ‘High-Vis’ üveggyöngy nyomatok a csuklónál és SOLAS fényvisszaverő szalag a kapucnin a jobb láthatóságért:

Hogy mitől forradalmian új, azt nem tudom, de vannak a csukló részen és a kapucnin fényvisszaverő elemek.

szépen világít a vakura

 

 

 

 

 

 

Beépített síp:

Magyarán adnak a ruhához jelzősípot. Ez nagyon jól jöhet, ha erős szélben vagy nagy hullámok között evezünk, hogy tudjunk kommunikálni a többi kajakos társainkkal, mivel az ilyen időjárási viszonyokban köztudottan nagyon nehezen terjed az emberi hang.

a síp

 

 

 

 

 

Extra hosszú lábszár fedés, hogy hosszú szárú csizmában is kényelmes legyen benne dolgozni:

A dupla derékrészhez hasonló elgondolásból kiindulva a lábszár részeket is dupla fedéssel oldották meg. Ennek köszönhetően még a hosszú gumicsizma szárára is rá tudjuk húzni a szárazruha nadrág szárát kényelmesen. A boka részeket pedig ellátták erős, széles tépőzárakkal a szorosabb zárás érdekében.

felhajtott derék és
lábszár

 

 

 

 

 

 

 

 

Glide skin mandzsetták, kifejezetten sós vizes használatra:

A korábbi szárazruhák latex mandzsettáihoz képest ez az újabb fajta glide skin anyag sokkal
barátságosabb az emberi bőrrel érintkezve. Természetesen ez is éppen olyan könnyen tud sérülni, mint a latex anyag, úgyhogy ezekkel a felületekkel óvatosan kell bánni, amikor fel-, levesszük a ruhát magunkról. Élettartammal kapcsolatban nincs még tapasztalat, ezt majd az idő fogja eldönteni. A gyártó azt ígéri, hogy tartósabban áll ellen a sós víznek, mint a latex.
Ilyen mandzsetták találhatóak a csukló részeken és a nyaki részen is. Első felvételkor annak ellenére, hogy nem

Glide skin csukló mandzsetta

vagyok egy vastag dongájú ember, a csuklóm sem túl vastag, így is szépen, szorosan körbe tudta fogni. Igaz ez a nyaki részen is. Első 10 percben a nyaki részen kicsit kellemetlen az enyhe szorítás, de idővel meg lehet szokni, nem lesz zavaró. Ennyi szorítás sajnos kell, hogy legyen, különben nem biztosított a vízhatlanság.
Külön a karokon is megtalálható egy-egy kb. 20 cm hosszú dupla réteg, hogy itt pl. a kesztyűnk szárára tudjuk ráhúzni a ruha ujját, majd azt itt is, mint a boka részeken, tépőzárral tudjuk fixálni.

dupla réteg a karokon
Glide skin mandzsetta a nyakon
csukló mandzsetta

4 db zseb és kézmelegítő zseb:

A hasi részen található 3 db zseb nyílás (negyedik zseb a kütyütartó zseb). Egyik zseb felül található,
ami tépőzárral van lezárva. Ide alapvetően kisebb dolgokat tudunk betenni. Ennek a külső felületén van egy további, még kisebb zseb, amit cipzárral lehet lezárni. Ide már csak bankkártya méretű dolgokat tudunk betenni. A maradék két cipzáras zseb nyílás pedig függőlegesen helyezkedik el a nagy zseb oldalain, hogy ezeket lehúzva be tudjuk

felső, nagyobb zseb tépőzárral

tenni a kezünket kényelmesen melegedni. Ez nem más, mint egy kenguru zseb a már jól megszokott pulóverjeink után. Ennek a zsebnek a belső felülete is polár anyaggal van bélelve a jobb hőszigetelés érdekében. Ha rajtunk van a mentőmellény, akkor is hozzá tudunk férni oldalsó irányból, hogy be tudjuk tenni a kezünket melegedni. Egy hátránya van, hogy ezen cipzárak nem vízállóak, így egy esetleges vízbekerülés után belül is vizes lesz ez a zseb. Így már nehezebben tudja melegíteni a kezünket, illetve a belső polár anyag miatt kicsit lassabban is tud kiszáradni, úgyhogy erre oda kell figyelni, amikor eltesszük a ruhát használat után. Nézzük meg, hogy itt belül nem maradt-e nedves.

kézmelegítő kernguru zseb
vízelvezető nyílás a nagy zseben

 

 

 

 

 

 

Belső nadrágtartó pánt:

A szárazruha kapott egy belső nadrágtartó pántot is. A pántokat a vállainkon átvetve és azt megfelelő hosszúságra beállítva be tudjuk állítani, hogy mennyire engedjük a ruhát leereszkedni rajtunk. Érdemes úgy beállítani, hogy az ülepünk alatt nem sokkal érjen, így a benne levő mozgás sokkal könnyebb és kényelmesebb lesz. Ha ezt nem vesszük fel, nem állítjuk be, akkor kicsit rapper nadrágos lesz a viselése, ami nem minden esetbe tudja lekövetni a mozgásunkat. Egyes mozdulatoknál, az ülepünknél pont feszülni fog a ruha.

Bemutató videó:

Ebben a közel nyolc és fél perces videóban Steve Whetman remekül bemutatja a ruhát, annak előnyeit és pár hasznos tippel is szolgál.

Steve Whetman bemutatója a szárazruháról
forrás: youtube.com

 

Cipzár karbantartás:

Külön a szárazruhához adtak egy kisebb méretű wax kockát is, amivel a vízálló cipzárakat érdemes kenni, hogy mindig könnyedén tudjon működni. Érdemes rendszeresen alkalmazni ezt, mert elég kellemetlen tud lenni, amikor az ember már levenné magáról a ruhát, de a hátsó cipzár nagyon nem akar kinyílni. A sok rángatás és felesleges

wax kocka

feszegetés pedig nem tesz jót sem a ruhának, sem a cipzárnak. Vannak, akik inkább varrógép olajjal kenik a cipzárt. Valamilyen szinten ez is biztosan hatásos, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy a speciális ruhaanyagnak nem árt e az olaj. Inkább használjuk a waxot, amit a gyártó is ad mellé. Ha elfogyna a wax, bármelyik hazai búvárboltban biztosan be tudunk szerezni pár ezer Forintért, mert ott is ezt alkalmazzák a búvárruhák cipzárjainak a kenésére.

 

Tesztelés utáni tapasztalatok

Ha nem éppen az északi fjordok közvetlen közelében lakunk, akkor jobb, ha nem otthon, előre vesszük fel a ruhát, mert mire eljutunk a vízhez, kellőképpen ránk melegszik az egész hacuka. Tényleg nagyon jól hőszigetel! Második utamra már csak az aláöltözetet vettem fel előre, plusz egy pulóvert.

Felöltözés:

A Szárazruha felvétele meglepően könnyű. Nem sokkal bonyolultabb felvenni, mint egy sí overált. Egyedül a vállak vonalában végig futó cipzár behúzása okozhat egy kis nehézséget, de ha jól be van waxolva a cipzár, akkor a megfelelő mozdulat sorozattal be tudjuk húzni (lásd feljebb Steve Whetman videóját is). Vagy, ha éppen van segítségünk, akkor úgy. A mandzsettákkal bánjunk óvatosan. Éles, hegyes tárgyakat nem szereti.
Fontos még foglalkoznunk felöltözés után a ruhában rekedt levegővel. Ezt egészen addig nem is vesszük észre, hogy ott van a ruhában velünk, amíg valamiért vízbe nem kerülünk. Na, akkor olyanok leszünk, mint egy levegővel teli lezárt nejlon zacskó két kézzel és két lábbal, ami csak lebegni tud a víz felszínén. Ez a bent rekedt levegő jelentősen tud minket akadályozni a vízben való szabad mozgásunkban. A legegyszerűbb módja a felesleges levegő eltávolítására, hogy két kézzel kicsit elhúzzuk a nyaki részen a Glide skin mandzsettát és közben leguggolunk, jó apróra próbáljuk magunkat összekuporítani. Érezni fogjuk, hogy milyen sok levegő fog távozni. Utána engedjük vissza a nyaki mandzsettát, hogy újra zárjon. Ha ezt nem tesszük meg és ugyan úgy felállunk, akkor szépen vissza is fogja szívni a ruha kintről a levegőt.
A nyaki részen a szorosan záródó mandzsetta számomra kicsit kellemetlen érzés volt, de 10-15 perc után megszoktam, úgyhogy ez ember válogatja, hogy kinek mennyire tud zavaró lenni.
Spriccdeck felvétele okozhat problémát, ha amúgy is szorosan passzoló kéménnyel rendelkezik, mert akkor az a háton keresztbe futó cipzár miatt már nagyon nem fog ránk jönni felülről, így inkább lentről próbálkozzunk felhúzni, mint egy nadrágot. A dupla derék rész felső rétegét felhajtva szépen fel tudjuk húzni a spriccdeck kéményt egészen a mellkasunkig is, majd a ruha fedő rétegét lehúzva el is tudjuk fedni vele azt.
Mentőmellény felvétele lehet még macerásabb megint csak a terjedelmesebb ruhaméret miatt. Nekem olyan a mellényem, amibe csak úgy lehet belebújni, mint egy pulóverbe, itt teljesen ki kellett engednem az összes pántot a lehető legtágabb pozícióba, hogy a szárazruha nagy, hátsó cipzárja ne akadályozza a mellény felvételét. Levétel ugyan ez, csak fordítva…

Munka közben:

Nem mondom azt, hogy a ruha teljesen észrevétlen rajtunk evezés közben, mert mégis csak egy komoly technikai ruha van rajtunk, amiben van anyag is, így azért érződik az első 10-15 percben, hogy nem egy szál pólóban evezünk. Viszont nem zavar minket a szabad mozgásban evezés közben, így számomra máris egy pipa a neoprénnel szemben.
Több, eltérő levegő hőmérsékletben is próbáltam a ruhát. Minden esetbe a saját aláöltözetével együtt próbáltam. +10 Celsius fok közelében már melegnek éreztem átlagos evezés mellett. Ha még a nap is kisütött, akkor meg már főleg meleg volt. Ahogy csökkent a levegő hőmérséklete, úgy lett a ruha egyre komfortosabb… -5 Celsius fok közelében is teljesen kellemesen éreztem benne magamat éjszaka annak ellenére, hogy a vízcseppek már kezdtek ráfagyni a ruhára.
A legintenzívebb evezésben, amikor ebben a ruhában voltam, az napközben volt, napsütésben, 7-8 Celsius fokos volt a levegő hőmérséklete, a víz pedig 4 Celsius fokos, 30-40 km/h-s széllökésekkel. Miután közel három órás intenzív küzdés volt a hullámokkal és széllel, amikor levettem magamról a szárazruhát, minimálisan volt párás az aláöltözet külső felülete. Az alatta levő alsó nadrágom és a licra anyagú decathlonos futó felsőm teljesen száraz volt. Úgyhogy elmondható a ruháról, hogy tényleg lélegzik, mert amennyit párologtatott a testem a kemény evezésben, csurom vizesnek kellett volna lennem a ruha alatt. Ez egy újabb pipa, pont ilyesmire vágytam.
A +4 Celsius fokos vízben eszkimóztam is elég sokat, teljes testtel is belemerültem hosszú percekre. Azt kell, hogy mondjam, enyhe hűvös érzeten kívül nem sokat éreztem magam körül. Egyedül a fejem búbján éreztem kellemetlen érzést eszkimózáskor annak ellenére, hogy volt a fejemen egy 3 mm vastag neoprén balaclava. De ez az érzés sajnos természetes jelenség, így, ha nem muszáj, akkor feleslegesen ne mártogassuk a fejünket a jeges vízbe 🙂 Természetesen egy csepp víz sem jutott be a mandzsettáknál. Újabb pipa a részemről.
Máskor, 6-7 Celsius fokos levegő hőmérséklet és enyhe szél mellett kényelmes evezéskor semmilyen minimális páralecsapódással nem találkoztam a ruhán belül. Így nagyjából elmondható, hogy kb. 10 Celsius fok levegőhőmérséklet alatt, kényelmes túrázós tempó mellett már komfortosan érezhetjük magunkat benne. De ahogy a nagyok is mondják, mindig a vízhőmérsékletnek megfelelően kell felöltözni, mert az a mérvadó. Ennél melegebb időben talán az aláöltözet elhagyásával lehet még játszani.

páros evezés

 

egyedül a hullámokban

Összességében azt tudom mondani, hogy egy nagyon jól átgondolt, nagyon jól megtervezett és legyártott szárazruháról van szó, ha a Typhoon PS 220 Xtreme-t nézzük. Számtalan hasznos és praktikus megoldással lehet találkozni. Látszik az egész ruhán, hogy agyaltak rajta elég sokat a mérnök urak. Próbáltam keresni, de nem találtam benne semmi kivetni valót, vagy negatívumot. Ritkán hiszek a gyártók által kommunikált reklám szövegeiknek, de ebben az esetben lehet valami igazság alapja:

“A TYPHOON PS220 Xtreme egy több éves kutatás csúcspontjaként született, hogy megbirkózzon a világ óceánjain található legszélsőségesebb körülményekkel is. Anyagokat és designokat teszteltünk a Volvo Ocean Rcace-en, a Sydney Hobart-on, Xtreme tengeri kajakozáson az Északi-sarkon annak érdekében, hogy megtaláljuk a lehető legjobb kombinációt a tartósságra, biztonságra, és teljesítményre. A eredmény pedig nagyon magasra tette a lécet mindabban amit a kajakosok, vitorlázók, tengerészek elvárhatnak a szárazruhájuktól.”

A Thypoonnak ezen szárazruhája majdnem a legmagasabb kategóriájú ruhája. Ennél már csak egyel magasabb van, ami a PS 330 Xtreme. Ez annyival tud többet, hogy levehető a polár béléses gallérja, illetve plusz két zsebbel több van a ruhán, amiket a combrészre helyeztek el. Ezen kívül számos más szárazruhájuk is van. Mind tudásban, mind árkategóriában eltérőek attól függően, hogy mire van szükségünk, illetve mit bír el a pénztárcánk. Természetesen ezeket is meg lehet kapni a WetsuitOutlet webshopjában.

Hazai forgalmazóként egyedül a typhoonhungary.hu-t találtam, ami egy százhalombattai cég, és úgy tűnik, hogy ők is csak beszállítók, rajtuk keresztül kiskereskedésben lehetne megkapni. Nagy erőfeszítést nem tettem, hogy találjak hazai kiskereskedőt, mert rajtuk keresztül egészen biztosan drágábban lehet hozzájutni, mint az angol Wetsuitoutlet webshopon keresztül.
Ha valaki ilyen ruhában gondolkodik, akkor érdemes a tél végi időszakra tervezni a beszerzést, mert akkor elég nagy akciók szoktak lenni. Nekem február végén sikerült ezt a ruhát 499 GBP-ért megvenni úgy, hogy adták mellé ingyen az alá öltözetet és még a DHL-es kiszállítás is ingyenes volt. 7 nap alatt érkezett meg. Amikor ezt a bejegyzést írom (2015.12.17), akkor a webshopban most 556 GBP, amit akciós árnak írnak, mert állítólag az “eredeti ár” 649 GBP. Ezt nem kell elhinni, hogy ennyi volt az eredeti, mert csupán üzleti fogásból az elmúlt pár héttel ezelőtti black friday alkalmára emelték fel, hogy látszódjon, mekkora akció van most rajta… :)) A tényleges eredeti ára 556 GBP volt.

Egyetlen egy hátrányát találtam a ruhának 🙂

forrás: facebook – Dunne Rlchard

További fotók a ruháról:

kicsomagolva
kiterítve szemből
kiterítve hátulról
a hordozó táska szétterítve
hurok a hüvelykujjnak
nyomott logó
fényvisszaverő csík a csukló részen
temérdek cetli
belső címke
magas, cipzározható és patentozható gallér

Karbantartás és tárolás

Mint minden más ruha és felszerelés, néha a szárazruha is igényel egy kis törődést. Úgy, ahogy általában a ruháinkat is ki szoktuk mosni, a szárazruhát is tisztán kell tartani. A következő sorok nagyjából általánosan elmondható minden más fajta és márkájú szárazruhára is, hogy hogyan tartsuk tisztán.

Általános tisztítás:

Ha tehetjük, akkor minden használat után mossuk le az egész ruhát kívülről, hogy a vízből rákerült szennyeződéseket még frissen eltávolíthassuk. Ennek legjobb és leggyorsabb megoldása, ha leslagozzuk magunkat, amíg még rajtunk van a ruha. Ha ez nem lehetséges, akkor akasszuk vállfára, zárjuk a cipzárjait és ügyelve arra, hogy belülre ne kerüljön víz, felakasztva leslagozzuk. Fontos, hogy a kar és lábszár dupla fedőrétege alatt is mossuk le a ruhát. Ha sós vízben használtuk, akkor különösen fontos, hogy használat után mihamarabb lemossuk édes vízzel.
Amennyiben valamilyen oknál fogva a ruha belseje is elkoszolódott, akkor a ruhát kifordítva szintén le tudjuk slaggal mosni.

Szárítás:

Szárítást vállfára akasztva árnyékos helyen végezzük vagy szobahőmérsékleten. Tapasztalatom alapján egy este alatt meg tud száradni teljesen a ruha átlagos szobahőmérséklet mellett.

Cipzár tisztítás:

A ruhának két nagyon kényes pontja van. Az egyik a mandzsetták, a másik pedig a cipzár. A cipzár karbantartása az egyik legfontosabb a szárazruhák karbantartásánál. Ha ez nincs megfelelően tisztán tartva, waxolva, akkor nagyon hamar megrövidülhet az élettartama. Elkezd beázni a ruha a cipzár mentén. Cipzár cseréje pedig komoly költséggel jár, akárki nem tudja elvégezni.
Használat után a cipzár fogazatát egy, már elhasznált száraz fogkefével (vagy körömkefével) remekül meg lehet tisztítani. A fogak közötti részeket egyszerűen kisikáljuk a fogkefével. A természetes vizekben nagyon sok apró homokszemcse található, ami szabad szemmel nem is nagyon látszódik, de a cipzár fogazataiba ez remekül le tud rakódni és koptatni tudja a fém részeket.
Megtisztítás után wax kockával kenjük be a cipzár fogazatait alaposan kívül-belül. Nem baj, ha apró wax morzsák kerülnek a fogazat közé, a cipzár használat közben ezek szépen elkenődnek majd és kenik a cipzárt a könnyebb használatért. Bekenés után járassuk meg a cipzárt 2x-3x.

Mandzsetta tisztítás:

A nyakon és a csuklókon található mandzsettákat, főleg, ahol latex anyagból van, azokat érdemes szilikonnal kenni. Édesvízzel mossuk le alaposan a mandzsettákat kívül belül, majd miután szárazra töröltük, szilikon folyadékkal kenjük be és a felesleget egy ronggyal töröljük le. A szilikon remekül fel tudja frissíteni ezeket a gumiszerű anyagokat. Rendszeres ápolással hosszú évekkel meg tudjuk növelni az élettartamukat.

Tárolás:

Miután meggyőződtünk arról, hogy mindenütt megszáradt a ruha, többféle módon is tárolhatjuk azt. Akaszthatjuk vállfára, össze is csomagolhatjuk a kis táskájába, de össze is tekerhetjük henger alakba és tárolhatjuk így is. Egy fontos tényezőt kell csak szem előtt tartanunk: a cipzárak ne törjenek meg semmilyen módon. Általános használat mellett a természetes hajlást gond nélkül elviselik, de az extrém meghajlítást már nem. Erre nagyon figyeljünk oda! A Typhoon pedig kifejezetten kéri, hogy tároláskor ne is legyenek lezárva a cipzárak, hogy a fogak ne legyenek terhelés alatt.
Én személy szerint a saját kis táskájába szoktam visszacsomagolni és úgy eltenni. A helyes elcsomagolásról készítettem is egy rövid videót, hogy hogyan rendezzük el a ruhát, kímélve a cipzárat.

 

ajánlott elcsomagolási megoldás

 

Typhoon PS 220 Xtreme fotógaléria

 

« 1 of 2 »
Restube

Restube

Gyártó: RESTUBE GmbH
Modell: RESTUBE Sports
Weboldal: www.restube.com
Weboldal: www.restube.eu

Mint egy átlagos kajakos, aki tengeri kajakkal közlekedik amerre csak teheti, használom én is az életmentéshez, biztonsághoz szükséges eszközöket. Ezek közül is a legalapvetőbbet, a mentőmellényt (hivatalosan: úszást segítő mellény). Amióta teszteket, magánvéleményeket írok a hajókról, nem fordult még meg az a fejemben, hogy egyéb kajakos kiegészítőkről is írjak, mondván ezeket úgy is mindenki beszerzi, a boltokban meg tudja nézni, tapogatni, fel tudja próbálni, stb, stb.
Mindez tartotta is magát egészen addig, mikor bóklászva a neten bele nem botlottam véletlenül ebbe az egészen új életmentő eszközbe, a Restube-ba.
Első pillantásra eléggé kételkedtem benne, hogy bármire is jó lehet vagy, hogy egyáltalán hosszú távon életképes lehet-e egy ilyen eszköz, de elkezdtem utána olvasni az eddigi életpályájának és azt tapasztaltam, hogy a gyártó cég nagyon is optimista. Nagy munkát fektet abba, hogy népszerűsítse a termékét, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom, miután egy “Restube SPORTS” típushoz sikerült is hozzájutottam. Ezt ezúton is külön köszönöm a mozgasvilag.hu-nak!
Meg hát elméletileg és gyakorlatilag is német minőségről van szó, ami máris pozitív alapot ad a dolognak… 🙂

hatásos reklámfotó 🙂 (forrás: www.restube.com)

Miután kézhez kaptam és azon kívül, hogy nézegettem, utána olvastam, eltelt jó pár nap, mire eljutottam oda, hogy éles szituációkban tudjam tesztelni. Így addig azon gondolkodtam, hogy nekünk, kajakosoknak ez miben adhat többet ha elkezdjük használni.
Végül abból indultam ki, hogy itt Magyarországon mennyire nem elterjedt a mentőmellény viselése ilyen-olyan okokból. Számos indokot hallok lépten-nyomon:
– kényelmetlen a viselése
– túl meleg nyáron a tűző napon
– nem áll jól nekem
– elég az, ha ott van a hajóban
– többiek sem vették fel, akkor én minek vegyem fel
– stb. stb. stb…
Arra most nem térnék ki, hogy ezeket az indokokat milyen számtalan példával lehetne kapásból megcáfolni, és hogy miért nem jó, ha így gondolkodunk. Lényeg az, hogy itthon valamiért a fejekben nem ugyan az van, mint más, külföldi országokban (pl. Anglia), ahol a legalapvetőbb dolog az, hogy mellényt húzok, ha vízre megyek.
Ezen gondolatmenetet folytatva itthon számos olyan helyzetet találtam, ahol ez az eszköz igen is megállná a helyét. Ha nem is maximálisan egyenértékű egy mentőmellénnyel, de a semminél nagyon is sokkal több!

Hogyan született?

Pár lelkes, fiatal német sportember összeállt és alapított egy StartUp céget Németországban, hogy megalkossanak egy egyszerű, de hasznos életmentő eszközt azoknak, akik valamilyen módon kapcsolódnak a vízhez. Legyen az munka, sport, kikapcsolódás. Sikerült is számos neves szponzort szerezniük, mint a Porsche, ZDF, vagy a Sparkassen.
Olyannyira jól sikerült nekik a munka, hogy idén, 2015-ben a StartUp kategóriában a Német-Alapítók díjkiosztóján bezsebelhették a legfényesebben csillogó arany kitüntetést. Azóta csak idén számos helyi vizes sporteseményen már ott voltak, mint szponzorok és a termékükkel támogatták és népszerűsítették a biztonságos vízi sportolást. Már azt is elérték, hogy a német, illetve az osztrák hatóságok elismerjék, mint életmentésre alkalmas eszközt, bár minden termékükre külön felhívják a figyelmet, hogy nem helyettesíti a mentőmellényt, ami maximálisan igaz is.
Mindezektől függetlenül még nagyon gyerekcipőben jár az ismertségük, de gyanítható, hogy pár éven belül számos országban meg fognak jelenni, így nálunk Magyarországon is.

Akkor nézzük, hogy miről is van szó

Első ránézésre olyan, mint egy nagyon pici hasi tasi vagy éppen egy övre csíptethető mobiltelefon tartó. Az apró mérete ne tévesszen meg senkit se, mert egy rántásra előugrik belőle egy keményre felfújódó úszópárna.
A német cég négy féle kivitelben kezdte meg a forgalmazását:

– Restube Basic
– Restube Classic
– Restube Sports
– Restube Lifeguard

A Classic-ot kivéve mindegyik 75N felhajtóerővel bír felfújt állapotban. A Classic 70N felhajtóerőt tudhat magának, amik megközelítőleg megegyeznek egy átlagos kajakos mentőmellény felhajtó erejével.

A négy típus:

Basic
Classic
Sports
Lifeguard

 

Működése:

Alaphelyzetben egy kb. 14x7x5cm-es kis csomagról van szó, amit a derekunkra tudunk csatolni egy átlagos pánttal, mint egy has táskát.
Ha vészhelyzet van, az automatikus felfújást egy zsinór megrántásával indíthatjuk el, amit egy 16g CO2 töltöttséggel ellátott patron végez el nekünk. A zsinór megrántásától számítva kb. 2mp alatt felfújódik a sárga úszópárna. Természetesen ez az idő több is lehet, attól függ, hogy mekkora víznyomás van a fejünk felett 🙂

manuális szelep

Ha elmúlt a veszély a manuális szelep közepét benyomva le tudjuk ereszteni, el tudjuk csomagolni újra a kis táskájába. Mindezek mellett manuálisan is fel lehet fújni, ha nincs nálunk tartalék patron. Nekem két jó mély levegővétellel sikerült majdnem teljesen keményre felfújni, úgyhogy ezzel nem kell sokat bajlódnunk. Ráadásul olyan a szelep, hogy befele engedi a levegőt, de kifele nem, csak akkor, ha benyomjuk a közepét, így nem is kell bajlódnunk holmi kupakokkal, amit gyorsan rá kell csavarni vagy bedugaszolni, mielőtt elszökne belőle a nehéz munkával belefújt levegőnk.
Az elcsomagolása egy kis odafigyelést igényel, ha azt szeretnénk, hogy legközelebb is biztosan kinyíljon, ha aktiváljuk az elhasználódás után kicserélt új CO2 patront. Ehhez segítségünkre van a használati utasítás papíron is, amiről begyakorolva, és magán a sárga párnán feltűntetett segédrajzokkal és vonalakkal együtt már könnyedén el tudjuk sajátítani a gyors összecsomagolást. A működéséről már ennél többet nem is érdemes mondani.

Restube kioldó szegecs működése

 

Első benyomások a termékről használat előtt:

vízszintes és függőleges rögzítési lehetőség a hevederen

 

A “SPORTS” verziót először kézbe véve és alaposan megnézve azt tapasztaltam, hogy szép, igényesen elkészített termékről van szó. Mint amikor bemegyünk egy márkás öltönyboltba és már az öltönyök anyagának tapintásán érezzük, hogy minőségi a termék.
Ezt a verziót kétféle pozícióban is magunkra tudjuk csatolni. Akár vízszintesen elhelyezve a hevederen, akár függőlegesen. Igazából az lehet a mérvadó, hogy a kioldó zsinór hogyan esik a legkényelmesebben a kezünkbe. Lényeg, hogy ha vészhelyzet van, akkor könnyen és gyorsan elérjük.
Maga a termék csomagolása, az a doboz, amiben adják elég puritán, viszont jó sok papírt tettek bele. Használati útmutató, egy kis reklám a további termékeikről, különféle matricák a márkajelzésükkel és a 2db patron, + egy vékonyabb heveder. Már első olvasatra is fura lehet, hogy csak két patront adnak hozzá. Hát igen, már csak azért is rossz ez, mert ha valaki ki akarja próbálni, hogy lássa egyáltalán azt, hogyan is működik, máris elpazarolta rá az egyik patront. Utána már csak egy maradt neki… Természetesen árulnak külön patronokat is, így ha valaki ilyenbe szeretne beruházni, annak javaslom, hogy kapásból vegyen is plusz patronokat hozzá, legyen több tartalékba.

Restube Sports összecsomagolása

 

mindig kéznél levő használati utasítás

A használati utasítást átbogarászva elég hamar el tudjuk sajátítani az összecsomagolását. Ezt érdemes is egyből kipróbálni leeresztett állapotban. Természetesen a gyárilag összecsomagolt példány nagyon szép karcsú és kicsi. Ne legyenek illúzióink, miután egyszer felfújódott, nekünk bizony sok gyakorlás és keserves munkába fog kerülni, hogy mi is össze tudjuk majd csomagolni ugyan olyan kicsire, mint ahogyan azt gyárilag megkaptuk. De mindenkit bíztatok, nem lehetetlen feladat! 🙂 Nekem a 6. 7. összecsomagolás után már egyre jobban sikerült elérnem a kívánt méretet, ahol már kényelmesen el tudtam tenni a kis táskájába és azt le is tudtam zárni viszonylag könnyedén.

 

párna anyaga közelről

A kis táska oldalán a “SPORTS” verzió kapott még egy zippzáros zsebet, amibe kb. 1-2 db kulcsot tudunk beletenni. Többre nincs hely. A zsebbe elhelyeztek még egy kis gumit is, amire fel tudjuk fűzni a kulcsokat, hogy nyitáskor ki ne essenek.
A kis táska zárását a Basic-nél és a Classic-nál tépőzáras megoldással oldották meg, míg a Sports és a Lifeguard verzióknál egy erős műanyag pálca (kb. ceruza méretű) zárja össze a bújtatókon átfűzve. Ennek a pálcikának a végére van rögzítve a zsinór, aminek a másik fele pedig a patron kioldószegecsét mozdítja el, amint meghúzzuk. A pálca kihúzásakor a bújtatók felszabadulnak, ezzel szabad utat engedve a felfújódni készülő párnának.

 

 

patron és az aktiváló szegecs

Maga a párna anyaga jóval erősebb kivitel, mint egy átlagos strandlabda vagy matrac. Érezni lehet rajta, hogy arra lett tervezve, hogy ellenálljon az igénybevételnek. A párnára erősített patronfoglalat (és egyben a kioldó szegecs) is elég masszívan egybe lett építve ahhoz, hogy nehogy véletlenül beleakadva csak úgy kitéphessük a párnából, ezzel megsemmisítve a terméket.
Külön a patron kapott egy vékony kis neoprén zoknit is, amit fel lehet rá húzni azért, hogy amikor hirtelen kiürül a patron, akkor semmi se fagyjon hozzá. Tudjuk ugye, mikor a szódás szifonba beleengedjük a patront, akkor hőt von el a környezetéből és emiatt odafagy a tenyerünk, ha nem vigyázunk. Szimpla fizika… 🙂

 

külön kapható tartalék patron
patron,
rajta a neoprén és a pálca

A párna két széle kapott még egy-egy gyári lyukat, ahova zsinórt lehet befűzni, ha éppen erre lenne szükségünk. A Lifeguard verzióban a két sarokpontot össze is tudjuk kapcsolni a hozzá kapott karabinerrel, így egy mentőbóját képezve könnyebb belekapaszkodni. Ráadásul ez a verzió kapott még egy fényvisszaverő csíkot is, hogy sötétben könnyebben észre lehessen venni a használóját.

Restube Lifeguard

Tesztelés éles helyzetekben:

Sokat gondolkodtam azon, hogy miket próbáljak ki vele, mikre lehet alkalmas az életben. Próbáltam kitalálni olyan másodlagos felhasználási területeket, ahol nem csak szimplán az életmentő szerepet tölti be, hanem ad nekünk valamilyen pluszt, amitől még több lehet pl. egy sima karúszónál. Végül, de nem utolsó sorban próbáltam elvonatkoztatni attól is, hogy csak a kajakos felhasználást vegyem figyelembe.

Úszás:

Először úszás közben próbáltam ki. Alapvetően, ha hátulra kötjük fel a derekunkra, akkor nem zavaró a viselete. Egyéb más helyeken, mint pl. oldalt már zavaró, beleakad a kezünk tempózás közben. Kis mérete miatt nem számottevő az ellenállása, nem fékez minket a haladásban. Ha baj van (pl. lábgörcs), akkor még van annyi lélekjelenlétünk, hogy magunk mögé kapjunk és megrántsuk a zsinórt. A többit már tudjuk, hogy mi következik.
Abban az esetben, ha komolyabb edzésnek akarjuk kitenni magunkat, akkor úszhatunk úgy is, hogy felfújjuk magunknak és húzzuk magunkkal úszás közben. Na ekkor már jóval nagyobb a visszatartó ereje. Lehet ez is egy opció.

forrás: Facebook Restube

Felszíni búvárkodás (sznorkelezés):

Felszíni búvárkodás vagy más néven sznorkelezéskor is tudjuk alkalmazni, amikor csak egy pipával és egy búvárszemüveggel lebegve, úszva a víz felszínén szemléljük az alattunk elterülő víz alatti látványt. Ekkor felfújva és magunk után húzva egyfajta jelzőbójaként is szerepet játszhat, mutatva másoknak, pl. motorcsónakosoknak, hogy van ott valaki. Élénk sárga színe miatt messziről könnyen észrevehető. Meg nem utolsó sorban a szülő a partról is szemmel tarthatja a csemetéjét, hogy az éppen merre kalandozik…

forrás: Facebook Restube
forrás: Facebook Restube

 

 

 

 

 

 

 

Kajakozás:

Elsődleges felhasználási terület (mint életmentés):
Ezen a területen kicsit úgy éreztem, hogy haszontalan lesz a dolog, mondván úgy is van rajtunk mentőmellény, akkor ez meg minek nekünk. Na de vannak, akik nem vesznek magukra mellényt, azoknak ez az eszköz jól jöhet. Ekkor simán csak a legalapvetőbb szerepét látja el az eszköz: beleesünk a vízben, nem tudunk visszamászni, elúszik a hajó, stb. stb., akkor még ez ott van a kezünk ügyébe, máris tudunk mibe kapaszkodni.
Nem utolsó sorban bajba jutott társunknak is oda tudjuk dobni, aki másodpercek alatt aktiválhatja azt és máris egy biztonságos pontot tudhat maga alatt.
Kajakban való viselése kényelmi szempontból már nem teljesen egyértelmű, hogy hova is tudjuk feltenni magunkra. Ha hátra a derekunkra tesszük, akkor ott zavar minket a deréktámasz miatt (K1-eseket kivéve). Ha oldalra tesszük, akkor szintén zavar minket oldalt az ülésben. Marad az, hogy a hasunkhoz tesszük, mint egy has táskát. Ezzel már csak akkor lehet baj, ha terjedelmes pocakkal rendelkezünk, mert akkor ott megint csak zavaró tud lenni. (Ezt nem tudtam tesztelni, mivel nem állt rendelkezésemre nagy pocak, így csak elképzelni tudtam a szituációt)
Ellenben, ha spricdeck van rajtunk és azon kívülre csatoljuk magunkra a derekunkra, akkor már könnyebb a helyzetünk, mivel így már tudjuk elől vagy hátul is hordani, mivel a kajakon kívülre esik a kis tatyó, nem fog minket kényelmetlenül nyomni sehol.

Másodlagos felhasználási terület (mint praktikus segédeszköz):
Ebben a témakörben már elkezdett mozogni a fantáziám és egyből két nagyon hasznos területet is találtam. Egyik a lapátúszó helyettesítése, másik pedig az eszkimózáshoz kapcsolódik.

Lapátúszó helyettesítése szempontjából akkor lehet hasznos, ha alapvetően nincs felfújható lapátúszónk, ellenben olyan szituációba keveredtünk, ahol marhajó lenne, ha lenne. Pontosítva: belefordultunk a vízbe, kimásztunk a hajóból, marha fáradtak vagyunk már, nem tudunk visszamászni önerőnkből és még a víz is háborog körülöttünk, de valahogy mégis vissza kell jutnunk a hajóba. Ekkor nagy segítség tud lenni egy lapátúszó, amit felfújva és ráhúzva a lapátunk egyik tollára már tudunk rá támaszkodni, ezzel is segítve a visszamászást. De ha ilyenünk nincs, ellenben ott van a Restube eszközünk, akkor ezt felfújva és rákötözve a lapát tollára máris elkészült a lapátúszónk. Előnye: könnyebb felfújni, mint a hagyományos lapátúszókat, mivel itt nem kell bajlódni a szelep lezárásával. Csak befelé engedi a levegőt, kifelé lezár a szelep.
Hátránya, hogy kicsit macerásabb rákötni a lapát tollára, mint egy olyan lapátúszót, aminek van egy kis “zsebe”, ahova a lapát tollát be lehet bújtatni. Természetesen azt nem mondom, hogy 100%-ban helyettesíti a lapátúszót, de van benne potenciál, amit még ki tudunk aknázni, ha szorult helyzetbe kerülünk.

Másik terület az eszkimózással kapcsolatos. Ebből is a lapát nélküli visszafordulás. Ez a technika a vadvízi kajakokkal ellentétben a tengeri kajakoknál egy elég nehéz technika, hogy lapát nélkül is vissza tudjuk magunkat fordítani a víz alól. Már csak azért is nehezebb, mert itt alapból 5m hossznál kezdődnek a hajók. Sok tengeri kajak nem is nagyon alkalmas lapát nélküli visszafordításra, mivel a hajók fizikai méreteik nagyon megnehezítik a megfelelő mozgástechnika alkalmazását, ebből kifolyólag sikertelen lesz a visszafordítási kísérlet. Nem utolsó sorban nagyon sok gyakorlást is igényel ez a technika, hogy éles helyzetben, csomagokkal megpakolt hajót elsőre, esetleg másodikra vissza tudjunk fordítani. Utána már elfogy a levegőnk 🙁 Ebben az esetben a Restube még segítségünkre lehet.
Adott a szituáció: befordultunk a vízbe, a lapátunk kiesett a kezünkből, így hiába is tudunk lapáttal eszkimó fordulót elvégezni, ha nincs mivel. Főleg, ha a kikötött lapát valamelyik irányba el is úszott úgy, hogy azt a víz alatt már nem tudjuk összeszedni (teszteléskor elő is jött egy ilyen szituáció 🙂 ) Ekkor jöhet jól a spricdeck felett (!) felcsatolt Restube eszköz, amit ha kioldunk és felfújódik, akkor arra támaszkodva már vissza tudjuk magunkat kézből fordítani. Kb, olyan, mint amikor a társunk hajójának az orrába kapaszkodva tudjuk magunkat visszafordítani, csak itt most az úszópárnára támaszkodunk. Ha alapvetően jó az eszkimó technikánk, akkor nem kell óriásit támasztani a párnára, mivel elég nagy a felhajtó ereje, könnyedén vissza tudjuk magunkat fordítani róla. És utána már mehet a lapát begyűjtése önerőből vagy a társunk segítségével.
Tesztelés során nekem egyetlen egy problémám akadt ezzel a megoldással. Amikor a víz alatt kioldottam és a párna felfújódott, majd a felszínre került, nem mindig tudtam pontosan, hogy melyik oldalamon bukkant ki a párna. A bal vagy éppen a jobb, így nem volt mindegy, hogy merre akartam visszafordulni, mert csak arra tudtam, amerre a párna is felment a felszínre, mivel ugye a hevederen keresztül még mindig hozzám volt kötve. Ki kellett nyitni a szemem, megnézni hol ment fel, a heveder merre megy és aztán mehetett is a megfelelő oldalra a kinyúlás, támasztás és visszafordulás. Ezt így leírva elég soknak tűnik, de a víz alatt ezt 2mp alatt ki lehet deríteni, és ha nem is sikerül elsőre visszafordulnunk, annyira azért ki tudunk emelkedni, hogy újra tudjunk venni egy jó nagy levegőt. A párna ad akkora stabilitást, hogy következő próbálkozásokra már fel tudjunk jönni. Úgy gondolom, ilyen szempontból nagy segítség tud lenni, ha mindenáron szeretnénk elkerülni azt, hogy a víz alatt ki kelljen másznunk a hajóból és ezzel kezdetét vegye a hosszadalmas procedúra a visszamászással, víztelenítéssel.

Eszkimó forduló Restube-al evező nélkül

 

Sátrazás. táborozás:

Talán elég az, ha csak annyit írok, hogy olykor milyen jól tud jönni egy puha párna a fenekünk alá vagy éjjel a fejünk alá… 🙂

 

Összefoglaló:

A német fiatalok alapvetően egy jó és hasznos dolgot találtak ki. Részben talán sikerült betömniük egy piaci rést.
A termék minősége mindenképpen kiválónak mondható. Tesztelés alatt bírta az erős igénybevételt. Egyedül a párna tárolására kialakított táskát éreztem egy kicsit kicsinek. Minden egyes összecsomagolás küzdelmes. Emiatt azt viszont nem tudom elmondani, hogy minden szituációban praktikus ez az eszköz. Ha egyszer kell használni, akkor minden szempontból tökéletes, egyszerűen végzi a dolgát és eleget tesz annak, amire kitalálták.
Ha viszont olyan területeken akarjuk használni, ahol vissza-vissza térően elő kell vennünk, hogy a segítségünkre legyen, ott már elvérezni látom a dolgot. Elég csak belegondolni abba, hogy milyen macerás összecsomagolni. Ha a körülmények kicsit bonyolultabbak az átlagosnál, akkor már mindenképp problémás a használata.

 

Fontos tudnivaló!!!

Az eszközt repülőgépen szállítani csak bizonyos feltételek mellett lehet. Foglalásnál ezt már jelezni kell, illetve felhívni a figyelmet arra, hogy olyan eszköz van nálunk (csomagunkban), amiben magasnyomású gázpatron található. Erre van a gyártó honlapján német illetve angol nyelven is egy kinyomtatható dokumentum, amit a Szövetségi Légügyi Hivatal (LBA) adott ki, amiben a termék szállíthatóságát engedélyezi bizonyos feltételek mellett. Ezt minden esetben érdemes kinyomtatni és magunkkal vinni, ha repülőre szállunk. Ezt a dokumentumot itt lehet letölteni

Előnyei (ahova kapásból azt mondanám, hogy elengedhetetlen a használata):

– gyors, mert vészhelyzetben pár másodperc alatt aktiválható

– sznorkelezés a tengerben

– K1, versenykenu, és minden más versenyeszköz, ahol nem akarunk mellényt felvenni edzés közben, mert zavar, ellenben ennek a viselete nem akadályoz minket a szabad mozgásban

– családi vízitúra kenukban

– nyílt vízi rövid és hosszú távú úszás (úszóversenyen már visszatarthat minket valamelyest)

– strandok kölcsönzőiben, ahol kajak, kenu, vízi bicikli, SUP deszkák és egyéb más vízen úszó eszközöket lehet kölcsönözni. Kölcsönzősöknek pedig kötelezően adni kellene a kibérelt eszköz mellé / fő. Nagyban tudna segíteni a felelőtlen vízbe ugrálás szomorú következményeinek megelőzésében.

SUP
forrás: Facebook Restube
forrás:
Facebook Restube
dizájnos és tényleg kis helyet foglal
forrás: Facebook Restube

– mentőmellény (úszást segítő mellény) mellé hasznos kiegészítő tud lenni. ha pl: térdhajlatunk alá tudjuk tenni, így a lábunkat is fent tartja a vízen, míg a mellény pedig a felső testünket tartja fent. => Könnyebb feküdni vele a vízen és várni a segítséget.

mentőmellény (úszást segítő mellény)
Restube kiegészítővel

– akár a társunk után is tudjuk dobni, ha bajba kerül, aki pár másodperc alatt aktiválhatja és máris bele tud kapaszkodni

– nyíltvízi horgászoknak

– bárhol egyéb olyan területen, ahol a hideg víz miatt felléphet lábgörcs

– nagyban tud segíteni azoknak, akik félnek a mély vízben, mivel ez egy + biztonsági érzetet ad nekik, így növelve az önbizalmukat

– sátrazás (mert tényleg kényelmes rajta aludni)

Hátrányai:

– éles helyzetben csak egyszer lehet használni. Ha a veszélyhelyzet megszűnt, kicsit macerás összecsomagolni, újra aktiválható állapotba hozni. Emiatt pl. kajakkal viharos vizeken nehezen tudom elképzelni a hasznosságát: miután visszaküzdöttük magunkat a hajóba, az átcsapó hullámok között azzal bajlódjunk, hogy leeresszük, elcsomagoljuk. Nem túl életszerű… 🙁

– csak olyan emberen tud segíteni az eszköz, aki eszméleténél van. Eszméletlen ember értelem szerűen nem tudja aktiválni, nem tud belekapaszkodni.

– körülményes a szakszerű elcsomagolása

– csak 2db patront adnak hozzá gyárilag

– limitált számú patront vihetünk magunkkal repülős utazáskor

Úgy vélem, összességében ez egy olyan eszköz, ami hasznos tud lenni, ha azonnali életmentésről van szó. Az életben sokkal több olyan terület van, ahol ezt pozitívan lehet alkalmazni, mintsem olyan, ahol haszontalan eszköz lenne. Legnagyobb előnye a kicsi méretében rejlik, így talán egyszer azok is fogják alkalmazni, hordani, akik a korábban fent említett okok miatt nem hajlandóak mentőmellényt viselni.

Gyors Google-s keresgélést követően hazánkban csak egy olyan boltot találtam, ahol már lehet kapni, de ott is csak a Classic verziót, és nem is nagyon reklámozzák. Környező országokban már itt-ott elérhető, de elsődlegesen a hivatalos weboldal webshopjában lehet megvenni a különböző típusokat eltérő áron.
Érdeklődve fogom kísérni a hazai szélesebb körű megjelenést, ami pár éven belül biztosan bekövetkezik. Arra meg különösen kíváncsi leszek, hogy a magyar hatósági szervek hogyan fognak viszonyulni ehhez az eszközhöz ismerve a mérhetetlen elzárkózásukat minden féle újdonság elől.

Ezt pedig tartsuk észben:

A Restube eszköz _NEM_ egyenértékű a mentőmellénnyel vagy az úszást segítő mellénnyel!

 

Restube fotógaléria:

 

Hajózási szabályzat (HSZ)

Hajózási szabályzat (HSZ)

Hajózási szabályzat – ránk, tengeri kajakozókra, vízitúrázókra vonatkozó része

Sokan vagyunk, akik már régóta róják a hazai vizeket ki kajakkal, ki kenuval. Sokan vannak azok, aki még csak most ismerkednek eme szabadidős tevékenységgel. Ha társaságban vagyunk, sokszor fel- felvetődik egy-egy hajózási szabályzat értelmezése, megvitatása, de még mindig nem került összegyűjtésre azon elemek a magyar hajózási szabályzatból, amik ránk, kajakosokra, kenusokra, vízitúrázókra vonatkoznak. Így, most vettem a bátorságot és szántam rá időt, és megfelelő lelkiállapotot a száraz és nehezen értelmezhető nyakatekert mondtatok kibogozására, és emészthető formába öntésére.

Eme rövid kivonat a jelenleg (2014. január 21.) érvényben lévő Hajózási Szabályzat azon részeit foglalja össze, amivel mi kajakosok, kenusok találkozhatunk a hétköznapi evezéseinknél, amik ránk, vízitúrázókra vonatkoznak. A teljesség igénye nélkül készült, így aki tud, találkozik bármilyen további ránk vonatkozó résszel vagy idő közbeni változtatással találkozik és úgy gondolja, hogy érdemes lenne beleírni, az ne fogja vissza magát, jelezze felém. Készséggel fogom venni az újabb információkat és ki is egészítem velük a lenti leírást.

Forrás: http://www.nkh.hu/Hajozas/Documents/57_2011_nfm_rendelet_vizikozlekedes_rendje.pdf

— Stock (szerk.) —

Tengeri kajak = csónak

Első, és legfontosabb „tény”, hogy a Magyar Hajózási Szabályzat még mindig „nem ismeri” a tengeri kajak fogalmát, így a tengeri kajakok továbbra is a csónak kategóriájába tartoznak annak ellenére, hogy kb. annyi a hasonlóság egy tengeri kajak és egy csónak között, mint az alma és a körte között. Mind a kettő olyan gyümölcs, hogy ha a vízbe dobod, úszni fog a vízben. A csónak és a tengeri kajak is úszik a vízen, de ennél több hasonlóság kettejük között már nincs is. De mivel olyan vaskalapos emberek hozzák eme rendeleteket, akik csak képeslapon láttak eddig is csónakot (vagy ne adj Isten tengeri kajakot), egyelőre ne nagyon számítsunk arra, hogy határos időn belül a tengeri kajakok is bekerülnének a szabályzatba, mint külön kategória a vízi járművek között. De a remény hal meg utoljára… 🙂 Tehát, a jogszabály szerint:

tengeri kajak = csónak.

Pár alapfogalom:

– Vízi út: hajózás részére megnyitott természetes vagy mesterséges felszíni víz

– Hajóút: a vízi útnak az adott vízállásnál hajózásra használt és jelzésekkel kitűzött része

– Jobb és bal part: az adott folyó forrásától a torkolat felé haladva kell nézni, tehát folyás iránnyal

megegyező irányban (pl. a Dunán Pest számít bal partnak; Buda számít jobb partnak)

– Hegymenet: forrás felé haladást jelenti (sodrással szembeni haladás)

– Völgymenet: hegymenettel ellentétes irányba való haladás, torkolat irányban (folyással megegyező irányba haladás)

Alapvető hangjelzések értelmezése:

Nekünk, a „csónakokkal” való közlekedésünkkor nem kell – és nem is tudnánk – hangjelzéseket kiadni vagy legalább is olyan mértékűeket, amiket a nagyhajók is meghallanának, de ők viszont rendszeresen kommunikálnak egymással ilyen módon. Ezen hangjelzésekből van pár darab, amit jó, ha mi is tudunk, hogy ne érjen minket váratlanul egy-egy nagyhajó irányváltoztatása.

Fordulások jelzése (kürt) hanggal:

Jobbra szeretne fordulni a nagyhajó kapitánya: egy hosszú, egy rövid ( – . )

Balra szeretne fordulni a nagyhajó kapitánya: egy hosszú, két rövid ( – . . )

Jobbra tart a nagyhajó kapitánya: egy rövid ( . )

Balra tart a nagyhajó kapitánya: két rövid ( . . )

Csónakra vonatkozó kötelező felszerelések:

Az itt felsorolt felszerelések kötelezőek, ha vízre kívánunk szállni bármelyik hazai vízen. Az már persze más kérdés, hogy ezen eszközöket mikor is ellenőrizték bárkinél is.

– mentőmellény: a csónakban tartózkodók számának megfelelően. Ahányan ülnek egy kajakban, annyi mellény kell, hogy legyen a hajóba. Úszni nem tudó vagy 14. életévüket be nem töltött személyeknek kötelező a mentőmellény viselet.  A Hajózási Felügyelet által előírt mentőmellények szabványai az EN 395 (ISO 12402-4) és az EN 396 (ISO 12402-3). Ha ezek a szabvány-számok nem találhatóak a mentőmellényben, akkor a hazai hatóság a mentőmellényt nem fogadja el. Más országokban nem veszik ennyire szigorúan ezeket a szabványokat. Ott csak elég, ha megfelelő a mellény felhajtó ereje a viselője szempontjából. Minden ilyen “úszást segítő” mellény el van látva adatokkal, hogy hány Newton felhajtó erővel bír. Sokszor még azt is beleírják, hogy az adott mellény mekkora testtömegű emberre ajánlott.

– evező: a csónak hajtásának megfelelően, de legalább 1 db.

– névtábla: a csónak üzemben tartójának nevét és lakcímét (telephelyét) tartalmazó, a csónaktesten tartósan rögzített tábla.

– vízmerő eszköz: legalább 1 liter űrmértékű vízmerő eszköz vagy szivacs.

– kikötő kötél: kikötésre alkalmas, megfelelő állapotú kötél vagy lánc 5 méterben.

– lámpa: 1db fehér kézi villamos jelzőlámpa tartalék izzóval és tartalék elemmel.

Csónak közlekedésére vonatkozó szabályok:

Ezen szabályok alapvetően a józan ész alapjaira épülnek, betartásuk nem igényel komoly erőfeszítést csak odafigyelést. Ezekre legtöbbször akkor nem figyel oda az ember, ha nagyobb társaságban evez és a nagy beszélgetések elvonják a figyelmet.

– Csónakkal a parttól vagy kikötőhelyről elindulni és menetirányt változtatni akkor szabad, ha az a vízi közlekedés más résztvevőit nem zavarja és vízben tartózkodó személyt nem veszélyeztet.

– Csónakkal más hajók útvonalát keresztezni vagy találkozni tilos. Nagyhajók esetében 1000m-nél közelebb keresztezni tilos; gyorsjáratú hajók esetében 1500m-nél közelebb tilos. Hátulról bármilyen menetben levő hajót 60m-nél közelebb megközelíteni tilos. Oldal irányból (feltéve, ha a vízi út ezt lehetővé teszi) 30m-nél közelebb megközelíteni tilos. -> Minden nagy, és gyors hajót messziről kerülni kell, azok útjait ne keresztezzük vagy a lehető leggyorsabban térjünk ki az útjukból.

– Azonos hajtású csónakok – kivéve a vitorlával haladó csónakokat – találkozásakor a völgymenetben haladó csónak köteles a hegymenetben haladó számára a partközeli elhaladást biztosítani. Ha az egymás melletti biztonságos elhaladás csak az egyik csónak menetirányának változtatásával lehetséges, a hegymenetben haladó csónak köteles kitérni.

– A budapesti vízmércén mért 640 cm-t (!) elérő vagy meghaladó vízállás esetében a hajózás tilos. -> Ekkor már kajakkal sem szabad vízre szállni. E tilalom alól mentesülnek az árvízi védekezésben és a mentésben résztvevő és a hatósági hajók (Duna áradására vonatkozó szabály).

– Csónakkal közlekedő személy éjszakai időszakban való jelzésadási kötelezettsége: csónakkal közlekedő személy fehér színű fény láthatóvá tétele által hívja fel jelenlétére a hozzá közeledő vagy a közelében közlekedő hajók figyelmét.

– Amennyiben hajózási tilalmat rendelnek el folyókon tavakon részlegesen vagy teljes egészében, akkor tilos vízre szállni (pl.: erős jégzajlás miatt; magas vízállás miatt)

Balatonra vonatkozó szabályok:

– Csónak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhet.

– Csónak – a szükséghelyzet kivételével – „Figyelmeztetés az elővigyázatosság betartására” jelzésnél (I. fokú viharjelzésnél) csak a parttól számított 500 m távolságon belül közlekedhet. Mentőmellény viselése ekkor már kötelező.

– Csónak – a szükséghelyzet kivételével – „Figyelmeztetés a fenyegető veszélyre” jelzésnél (II. fokú viharjelzésnél) nem közlekedhet.

Velencei tóra vonatkozó szabályok:

– Csónak a tó teljes területén közlekedhet.

– Csónak – a szükséghelyzet kivételével – „Figyelmeztetés az elővigyázatosság betartására jelzésnél (I. fokú viharjelzésnél) csak a parttól számított 500 m távolságon belül közlekedhet. Mentőmellény viselése ekkor már kötelező.

– Csónak – a szükséghelyzet kivételével – „Figyelmeztetés a fenyegető veszélyre” jelzésnél (II. fokú viharjelzésnél) nem közlekedhet.

Fertő tóra vonatkozó szabályok:

– Csónak – a szükséghelyzet kivételével – a Beaufort-skála szerinti 6. fokozatot meghaladó szél esetében nem közlekedhet (Beaufort-skála a legvégén megtalálható)

 

Szervezett, csoportosan haladó evezős vízi járművek részvételével zajló vízitúra:

– Tíznél több evezős vízi jármű részvétele esetén vízi túravezető vezetésével bonyolítható le.

– A vízitúra elindulását, a túra vezetőjének személyét és a tervezett útvonalat a túravezető az indulást megelőzően köteles bejelenteni a területileg illetékes vízi rendészeti szervnek.

– A vízitúra vezetőnek a túrát motoros kishajóval kell kísérnie, melyre érvényes kishajó vezetői engedéllyel kell, hogy rendelkezzen.

– Vízitúra korlátozott látási viszonyok között nem folytatható (korlátozott látási viszonyok: 1000 m-nél kisebb látótávolság)

 

Hajózást szabályozó jelzések a vízi úton:

Itt a legalapvetőbb jelzéseket szedtem össze, amikkel a legtöbbet találkozhatunk, ha a hazai folyókon, tavakon evezünk.

Alapvetően itt is, mint a közúti KRESZ-ben, a piros = tilos; zöld = szabad elvet követi.

Áthaladni tilos (általános jelzések):

tábla:

 

vörös fények és azok elhelyezkedései: 

 

két, egymás felett elhelyezett tábla, fény, illetve lobogó (tartós tilalmat jelenti):

 

jelzett területen kívül áthaladni tilos (hídnyílásban, duzzasztómű nyílásában való áthaladásnál):

Áthaladás engedélyezett (általános jelzések):

tábla:

zöld fények és azok elhelyezkedései:

zöld zászlók:

jelzett területen belül ajánlott az áthaladás (hídnyílásban, duzzasztómű nyílásban való áthaladásnál):

vagy pedig,

 

Menetirányt jelző táblák:

Ezen táblák a menetirányt hivatottak jelezni. Egyirányú illetve kétirányú forgalomnál.

Mindkét irányban hajózható irány (pl.: hídnyílásban):

sárga tábla:

sárga fényjelzés:

Csak egy irányban hajózható irány (pl.: hídnyílásban):

két sárga tábla egymás mellett:

két sárga tábla egymás felett:

két sárga fényjelzés egymás mellett:

két sárga fényjelzés egymás felett:

Hajóút széleit jelző, a vízi úton elhelyezett jelek (folyókra vonatkozóan):

Hajóút jobb oldala:

Hajóút bal oldala:

 

Hajóút széleit jelző, a vízi úton elhelyezett jelek tavak esetében:

(pl.: tavi kikötőkben egy, illetve kétmólós kikötőkben)

Itt megfigyelhetjük, hogy a jobb és baloldalt elhelyezkedő színek pont ellentétesek a folyókon alkalmazottakkal:

 

Egyéb behajtást tiltó táblák:

Kedvtelési célú vízi járművek közlekedése tilos:

(pl.: duzzasztók zsilipbejáratánál vannak ilyenek feltüntetve, ahol csak és kizárólag nagyhajók zsilipelhetnek. Itt a kajakoknak külön erre a célra ki van építve valamilyen más áthaladási lehetőség (átemelés vagy csúszda)

Géphajónak és vitorlás hajónak nem minősülő hajók közlekedése tilos:

(ergo csónakkal behajtani tilos)

Szabadon közlekedő komp jelzését szolgáló tábla:

(pl.: ilyen tábla található pár helyen a Szentendrei – Duna ágban)

Éjszakai evezéssel kapcsolatos tudnivalók

Mivel sokan szoktunk, szeretünk, vagy majd szeretnénk éjszaka, sötétben is kajakozni (akár a Dunán, Balatonon), jó ha tudjuk az éjszakai fényjelzések jelentését a hajókon.

Alapvetően három alapfényt különböztetünk meg a hajókon: fehér, zöld, piros. Vannak egyéb más színek is (villogó sárga: gyorsjáratú hajó; kék fényt viselő hajó: gyúlékony anyagot szállít), de ezeket már nem vettem ide, mert számunkra nem annyira fontosak.

Ha tisztában vagyunk a hajók alapfényeivel, akkor a sötétben, messziről is meg tudjuk állapítani, hogy az adott hajó megy, vagy éppen jön velünk szembe.

Aki volt már sötétben vízen, az megtapasztalhatta, hogy bizony nem egyszerű megállapítani a messzi fénypontról, hogy most jön vagy megy. Főleg, ha körülötte / mögötte még a város ezernyi fénypontja is pompázik.

Alapvető helyzetjelző fények elhelyezkedése:

– Árboc fény: folyamatosan világító fehér fény középen és fenn a hajó legmagasabb pontján van elhelyezve.

– Oldalfények: jobboldalon közepesen erős zöld fény; baloldalon közepesen erős vörös fény.

– Farfény: közepesen erős fehér fény a hajó végén, általában alacsonyabban elhelyezve.

Alapvető helyzetjelző fények elhelyezkedése

Ha megnézzük a rajzot, akkor jól látható, hogy mindegyik fényforrás csak bizonyos látószögben látszódik, nem pedig minden irányból minden. Annak nem lenne semmi értelme, mert akkor összezavarná a szemlélőt. De így, pl.: ha egy olyat látunk magunk előtt a messziségben, hogy bal oldalt van egy zöld fény, vele azonos magasságban egy piros fény jobb oldalt és még mind ezek felett középen egy fehéret is látunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az a hajó bizony velünk szembe jön, így jobb minél hamarabb kitérni az útjából.

Ha csak egy fehér fényt látunk magunk előtt viszonylag alacsonyan, akkor az a hajó tőlünk távolodik.

Az oldal irányú mozgásokat is le tudjuk olvasni ebből (mert nem triviális, hogy merre mozog a hajó a sötétben, ha nagyon lassan halad és mindeközben még mi is haladunk):

Ha zöldet látunk alacsonyan (esetleg a fehéret is fenn), akkor jobbra megy előttünk keresztbe a hajó, ha pirosat, akkor meg balra megy előttünk keresztbe.

Tolóhajók fényei (jobbára csak a Dunán találkozhatunk velük):


dupla széles

 

tripla széles

Alapvetően úgy lehet a tolóhajókat megkülönböztetni a többi nagy hajótól éjjel, hogy elől, magasan három fehér fényből egy egyenlő szárú háromszöget képeznek, ha gondolatban összekötjük a pontokat. Ha ilyet látunk magunk előtt, akkor egy tolóhajó jön velünk szembe 🙂 Segítség képen még az oldalsó zöld és piros fényeiből láthatjuk is, hogy milyen széles az egész tolóhajó, így el tudjuk dönteni, hogy melyik irányban tudunk leghamarabb kitérni előle.

Ha a három fehér fényforrás alatt és mellett is van még egy-egy negyedik és ötödik fehér fény is, akkor további szélességre gyanakodhatunk.

Ha csak három vagy több fehér fényforrást látunk magunk előtt egymás mellett egy sorban viszonylag alacsonyan, akkor a tolóhajó tőlünk távolodik.

Vitorlásra és szabadon közlekedő kompra is megvannak a fényforrások szabályai:

Vitorlás hajók fényei:

vitorlás hajó fényei

Szabadon közlekedő komp fényei:

szabadon közlekedő kompfényei

 

Veszteglő hajók fény / színjelzései (hogy merről szabad őket kerülni):

Ezt még fontosnak tartottam ide venni, mivel találkozhatunk ilyen hajókkal, amik le vannak horgonyozva, de esetleg csak valamelyik irányból kerülhetőek ki, mert a másik oldalon valami akadály lehet, ami problémát okozhat nekünk (vízben húzódó drótkötél, egyéb akadály).

Veszteglő hajó mindkét oldalról kikerülhető – éjszakai fényei:

mindkét oldalról kikerülhető

Veszteglő hajó mindkét oldalról kikerülhető – nappali “fényei” (ezek itt két-két zöld színű kúpok):

mindkét oldalról kikerülhető

(nappali jelzése színes kúpokkal)

 

Veszteglő hajó csak jobbról kerülhető ki – éjszakai fényei:

csak jobbról kerülhető ki

 

Veszteglő hajó csak jobbról kerülhető ki – nappali “fényei” (ezek itt két zöld színű kúpok; és piros gömb):

csak jobbról kerülhető ki

(nappali jelzés)

 

Tavak meteorológiai viszonyai – Beaufort-skála

A tavak vízfelszíni jelenségei és a szélsebesség közötti tapasztalati összefüggéseket az alábbi Beaufort-skála tünteti fel:

 

 

Példa képek az életből:

“behajtani” tilos:

behajtani tilos

 

egyirányú hajóforgalmat jelző két darab sárga tábla:

egyirányú forgalom

 

egyirányú hajóforgalmat jelző két darab sárga tábla + jobbra és balra is az áthaladást ajánló tábla:

egyirányú forgalom

 

Hajóutat jelző bóják:

bóják

 

Itt csak egy sárga tábla van, ami a kétirányú forgalmat jelzi:

kétirányú forgalom

 

szintén a kétirányú forgalmat jelző tábla + a jobb és bal széleken a tábla, ami mutatja, hogy hol (erősen) nem ajánlott már közlekedni:

kétirányú forgalom

 

éjszakai fények a két zöld színnel jobb és bal szélen + középen a két sárga fény az egyirányú forgalmat jelezvén:

éjszakai fények az egyirányú forgalomban

 

itt meg “behajtani” tilos:

éjszakai fények a behajtani tilosban

 

Hajózási Szabályzat fotógaléria: